Mesetáborba kaptam meghívót. Szeretem az ilyen történeteket, amikor egy közösség megszervezi magát, mert ez mindig az életképességét bizonyítja. Legyen szó akár egy nyári táborról, a legkisebbeknek. Az már csak plusz, hogy most Százdról van szó, a szülőfalumról, ami a szívem közepében van.
Még a hét elején írt egy barátom, hogy figyelmembe ajánlja a mesélős, bábos tábort – július 10 és 14 között –, ami az önkormányzat és az ausztriai székhelyű VisFontis alapítvány támogatásával valósul meg az óvodában. A bentlakásos tábor programjában így fogalmazták meg a szervezők céljaikat:
„A mese egy terápiás forma, melynek lényege, hogy szakképzett vezető segítségével a gyerekek egy mesét, történetet találnak ki, amit együtt, saját maguknak elő is adnak. A beleélést színes jelmez kavalkád segíti, melynek köszönhetően a gyerekek pillanatok alatt királynővé, hőssé, híres sportolóvá vagy akár dinoszaurusszá változhatnak.
A spontán játék felszabadítja a kreativitásukat, katartikus élményekhez juttatja őket, én-erősítő, személyiségfejlesztő hatása van. Az önkéntes részvétel erős motivációt eredményez, az oldott hangulat mozgósítja a gyerek önteremtő, öngyógyító képességét.“
Az utolsó estén látogattuk meg a gyerekeket, akik éppen kézműves foglalkozáson vettek részt a mesteremberek vezetésével. Készült itt síp, drótból hajtogatott madár, királylány, sárkány és még sok csoda. Az óvónők pedig büszkén mutogatták, hogy mit alkottak az ügyes kezek az elmúlt napokban. A két óvónő: Ludvig Judit és Lachká Veronika éjjel, nappal felügyelte a gyerekeket, akikhez csatlakozott még Ferenczy Erzsébet missziós lelkésznő, aki az elmúlt tíz évben szervezte és vezette Százdon a nyári táborokat.
Ha már bent elfáradtak, várta őket az udvar (Fotó: százdi óvoda)
Lachká Veronika elmondta: „Nem is gondoltam, hogy a kicsik ilyen jól fogják viselni a távollétet az otthonuktól, a szüleiktől. Az egyik kislány, mikor az anyukája hozta neki a tiszta ruhát, azt mondta, ne is álmodjon róla, hogy ő innen hazamegy.”
Ferenczy Erzsébet számára pedig ennek a hétnek a legnagyobb élménye az volt, amikor az egyik kisfiú kijelentette, hogy ezentúl otthon is fognak asztali áldást mondani az étkezések előtt, ahogyan azt a táborban látta.
Ludvig Judittól megtudtuk, hogy a táborozó gyermekek helybéliek és a környék községeiből valók. „A hivatalos létszám húsz fő, ebből azonban két gyerek igazoltan van távol. Ők a szüleikkel mentek nyaralni a Balatonhoz” – tájékoztatott.
Lassan azonban már mennünk kellett, mert a gyerekek is játszani indultak a játszótérre, hogy lefekvés előtt még egy utolsót mókázzanak.
