November 5-én, pénteken hat év szünet után ül újra tárgyalóasztalhoz Budapesten a MÁÉRT. Utoljára a 2004. december 5-ei népszavazás határon túli magyarokat megalázó kampánya idején ülésezett a testület, most fél évvel a külhoni magyaroknak állampolgárság-szerzési jogot adó törvény megszületése után….
November 5-én, pénteken hat év szünet után ül újra tárgyalóasztalhoz Budapesten a Magyar Állandó Értekezlet. Utoljára a 2004. december 5-ei népszavazás határon túli magyarokat megalázó kampánya idején ülésezett a testület, most fél évvel a külhoni magyaroknak állampolgárság-szerzési jogot adó törvény megszületése után, de a kisebbségben élő nemzetrészek hatéves széttartó fejlődése után is. A nemzetpolitikai egységteremtés reményében indul újra a közös munka, melyben minket az MKP elnöke, Berényi József, Országos Tanácsának vezetője, Bárdos Gyula képvisel. És meghívást kapott a MÁÉRT-alapító Duray Miklós, akit a MÁÉRT előkészítése kapcsán megkerestünk..
– A Magyar Állandó Értekezlet megalakulása idején nagyon konkrét és határozott célkitűzéseket fogalmazott meg, a magyar-magyar viszonyt pedig úgy próbálta rendezni, hogy ennek alakításáról a legitim magyar politikai képviseletek folytassanak párbeszédet. A közelmúlt két magyar kormányával azonban éveken át szünetelt a párbeszéd, most meg teljesen új körülmények között kell felújítani a munkát. Mi következhet?
– Térjünk vissza oda, hogy 1996-ban volt az első magyar-magyar csúcstalálkozó, és ott megfogalmaztunk három olyan célkitűzést, amelyekhez 1998 és 2002 között megpróbáltuk megteremteni az alapokat, hogy teljesíthetővé váljanak. Az egyik cél az volt, hogy a Kárpát-medencében olyan helyzetet teremtsünk, amelyben a határon túl élő magyarok megmaradhatnak a szülőföldjükön, ott boldogulhatnak, a szervezeteiknek és a magyar parlamenti pártjaiknak pedig legyen egy egyeztető tanácskozása. Ebből az egyeztető tanácskozási óhajból született meg a Magyar Állandó Értekezlet 1999 februárjában, az 1998 novemberében megtartott második magyar-magyar csúcs döntése alapján. Azért fontos történelmi keretbe foglalni az eseményeket, mert 1998 és 2002 között a MÁÉRT legfontosabb tevékenysége az úgynevezett státustörvény – hivatalos nevén: a szomszédos országokban élő magyarokról szóló törvény – megalkotása volt, melyet az MSZP-SZDSZ kormány idején kedvezménytörvénynek neveztek át. Az ún. státustörvény egyrészt a magyarigazolvány rendszerét teremtette meg, másrészt szándékában állt egy olyan mechanizmusnak a működtetése, amely segítené a magyar nyelven való tanulást a Magyarország határain túl élő magyarok számára. Ez az ún. oktatási-nevelési támogatás – enyhén szólva – célt tévesztett, mert egy átalány jellegű pénzfelvételi lehetőséggé fajult, Szlovákiában pedig vásárlási utalványként működött. Ám ami még ennél is rosszabb: az oktatási-nevelési támogatás egy jelentős részét – 6-10 százalékát – az úgymond kifizetés bonyolítására-végrehajtására fordították, amelynek tételes felhasználására a szlovákiai magyar közösségnek nincs megfelelő társadalmi ráhatása, nem ellenőrzi megfelelően senki. Forintban tehát százmilliókat költöttek el eddig úgy, hogy annak, állítom, társadalmi haszna nincsen.
– És a MÁÉRT ezt csak nézte?
– A Magyar Állandó Értekezlet 2002 után csődbe jutott, 2004 után pedig már nem is ülésezett. Ez összefügg a december 5-ei népszavazás előkészítésével és kampányával, ekkor ugyanis szembekerült a határon túli magyarság képviselete az akkori magyar kormánnyal, amely ezt követően többé már nem hívta össze a Magyar Állandó Értekezletet. Üdvözölni kell hát, hogy újra sor került a MÁÉRT összehívására, viszont azt is tudatosítani kell, hogy van mögöttünk egy több mint tízéves tapasztalat, és ennek a tanulságait kellene minél gyorsabban levonni, mert újra kell fogalmazni a Kárpát-medencei, és egyáltalán a határon átnyúló magyar nemzetpolitikát.
– Azt gondolom, Ön úgy készül a találkozóra, hogy ezeket a tapasztalatokat-tanulságokat összegezte.
– Évek óta azzal foglalkozom, hogy különböző elemzéseket és tervezeteket írok, néha hiábavalóan, néha eredményesen. Én magamban folyamatosan értékelem a Kárpát-medencei és a határokon átnyúló magyar nemzetpolitikát, mert meggyőződésem: ahhoz, hogy a szétszakított magyar nemzetet valamennyire is összetartsuk, egy, az egész világ magyarságára kiterjedő szerkezetet kell működtetni, ahogy azt más, hasonló helyzetben lévő nemzetek is teszik.
– Egy új világszövetséget…?
– Nem. A Magyarok Világszövetsége célt tévesztett szervezet, s nem csupán az MVSZ-ben kialakult viszonyok miatt, hanem mert már a megújulása is olyan viszonyok között játszódott le, mely előre jelezte a lezüllését. A céltévesztést arra is értem, hogy egy világszervezetet nem lehet olyan körülmények közt és olyan alapon működtetni, ahogyan általában a civil szervezetek működnek. Egy civil szervezet alkalmatlan arra, hogy a világ magyarságát összefogja. Már elég régen megfogalmazódott az az igény, hogy egy magyarországi, törvény által létrehozott szervezet-intézmény foglalkozzon a világ magyarságával, amelynek elsősorban a kapcsolattartás lenne a feladata, másrészt olyan kapcsolatfejlesztések biztosítása, melyet egyének vagy szervezetek helyileg nem tudnak kialakítani. Ha én Pozsonyból kapcsolatba akarok lépni mondjuk egy sidneyi magyar szakemberrel, mert épp oda készülök, akkor ez a szervezet segíthetne, hogy a kapcsolat létrejöjjön. Ennek a világszervezetnek tehát egyrészt a nemzeti katasztert kellene létrehoznia, a magyar-magyar kapcsolatokat ápolnia, fejlesztenie, és olyan rendszereket kellene működtetnie, amely segít a magyar szervezetek – főleg művelődésügyi – tevékenységének a folytatásában. Gondolok itt főleg a világ magyar szórványaiban működtetett vasárnapi iskolák tevékenységének, illetve a cserkészcsapatoknak a támogatására, ugyanis a magyar világszórványokban ezek végzik a művelődési tevékenységet. Nemzeti érdek, hogy ezek működjenek, de összefogni őket önmagában az állam nem tudja, ehhez egy szervezetre is szükség van.
– A MÁÉRT teszthalála idején a Kárpát-medencei magyar politikai szervezetek működtetni kezdték az ún. Kis-MÁÉRT-ot, ott már történt egy nyitás a nyugat-európai magyarság szervezetei felé. Felfogható ez ennek az elképzelésnek az előképeként?
– Tulajdonképpen igen. Mi törekedtünk arra a Kis-MÁÉRT keretében, hogy a nyugat-európai és a tengerentúli magyar szervezeteknek is legyen képviseletük, s ez lényegében sikerült is. És el kell mondani, hogy Szili Katalin akkori házelnök jóvoltából ugyan létrejött a Magyar Állandó Értekezlet parlamenti változata, a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma, de ennek elsősorban a pártpolitikai egyeztetés színtereként kellene szolgálnia, míg a Magyar Állandó Értekezlet az operativitás színtere kellene hogy legyen. A MÁÉRT-ban különböző feladatokat kell megfogalmazni, ellátni, és eredményeket kell felmutatni.
– Milyen szerepet játszott a nyugati irányú nyitás igényének megjelenésében, hogy a húsz éve még gyakran tömbmagyarságban élő Kárpát-medencei nemzetrészek elindultak Nyugat-Európa, de a tágabb értelemben vett világ felé is?
– A Kárpát-medencei magyarság megroppanása nem játszik benne akkora szerepet, jóval többet az, hogy a Magyarok Világszövetsége nem tölti be küldetését. Másrészt jogos emberi igényként fogalmazódott meg a nyugati magyarságban, ne gondoljuk, hogy csak a Kárpát-medencében élnek magyarok. Az utóbbi több mint száz évben a magyarság annyira szétszóródott a világban, hogy több millióra tehető a Kárpát-medencén kívüliek lélekszáma, a magyar származásúaké pedig még ennek is a többszöröse. De ha már az elvándorlás kérdése is felmerült, hadd mondjam el: az elmúlt húsz év fontos tapasztalata, hogy a magyar-magyar viszonyban nem elég csak a nyelvre és az iskoláztatásra összpontosítani. Már az 1996-os magyar-magyar csúcson megfogalmazódott: a szülőföldön való megmaradás és boldogulás legalább annyira fontos, mint az anyanyelv ápolása és megtartása. Ez azonban csak felismerés maradt. Nem vált gyakorlattá, hogy hogyan lehet az eszmei célt, a szülőföldön maradást elősegíteni. Ebbe az irányba kell elmozdítani a határon átívelő nemzetpolitikát. Meg kell találni a módját, hogy hogyan lehet kiterjeszteni egy olyan gazdasági teret, amely abban segít, hogy a Kárpát-medencei magyarság a szociális vagy létbizonytalansága miatt ne bomoljon szét, ne széledjen szét a világban. Ebben kapóra jön az Európai Unió által szorgalmazott határ menti vagy régióközi együttműködés, az ehhez nyújtott támogatások és segélyprogramok, a baj azonban az, hogy ezeket esetlegesen, vagy egyáltalán nem használjuk ki, vagy szamárságokra fordítjuk. Egyelőre nem használjuk arra, hogy ebből a szülőföldön való boldogulás megvalósuljon. Tehát nem hozunk létre olyan tervezeteket, amelyek munkahelyeket teremtenének. Még azt sem tudjuk pontosan, hogy egy szerves, magyar lakta régiót hogyan lehetne fejleszteni a saját erőforrások felhasználásával. Ez az, amit nem tekintünk fontosnak, és mindig csak a külföldi, működőképes tőkére és a multinacionális tőkére gondolunk akkor, amikor régiófejlesztésről vagy munkahelyteremtésről esik szó. Nem gondoljuk végig, hogy a nemzetközi tőke csak oda megy, ahol van közlekedési infrastruktúra, nemcsak olcsó, hanem szakképzett munkaerő is.
A leginkább azonban arról feledkezünk meg, hogy a multinacionális tőke ugyan tud munkahelyet teremteni, de őt nem érdekli a helyi erőforrás. Itt van Galántának és környékének a példája! Amikor a Magyar Koalíció Pártja kormányon volt, nagy eredménynek tekintettük, hogy Galántán megtelepedett a Samsung. Csökkent a munkanélküliség, az országos átlag felére, ugyanakkor a beruházás az egész régió etnikai képét felforgatta, mert odahozott rengeteg vendégmunkást. A multinacionális tőke teljesen más célokat követ, mint a szülőföldön boldogulás, a szülőföldön megmaradás eszméje. Ezt elsősorban a helyi erőforrások kiaknázásával lehet elősegíteni. Az adott régió helyi erőforrásokra támaszkodó fejlesztési lehetőségeit azonban előre meg kell tervezni, a pályázatokon ezekre kell támogatást szerezni, így kell munkahelyet teremteni és a régió lakosainak a szociális helyzetét javítani.
– Ez azonban igen komoly szakértői munkát, tudást igényel. Műkedvelőként nem csinálhatja senki. Úgy gondolja, hogy a magyar nemzetstratégia alakítása során ezt a stratégiai tervezési tevékenységet is intézményesíteni lehet?
– Pontosan erről van szó. Azért kell újragondolni a nemzetpolitikát, hogy a nyelv és a kultúra megőrzésén túl mely területeken kell létrehozni olyan nemzetpolitikai intézményeket, amelyek gazdasági és szociális téren tudják megteremteni a nemzetpolitika alapjait és fejlesztését. Mondhatnám: olyan tervezőintézetet kell létrehozni, amely képes megtervezni a Kárpát-medencei magyar tér gazdasági fejlesztését.
– Foglalkozzunk most kissé gyakorlatiasabb dolgokkal. A magyar kisebbségekkel kapcsolatosan jelenleg több magyarországi törvény működik párhuzamosan, s egyelőre nem tisztázott, milyen lesz például a státustörvény és a magyar állampolgársági törvény együttes hatálya alá kerülő személyekkel szemben az eljárás. Volt egy ígéret, amely szerint nyár végére tiszta helyzetnek kellett volna előállnia. Úgy gondolja, hogy most, a MÁÉRT ülésén kész elképzelést tesz asztalra a magyar kormány?
– Tudomásom szerint elkészült az ún. státustörvény módosításának a javaslata, aminek célja, hogy az állampolgárságra vonatkozó törvény és státustörvény ne ütközzön egymással. Ez fontos lépés, mert a státustörvényben az van megfogalmazva, hogy magyar állampolgár nem részesülhet kedvezményben e törvény alapján. Ez azonban akkor volt időszerű, amikor magyar állampolgárságot csak az kérhetett, aki Magyarországon lakott és életvitelszerűen ott élt. Az állampolgársági törvény legutóbbi módosítása viszont kimondja, hogy bárki kérheti az állampolgárságot, éljen életvitelszerűen a világ bármely részén, ha felmenőinek valamelyike bizonyíthatóan magyar állampolgár volt, s ennek a megszerzéséhez nem kell Magyarországon laknia. Ennek következtében a státustörvényt úgy kell módosítani, s ezen dolgoznak a szakemberek, hogy csak arra a személyre ne vonatkozhasson, aki már Magyarországon letelepedett. A státustörvény jelentőségét ugyanis az adja, hogy az ún. nemzetpolgárságot fogalmazza meg, ami a nemzethez való kapcsolódást szabályozza, az állampolgársági pedig az államhoz való kapcsolódást, ami konkrét jogviszony, konkrét következményekkel. A státustörvényből fakadóan jogviszony csak azokkal keletkezik, akik valamilyen konkrét támogatásban részesülnek.
– Nem akarunk mi, határon túliak túl sokat, amikor állampolgárságra is igényt tartunk, de a kedvezménytörvény előnyeit is élvezni akarjuk?
– Én az állampolgárság ügyére úgy tekintek, hogy visszakapok valamit, ami megillet engem. Az elődeim, a szüleim magyar állampolgárok voltak, mert akkor születtek, amikor ehhez kétség nem fért, vagyis 1918 előtt, és tőlük elvették a magyar állampolgárságot. Nem a magyar állam vette el tőlük, nem is ők mondtak le róla, hanem csehszlovák törvényekkel és a trianoni békeszerződéssel fosztották meg tőle őket. Ez az állapot az állampolgárság jelenlegi nemzetközi felfogása szerint – én így ítélem meg – jogtalan állapot. Egy létező nemzetközi egyezségokmány mondja ki, hogy állampolgárságától megfosztani senkit nem lehet. Ez helyes elvi alap, ennek ellenére a magyarok egy részét megfosztották állampolgárságától. A magyar állampolgársági törvény jelenlegi formájában azt teszi lehetővé, hogy bárki – nemzetiségre való tekintet nélkül – kérhesse a magyar állampolgárságot, ha felmenői a Magyar Királyság területén laktak, és az 1879-es magyar állampolgársági törvény szerint magyar állampolgárságot szereztek, így visszaszerezhesse azt a jogosultságát, amivel elődei rendelkeztek. Ha kívánnak ezzel a jogosultsággal élni. Szerintem a magyar állampolgársági törvény erről szól, nem a nemzethez való tartozásról, hanem egy eredendő jognak a helyreállításáról, a visszahonosításról.
– És a státustörvény? Az eddigi tartalmán kívül mivel gyarapodhat?
– A státustörvény várható módosítása csak azokat a magyarigazolvánnyal rendelkező személyeket fogja érinteni, akik az állampolgárság felvétele után Magyarországon letelepednek, lakcímkártyát és személyi igazolványt szereznek. Esetükben minden, a magyar állampolgársággal járó jog kiterjed majd rájuk, a gyerekeik például állami ösztöndíjért folyamodhatnak, családi pótlékot kaphatnak, így a kedvezménytörvényből fakadó lehetőségeket nem vehetik majd igénybe. A státustörvény jelentősége azonban nem csökken, hanem tulajdonképpen megnőhet, ha létre jön az a világ magyarságát felölelő szervezet, mert ebben a törvény által létrehozandó szervezetben a személyi nyilvántartás és a kapcsolatteremtés és -tartás, a tagsági viszony a magyarigazolványon keresztül valósulhatna meg. A státustörvényt és az állampolgársági törvényt így akár ikertörvénynek is tekinthetnénk, és a létrehozandó köztestületben a tagságot ez a két törvény együtt teremthetné meg.
– Feltételezi, hogy ezekről a kérdésekről már most szó lesz a budapesti találkozón?
– Nem tudom. Én mindenesetre kidolgoztam elvszerű javaslatokat erre vonatkozóan, és azok, akik felelősek a MÁÉRT programjának a kidolgozásáért, összeállításáért, ezeket a javaslatokat ismerik.
– A november 5-ei tanácskozástól nagyon sokan azt is várják, hogy meghatározásra kerül, kik, milyen szervezetek képviselői vehetnek részt a továbbiakban a MÁÉRT munkájában.
– Ha maradunk a régi gyakorlatnál, akkor tulajdonképpen egyszerű a helyzet, mert magyar szervezetekről van szó, csak talán pontosítani kell, hogy etnikailag magyar legyen a szervezet, amely bekapcsolódik a Magyar Állandó Értekezlet munkájába.
– Elképzelhetőnek tartja, hogy a felvidéki magyarságot ne politikai, hanem valamilyen civil szerveződés képviselje a MÁÉRT-ben? Mondjuk, a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala…
– Nem tartom valószínűnek. Egyrészt, mert az SZMK nem szervezet, hanem egy vitafórum, melynek nincsen olyan legitimitása, hogy a felvidéki magyarság egészét képviselhesse. Az eddigi gyakorlat az volt, hogy olyan szervezetek ülhetnek le a MÁÉRT tárgyalóasztalához, amely szervezeteknek közlegitimitással bíró képviselői vannak, tehát vagy parlamenti képviselői, vagy regionális, illetve helyi, valamint európai parlamenti képviselői vannak. Az adott országban hatályos törvények alapján, közlegitimitással bíró, magyarok által megválasztott személyeknek kell lenniük az adott magyar szervezetek tagjai közül, a Szlovákiai Magyarok Kerekasztalának viszont ilyen legitimitása nincsen és nem is lesz.
– Tehát továbbra is a Magyar Koalíció Pártja az egyedüli, amely megfelel ezeknek a követelményeknek?
– Pillanatnyilag igen. Szlovákiában ugyanis nem létezik más olyan szervezet, amelynek közlegitimitása lenne és magát etnikailag magyar szervezetként határozza meg.
– Köszönöm a beszélgetést.
Felvidék Ma, Gyurkovits Róza
{iarelatednews articleid=”25196,25204,25213,25215,25221,25248″}
