A magyar Országgyűlés 2012. decemberében, a 86/2012 (XII. 7.) sz. határozatával nyilvánította a Felvidékről kitelepített magyarok emléknapjává április 12-ét. Hatvankilenc esztendővel ezelőtt ugyanis ezen a napon indult a szülőföldjükről kitelepített felvidéki magyarokat szállító első vonatszerelvény Magyarországra.
A II. világháború után „feltámadó” Csehszlovákia – miután a magyarkérdés végső megoldására irányuló tervei (a magyarok teljes körű és egyoldalú eltávolítása az ország területéről) nem találkoztak maradéktalanul a Potsdamban összeülő nagyhatalmak elképzeléseivel – a szláv nemzetállam megteremtéséhez kénytelen volt finomabb módszert választani. Legalábbis látszólag.
A cél azonban egyetlen pillanatig sem volt kétséges a felvidéki magyar közösség felszámolása, gerincének összeroppantása, bármi áron. Hét évtizede ezt a dekrétumokkal, deportálásokkal, lakosságcsere-egyezménnyel, reszlovakizációval kísérelték megvalósítani.
A szlovák-magyar lakosságcsere-egyezményt 1946. február 27-én írták alá Budapesten, a parlament pedig május 14-én fogadta el. Az első szerelvény Felvidékről 1947. április 12-én indult, amelyet számtalan további követett egészen 1949. június 5-ig. Erre emlékezik a 2012-ben kelt országgyűlési határozat, amely kimondja:
Az Országgyűlés április 12-ét, a II. világháború utáni lakosságcsere-egyezményben a magyar lakosság Felvidékről való kitelepítésének kezdőnapját országgyűlési emléknappá nyilvánítja. Az Országgyűlés
• szükségesnek tartja méltóképp megemlékezni a benesi dekrétumok következtében a Csehszlovák Köztársaságból kizárt, Magyarországra telepített mintegy 100 ezres magyarságról;
• tisztelettel adózik azon családoknak, akik állampolgárságuktól, közösségüktől megfosztva, szülőföldjükről elűzve kemény akarással otthont teremtettek maguknak ;
• támogatja olyan megemlékezések szervezését, oktatási anyagok készítését, amelyek a Felvidékről való kitelepítéssel kapcsolatosak.
A parlamenti határozathoz fűzött indokolásban a jogalkotók így fogalmaztak: „A csehszlovákiai magyarokat a kollektív bűnösségükre hivatkozva megfosztották állampolgárságuktól, vagyonuktól, kultúrájuktól, kiűzték szülőföldjükről, kényszermunkára deportálták, megtiltották anyanyelvük használatát. A benesi dekrétumok ma is ható következményei mérgezik a szlovák és a magyar nép együttélését. A megbékélési folyamathoz hozzájárulhat, hogy a felvidéki magyarság II. világháború utáni jogfosztása, s annak következményei a parlament napirendjére kerülnek.”
Sajnálatos módon e megbékélési folyamat hitelét és őszinteségét erősen gyengíti, hogy amikor pedig a szlovák törvényhozás napirendjére kerülnek a felvidéki magyarság II. világháború utáni jogfosztásának jogi dokumentumai, azokat a szlovák nemzeti tanács nagy többséggel megerősíti, konzerválja, kőbe vési.
Már csak ezért, a velünk élő múlt miatt is fontos az emlékezés.
