Október 2-27. között ülésezik a Vatikánban az 1,3 milliárd hívőt magába ölelő római katolikus egyház világszinódusa. Ezen az öt kontinensről 368 egyházi személy vesz részt, akik közül egy negyedük, tehát 96 fő nem püspök, hanem pap, diakónus, szerzetes, laikus keresztyén nő és férfi.
Első félidő: inkább belső egyházi kérdések
Idén júliusban tette közé Ferenc pápa utasítására a Vatikán az instrumentum laborist, a munkadokumentumot, ezzel a címmel: „Miként válhatunk missziói-szinódusi egyházzá”. Ennek alapján a mostani világszinóduson megvitatásra kerülő témakör ez: „Szinódusi egyház: közösség, részvétel, misszió”.
Mire jutottak eddig a fő témák feldolgozásában? A vatikáni sajtó mellett az osztrák sajtó – és a hazai is – leginkább eseményről-eseményre számol be az egyház jövője szempontjából is fontos üléssorozatról. De vannak kritikusabb hangok is, mint például a német katolikus egyházé, amit központi orgánumuk, a CNA (Katolikus Hírügynökség) publikált ezen a címen: „A világszinódus első hete forradalom volt-e vagy inkább üresjárat?”.
A cikk a szinódusok természetrajzáról megjegyzi: talán az a természetes létmódja, hogy több előrelépést követően egy hátralépés következik? Lehet, hogy az első félidő után a világszinódus résztvevői sok mindenről fognak tárgyalni, de nem lesz valódi eredmény? Nyilvánvalóan, akik tanbeli változásokat várnak, azok csalódni fognak – írja az akkreditált sajtómegfigyelő, Andrea Gagliarducci. Például a diakonátusnak a nők számára történő engedélyezése tárgyában.
Ferenc pápa igyekezett világossá tenni, hogy a püspöki tekintély gyakorlását olyan egyházban valósítják meg, amire jog szerint a kapcsolati, tehát szinódusi szerkezet a jellemző. Kérdés: ez a modus gubernandi, azaz kormányzati forma inkább kormányzás marad-e vagy nyitott fórumhoz hasonlít majd?
Victor Manuel Fernández kardinális, a Hittani Dikasztérium prefektusa szerint az idő még nem érett a női diakonátus számára. Érdekes véleménykülönbség mutatkozott például a püspöki bíráskodás tekintetében. Házasságok felbontásával kapcsolatosan voltak olyan püspöki vélemények, amelyek szerint bizonyos esetben a püspöknek jogosultságot kellene kapnia, hogy ezt a felelősséget a helyi és a nemzeti bíróságokra helyezze át. Úgy tűnik, hogy a szinódus első félidejében még nem hozták meg a döntő „gólt” a részvevők. Ezért lesz izgalmas a szinódus második félideje.
Második félidő: inkább az egyház felelőssége a világért
A fontos, de belterjes kérdések mellett ugyanakkor olyan kérdések is szóba kerültek, mint az egység, a béke és a globális összetartás. Kivált a sok veszélyt magában hordozó világhelyzet vetette fel az egyház válsághelyzetekben megvalósuló szerepét. Nagy figyelem összpontosul a szinódus nevében készülő békefelhívásra, más állásfoglalásokkal együtt, amelyek más vallások híveit szólítják meg a fundamentalizmus elítélésére. Ugyanígy téma az egyház felelősségvállalása a szenvedéssel, a szegénységgel és a szociális feszültségek kezelésével, enyhítésével kapcsolatban.
Paolo Ruffini, a Kommunikációs Bizottság prefektusa hangsúlyozta: az egyház nagyon éberen figyeli az ”idők jeleit”, és tanácsolja a hívőket. Felhívták a figyelmet az egyszerű egyházi nyelvezet használatának igényére, a liturgia és az imádság fontosságára.
A mostani közel-keleti súlyos konfliktushelyzet kapcsán Mounir Khairallah libanoni maronita püspök megrázó beszámolót tartott hazája népességének szenvedésekkel teli történetéről, a megbocsátás létfontosságáról. Több, mint 50 éve folyamatos próbatételben tartják Libanon lakóit a konfliktusok és a háborúk. Az ország ezzel együtt példaértékű együttműködést valósított meg keresztyének és muszlimok között. A püspök beszámolt gyermekkora traumatizáló sebéről: szüleit a szeme láttára gyilkolták meg. Mégsem a bosszúé, a gyűlöleté a jövő útja. Bár nehéz a megbocsátás, de nincs más lehetőség a túlélésre. Szerinte aki háborút provokál, az egyetlen valláshoz sem tartozik. A közel-keleti konfliktusban az egyetlen remény a békés párbeszédé, aminek csak a politikai manipuláció állhatja az útját.
Catherine Clifford, az észak-amerikai szinódusi folyamat képviselője kiemelte: Európa többé már nem a világegyház központja, hiszen a déli féltekének a keresztyén népessége rohamosan növekszik. 2050-ig a keresztyének 75%-a Délen fog élni, s az ő problémájuk lesz az első számú téma a világegyházban. Voltak főként világiak, akik a migráció, a fegyvergyártás által felvetett kérdéseket taglalták, mások a nők papi szolgálatának az igényére mutattak rá. Többen említették annak fontosságát, hogy a más felekezetű keresztyéneket a helyi szolgálatokba erőteljesebben be kellene vonni, élő ökumenét valósítva meg.
Úgy tűnik, hogy a világszinódus második félidejére tornyosulnak fel az igazán súlyos kérdések, amint a fentiekben felsorolt problémafelvetések is mutatják. Amikor már nem a szinódusról és a szinodalitásról folyik majd a véleménycsere, testvéri vita, hanem egyre inkább az egyház, a hívek mindennapjait meghatározó lokális, regionális, egyetemes válsághelyzetekről, és a személyes, emberi gondokról. Úgy tűnik, valami érlelődik a Vatikánban, ami felülírja a régi szentenciát: Roma finita – causa finita. Róma szólt – s az ügy lezárult. Az igazi szinodalitás ezt is átírja: Roma finita – causa non finita. Róma szólt, s az ügy nem zárult le, hanem a helyi egyházakban, közösségekben az összetartás és az összetartozás lelkületével felelősen folytatódik.
Dr. Békefy Lajos/ Felvidék.ma
