Mindenható Uram, ki vagy a Mennyekben! Tudom én jól, hogyne tudnám: nem tartozom éppenséggel a Te legjámborabb híveid közé, s biz’ rég volt már annak az ideje, hogy betértem a Te házadba egy csendes imára. Azt sem tagadhatom, hogy ennél viszont jóval gyakrabban vettem hiába a Te neved, s akkor még a többi vétkemről nem is szólok – az Olvasók türelme is véges, nem csak a Tiéd, Uram.
Mindezek dacára most mégis egy fontos kéréssel fordulnék szent személyedhez. El tudom képzelni, hány millió földlakó „spammeli” tele virtuális postaládádat naponta mindenféle kéréssel, én azonban bátorkodom egy a szokványostól eltérővel előhozakodni. Nem az ötös lottó számait szeretném tehát megálmodni, nincs szükségem nagyobb lakásra és gazdagságra sem, de még csak nem is az egyre hanyatló egészségem miatt borulok térdre előtted. Hanem egy embertársamért, s rajta keresztül – nagy szó, tudom! – egy egész nemzetért szól most a fohász.
Biztosan tudod kiről van szó. Egyik legközelebbi munkatársad (legalábbis ezt mondják rá a békételenkedők itt magyar földön), a magyar miniszterelnök közeli kollégájáról, a külügyi államtitkárról.
Németh Zsoltnak hívják az urat, akinek elmúlt évekbeli ténykedései a kétségek olyan tömegét támasztották bennem, amelyek végül e levél megírására késztettek. Talán tudsz róla – elvégre Te látod a láthatatlant is – hogy elvileg van itt egy olyan dolog Magyarországon, hogy diplomácia meg külügy. Sokan nem értik e fogalmak lényegét, ők viszont annál hevesebben oktatnak ki belőle másokat.
Egy szó mint száz, a Németh úr által képviselt magyar külügyből hányatott sorsú nemzetünk elszakított részei, azok közül is a Felvidéken élő, nem bír már ki túl sokat, évtizedeket biztosan nem. Még néhány ilyen Németh-i „pozitív csend” korszak, s a mai Szlovákia területéről már nem fogsz többé magyar nyelvű imát hallani. Tudom, számodra minden nyelv egyformán kedves, de azt is tudom, megérted miért kedvesebb számunkra minden másnál a miénk…
Nem, még több „pozitív csend” csak a végső csendet készíti elő – ezt pedig itt még néhányan nem igazán szeretnénk. Mint ahogy a fő bűnök közül a hatodikba, a haragba sem szeretnénk túl gyakran esni, de olykor már ez a csúf érzelem lobban fel bennünk, ha ilyen kijelentéseket hallunk-látunk: „Látványos, amit az elmúlt években a magyar-szlovák viszonyban el tudtunk érni”. (A wikipédia szerint – márpedig létezik-e a tudásnak ennél tisztább vizű forrása – régebben a hazugságot említették nyolcadik bűnként, én az idézett részt mindenesetre ekként ajánlanám figyelmedbe).
No, hallottad a sirámot Uram, jöjjék hát a kérés is: azt szeretném, mindannyiunk javára, hogy találjunk már ennek a derék politikusnak egy testhez álló, méltó pozíciót, amely azonban kellő távolságban van a magyar diplomáciától. Sajnos ENSZ-főtitkárt csak három év múlva választanak, annyi időnk pedig nekünk nincs… Bízom a te szent bölcsességedben, mindenesetre add, hogy végre Magyarországnak hosszú évtizedek után ismét legyen valódi, a magyar érdekeket határozottan és keményen képviselő, rátermett diplomáciája – az oda való személyzettel. Mellébeszélés nélkül.
Előre is köszöni a Te gyarló, de azért mégis odaadó híved:
Szűcs Dániel, Felvidék.ma
