Gyászol a rimaszombati magyarság, életének 87. évében elhunyt Mács Zoltán tanár, közéleti ember, a helyi református egyház egykori gondnoka, a rimaszombati kisegítő alapiskola megálmodója, aki 2013-ban Pavel Brndiar egykori polgármesterrel és Sebők Valéria tanárral, népművelővel együtt a Városdíjat is átvehette. Mács Zoltán végleg elment, de a tüzet a gyerekei, s remélhetőleg az unokái és a dédunokái viszik majd tovább.
A mai rohanó világban az ember gyorsan felejt, s bizony egy-két év is elég ahhoz, hogy 30-40 év áldozatos munkája feledésre ítéltessen. Mács Zoltán 1933. november 26-án született Rimaszombatban, s bizony, akik a rendszerváltás után nőttek fel, már többnyire csak az utcán vagy az uszodában találkozhattak vele, hiszen 1993-ban nyugdíjba vonult, s bár 1995-ben elvállalta a helyi református egyház gondnoki posztját, szép lassan visszavonult a közélettől, s élete maradék, mintegy két évtizedét az unokáinak, a kertjének és szenvedélyeinek, az úszásnak és a sakknak szentelte. Fia és lánya vitték tovább a stafétabotot, Zoltán fia a Csemadokban és az Új Gömör Néptáncegyüttesben, míg lánya, Katalin pedig évtizedek óta gyerekekkel foglalkozik, a régió számos iskolájában tanít néptáncot, gyerekcsoportokat vezet, s meseelőadásokat tart. Szóval, viszik a fáklyát tovább.
Mács Zoltán 1944 szeptemberében kezdte meg gimnáziumi tanulmányait a patinás Egyesült Protestáns Gimnáziumban, s a háború befejezése után ugyanott folytatta, immár szlovákul. 1953-ban leérettségizett, s a Šrobár utcára épp abban az évben költözött magyar alapiskolában kezdett tanítani. Beiratkozik a pozsonyi egyetemre távutas hallgatóként, de ez a hadsereget nem érdekli, a kétéves kötelező katonai szolgálatot abszolválnia kell. Legfeljebb az vigasztalhatja, hogy a világhírű fürdőhelyre, Karlovy Varyba kerül. A katonai szolgálat letöltése után visszakerül a rimaszombati magyar alapiskolába, ahol 1960-ban az alsó tagozat szakmai irányításáért felelős igazgatóhelyettes lesz. Közben 1958-ban megismerkedik leendő feleségével is, akivel 61 évig élnek boldog házasságban.
A tanári munkája mellett szinkrontolmácskodik, néptáncol, gyönyörű orgánumát temetéseken, esküvőkön kamatoztatja, mígnem Veres Jánossal és Horváth Júliával megalapítják a Fáklya Irodalmi Színpadot, s
a hatvanas évek közepén Beke Sándor mellett elsőként fedezik fel a színpad számára a költészetet, s a pedagógusokból és diákokból álló társaság 1966 és 1968 között egymás után három alkalommal hozza el a fődíjat a Jókai Napokról.
A hatvanas évek második felében pályaválasztási tanácsadó lett, a nevéhez fűződik a járási pályaválasztási tanácsadó kiépítése, szakmai tájékoztatót is kiadott.
A figyelme egyre inkább a fogyatékkal élő gyerekek felé fordul, az foglalkoztatja, hogyan lehet ezeket a hátrányos helyzetű gyerekeket beilleszteni a mindennapi élet körforgásába.
1976-ban alapító igazgatója lesz a rimaszombati kisegítő alapiskolának, ahol teljes szervezettségű iskolát épít ki, s 15 embert foglalkoztat. A rendszerváltozás hajnalán ő lesz a levezető elnöke a rimaszombati magyarok első fórumának. A rimaszombati magyarok szeretnék, ha elindulna a polgármesteri posztért is, de a felkérést elutasítja. 1995-ben viszont a helyi református egyház gondnoka lesz, mégpedig ugyancsak küzdelmes időszakban, hiszen ekkor zajlik az egyházi ingatlanok visszaperelése, ebben az időben van alakulóban a Tompa Mihály Református Gimnázium, s jön létre az imaterem is.
„Nagyon sármos volt gyönyörű orgánummal, ráadásul minden téren maximalista” – mondja róla Rák Magda, aki maga is a tanítványa volt a magyar alapiskolában. 2013-ban az MKP javaslatára megkapja a Városdíjat is. Bár egészségei állapota miatt az utóbbi években már egyre ritkábban mutatkozott a nagy nyilvánosság előtt, büszkén nézhette, hogy gyerekei töretlenül viszik tovább a fáklyát, amelyet oly büszkén emelt a magasba évtizedeken át.
