Interjú Várszegi Asztrik pannonhalmai bencés főapáttal
Főapát úr, a kereszténység legnagyobb ünnepe előtt állunk. Mi lehet a kétezer éves húsvéti ünnep üzenete a 21. században?
– Már az ókori értelmiségi, az írástudó megkérdezte a mestert, hogy mi a fő parancs? Erre Jézus azt válaszolta: szeresd uradat, istenedet teljes szívedből teljes valódból, és embertársadat, felebarátodat, mint önmagadat. Ez az üzenet ma is érvényes.
Valóban, a kereszténység legnagyobb ünnepe a húsvét. A feltámadás ünnepe szól minden jóakaratú emberhez. Üzen, hogy Isten szeret bennünket, és nem hagyja magára az embert. Jézus, Isten fiaként emberként járt közöttünk. A halálból való feltámadása egy valós kapcsolat számunkra az Istennel, aki az embert magához vezeti és boldoggá teheti. Valamennyi ember számára elérhető és nyitva áll Isten szeretete, és ez reménységet, belső erőt ad ahhoz, hogy az élet kihívásaira választ tudjunk adni.
Feltámadás… Magyarországgal, a magyar nemzettel Trianonban a nagyhatalmak elbántak, képletesen azt is mondhatnánk, hogy keresztre feszítették. A magyarság Trianon óta küszködik, számos kutatás szerint Európa legboldogtalanabb nemzetei közé tartozik. Számunkra mikor jön el a Feltámadás?
– Ezt a kérdést most egy történelemtanárnak tetszett feltenni, aki szerint Trianon nem 1920. június 4-én kezdődött. Ez a dátum csak egy folyamat befejezésének időpontja. Egy végkifejlet. A magyar európai újjászületésnek és gondolkodásnak egy rendkívül fontos feladata lenne, hogy újraolvassuk és újraértelmezzük a történelmünket. Emlékezzünk 1848/49-re, amikor a magyar szabadságért magyarok, zsidók, szlovákok, ruszinok és sok más nemzet tagjai egyformán küzdöttek. Miért? Mert akkor még másként gondolkodtunk. Utána jött az a nacionalista, kisajátító gondolkodásmód, mely igazából véve fogollyá tesz bennünket. Lebénít és megakadályoz bennünket abban, hogy újra szoros kapcsolatban álljunk egymással, és továbblépjünk. Az Európai Uniónak Trianon vonatkozásában azt is kellene jelentenie számunkra, hogy egy kicsit korábban kezdjük ezt az egymáshoz való közeledési utat, ne 1920-ban. Ha ezt megtesszük, a szemléletek menet közben megváltoznak majd.
Talán csalódást okozok néhány embernek, de nem tudom azt mondani, hogy „Barikádokra magyar, porba nyomunk mindenkit!” De ugyanúgy azt sem mondhatom, hogy „Barikádokra, keresztények – minden nem hívő ellen!”. Ezt a kérdést így nem lehet megoldani. Az egymáshoz vezető utat kell megtalálnunk.
Az egyház és az állam egymáshoz való viszonya állandó vitatéma. Önnek mi a véleménye erről? Mi lehet az állam vagy az egyház szerepe a magyarság problémáinak megoldására?
– Ha az eddigi történelmünket nézzük, azt mondhatjuk, olyan világból jöttünk, ahol a világ felülről építkezett. Volt egy szent királyunk, aki megszervezte az államot, az egyházat. Ezt követően majd 1000 éven át egyfajta újrakezdést lehetett biztosítani ezzel a modellel. Úgy gondolom, hogy a magyarság számára és a keresztény egyház számára is az alulról építkező közösségek időszaka érkezett el. Nem lehet arra számítani, hogy az állam hosszú távon támogatja az egyházakat.
Minden átalakulásnál azt látjuk, legyen az gazdasági, politikai vagy erkölcsi változás, az, aki talaj- és gyökérnélküli marad, szerencsétlen lesz, tönkremegy, lecsúszik. Ez nagyon jól megfigyelhető a posztkommunista országok társadalmaiban. A múlt, a jelen és a tisztázatlan jövő együtt kavarodik a lelkekben. megváltozott minden. Ezért hajlandóak vagyunk akár magyarként, akár keresztényként, akár egy egészséges család emlékét hordozva a lelkünkben panaszkodni és jajgatni. Pedig inkább a saját lelkünkben kellene tájékozódnunk, közösségünket egymásba kapaszkodva újraépíteni.
Miért éppen Család–templom–iskola címmel, illetve témában tartott előadást?
– Mindháromnak meghatározó szerepe van mai életünkben, mindhárom olyan közösséget jelent, amelyek összetartoznak. A közösségek nevelik a fiatalokat. Az iskolákban bármennyire is igyekeznek a tanítók, a gyerekek elsősorban egymást nevelik, hihetetlen nagy hatásfokkal. A mai fiatalság főleg a modern világ információs csatornáira van rákötve, és ez óriási elszívó erővel bír. Ezt tudatosítva kell a fiatalokkal kommunikálnunk. Ma már a szülők és gyerekek között is bizonyos értelemben egy kulturális szakadék áll, amellyel rendkívül nehéz versenyképesnek lenni. A szülők érzik, hogy a gyerekek csúsznak ki a kezükből. Ennek ellenére biztos vagyok benne, ha szeretettel törődünk a gyermekekkel, azt elfogadják, beléjük épül. Ugyanis mindenkinek nagyon jó valahová hazatérni, főleg, ha gondok adódnak az életében. Így vagyok én is a szerzeteseimmel, nagyon jól megvannak nélkülem, de ha bajba vannak, akkor felkeresnek. Mert mindenkinek kell egy vigasztaló, egy bátorító szó.
A családban olyan erősnek kell lennie az összetartó és megtartó szeretetnek, hogy a gyereket fel tudja készíteni arra, hogy az iskolában ne a kisebb nyomás irányába menjen el, vagy amikor felnő, ne mindig az olcsóbb és könnyebb megoldást válaszsza. Az Evangélium szavait idézve: tudja a szűk utat választani, és nem azt a széles utat, amely pusztulásba vezet.
Ugyanakkor tudatosítanunk kell azt is, hogy nem csak a gyerekek mások, hanem mi is megváltoztunk. Ezért folyamatos újragondolásra kényszerülünk.
Ön az Esterházy János Polgári Társulás vendégeként érkezett Pozsonyba. Mi a véleménye Esterházy János boldoggá avatásának kezdeményezéséről?
– Húsz éve a magyar egyháztörténeti enciklopédiai munkaközösség vezetője vagyok. Zombori István kollégámmal az elsők között publikáltuk Esterházy János életét, nem csak magyarul, hanem most már szlovákul is. Esterházy János élete példaértékű valamennyiünk számára.
A pannonhalmi bencések a szlovákiai közéletben is megjelentek. Mint ismeretes, a pozsonyi, oroszvári Lónyai-kastélyt annak tulajdonosa a bencésekre ruházta, ám a szlovák állam ezt a tulajdonjogot a mai napig nem ismerte el. A bencések emiatt készek az európai bírósághoz fordulni. Hol tart jelenleg ez a folyamat?
– A várakozás helyzetében vagyunk. A Pannonhalmai Főapátság továbbra is fenntartja jogigényét a Szlovákia területén lévő kastélyra, illetve annak a környezetére. A Pannonhalmán elhunyt Stefánia főhercegnő és férje a kastélyt örökségként a főapátságra hagyta. Akárcsak a burgerlandi birtokot, amelynek tulajdonjogát már 70 éve hasznosíthatjuk. A szlovákiai birtokkal is ezt szeretnénk, mi szabályos, a szlovákiai és az európai jogrendszer keretein belül kívánjuk tulajdonjogunkat érvényesíteni. De három évig hiába próbálkoztunk Szlovákiában, ezért kénytelenek voltunk Strasbourghoz, illetve Brüsszelhez fordulni. Tudjuk, hogy itt lassan hoznak döntést, türelemmel várunk – bár a késlekedéssel a kastély állaga egyre roszszabb lesz. Továbbra is készségesek és nyitottak vagyunk a szlovák féllel való egyeztetésre, akár a kormánnyal, akár a köztársasági elnök úrral. Úgy gondolom, a peren kívüli megegyezés lenne mindannyiunk számára a követendő út.
Az Ön által vezetett pannonhalmai bencés gimnáziumnak felvidéki hallgatói is vannak. Kik kerülhetnek be az iskolába?
– Az iskolába folyamatosan nagy számú jelentkező van, ezért néha nehéz is bekerülni. A győri iskolánkra, a Czuczor Gergely Gimnáziumra ez még inkább jellemző. Pozsonyi, dunaszerdahelyi és révkomáromi diákjaink szinte mindig voltak az elmúlt 20–22 év során. Mi szeretettel nyitva állunk mindenki előtt, az iskola befogadóképessége azonban korlátozott.
Milyennek látja a kereszténység helyzetét a mai világban?
– A világ visszafordíthatatlanul változik, és erre a kereszténységnek is meg kell találnia a választ. Az Európán kívüli kereszténység története fontos táptalajt jelenthet ehhez, hiszen idegen civilizációban, idegen kultúrában a kereszténység úgy tudott fennmaradni, hogy gyakorlatilag állandóan üldözték. Annak ellenére, hogy a globalizáció megváltoztatta életkörülményeinket, boldogulásunk érdekében továbbra is a szeretetnek kell a fő irányvonalnak lennie. Az emberi lét alapvetően közösségi. Közösséget jelent a család, az iskola, a munkahely és az egyház is. Ezekben a közösségekben kell megtalálnunk az Istennel és embertársainkkal való kapcsolatainkat. Ehhez valós önismeretre van szükségünk, másként nem megy. Ez nem könnyű helyzet, ugyanis a gazdasági válság mellett a természethez, a világhoz való kapcsolatunk is válságba került, állandó veszélyeztetettségben élünk. Ezért keresnünk kell az újraindulási pontokat a bizalom újraélesztéséhez az egészséges szellemű közösségek felépítése érdekében. Ez még inkább nagy feladatot jelent Magyarországon vagy Szlovákiában, ahol a hosszú évtizedes pártállami múlt arra törekedett, hogy az emberek közötti bizalmat aláássa.
Az Európai Unió terjeszkedik, csatlakozási tárgyalások folynak Törökországgal, amennyiben ezek eredményesek lesznek, Európában csökken a keresztények aránya. Nem félti Európa keresztény jövőjét?
– Egy vallástörténész könyvében olvastam a közelmúltban, hogy ha egy válságban lévő, önmagában vergődő kereszténység van jelen Európában, akkor lehetséges az iszlám előretörése. Valóban vannak olyan látomások, amelyekben Európa felett nem a katedrálisok, hanem a mecsetek és a minaretek emelkednek. Az egyházunk törekvése az, ami II. János Pál pápáé is volt, és most XVI. Benedek pápáé, a világ nagy vallásainak találkozniuk kell, és meg kell találnunk az egymás mellett élés és imádkozáshoz vezető utat.
Üzenet az Olvasóknak?
– Ne keseredjenek, ne szomorkodjanak, a világ megváltozott, benne mi is. Isten örök, és a mi hitünknek csodálatos értékei vannak. Ám azok nem a könyvekben, hanem a szívekben vannak megírva.
* * *
Az Esterházy János Polgári Társulás szervezésében került sor április elején a Család– templom–iskola, a keresztény nevelés három alappillére címmel Várszegi Asztrik pannonhalmai bencés főapát előadására Pozsonyban, az MKP pozsonyi székházában – telt ház előtt.
Várszigi Asztrikkal az előadása után beszélgettünk. (Az interjú megjelent a Szabad Újság hetilapban is.)
Oriskó Norbert
