Néhai Urbán Károly református lelkipásztor száz évvel ezelőtt, 1915. április 28-án született Pelsőcön, református családban. Apja Urbán Lajos törpebirtokos és mozdonyvezető, anyja Pásztor Erzsébet. Elemi iskoláit szülőhelyén végezte (1921-26) a polgári iskolát Sajógömörön (1926-29), további tanulmányait a rimaszombati Egyesült Protestáns Gimnáziumban (1929-34). Felsőfokú tanulmányait a losonci Református Theológiai Szemináriumban fejezte be (1934-38). 1937 tavaszán két hónapot töltött Kolozsvárott a Teológiai Fakultáson, ahol többek között megismerkedett Tőkés Istvánnal, Tőkés László püspök édesatyjával. Sörös Béla losonci szemináriumi igazgató meghatározó szerepet játszott életében. Az ő prédikációinak hatására ismerte meg Jézus Krisztus megváltó szeretetét. Lelkészi oklevelét kézhez véve, segédlelkész lett Rimaszombatban. A város főtéren tartott beszédében éltette az igazságtevőket az első bécsi döntés után. Ezért 1945-ben három hétre bezárták.
1942-ben elvette Túrós Margit uzapanyiti református hajadont, akit hittanárként oktatott a rimaszombati gimnáziumban. Hét gyermekük született: Károly (1943), Béda (1944), Ákos (1946), Margit (1950), Sámuel (1952), Erzsébet (1953) és Mária (1962-1989).
1942-ben Bátkára került. Két fíliát is kapott: Rakottyást és Tamásit. Erre az időszakra esett az evangelizáció országos méretűvé válása. Ezekről az éveiről Mács József író vallott. Urbán volt a Hangya Fogyasztási Szövetkezet elnöke, Mács apja a bolt és korcsma vezetője. Amikor Mács legátusi szolgálatot végzett szülőfalujában, csak annyit mondott neki: „No, Dodi, megvan a tekintély, el ne játszd!” Eljátszotta, amit mindig szégyellt, de a lelkipásztor egy emberöltőnyi idő után író-olvasó találkozójára is eljött. Így adva értésére, hogy a jó pásztor nem feledkezik meg eltévedt bárányáról. Deres Ákos néven is szerepeltette regényeiben, mint a hit és magyarság megtartóját. Mács a tékozló fiú szerepét vállalta.
1950-ben a kassai gyülekezet hívta meg prédikátorának. A kommunista hatalomnak útjában volt a virágzó magyar református gyülekezet. Rövid ideig szolgált, de amikor Orémus Zoltán 1998-ban Kassára jött, tapasztalta, az idős testvérek munkájára ragyogó szemekkel emlékeztek. A kassai gyülekezet nehéz időszakot élt át. Az elszlovákosítást is el kellett kerülnie. A presbitérium következetes helytállásának volt köszönhető, hogy végül megválasztották. Az 1920-as években Komáromból induló ébredési mozgalom Kassára is eljutott, ahogy erről Erdélyi Géza számol be. Ebben a munkában vett részt Urbán Károly. Ám 1953-ban megvonták tőle az engedélyt, mert az egyházügyi referens szektásnak minősítette és azt is kifogásolta: nem a földön jár. Isten szolgája bizonyára nem csupán a Földön járhat!
Gömörszkárosi megválasztásáig a Garam mentén, Nagysallón és Garamszentgyörgyön szolgált. Világossá vált számára, Nyugat- és Kelet-Szlovákiában nem működhet.
1954-ben családja is követhette. Meg kellett szokniuk a petróleumlámpát, a kútvíz-hordást és a falusi életet. Ekkor tetőzik az egyházellenesség, a hívők kigúnyolása, a papok megalázása, a magárahagyottság. A templom életveszélyes állapotban volt… De a falusi közösség szerette egyházát. Villámcsapás következtében 1957 nyarán a templomtorony a tűz martalékává vált. Urbán volt az első, aki oltani kezdte azt.
1961-ben került Tornaljára, így részben középiskolás gyermekei is könnyebben utazhattak. Gyermekei elé kijárt az állomásra, habár e rövid utat kétszer is meg kellett szakítania, esetleg gyógyszert bevenni, hogy ne legyen baj. Itt szolgált nyugdíjba vonulásáig (1988). Ekkor alakultak ki hollandiai kapcsolatai. Fia és Erdélyi Géza, későbbi püspök részvételével, konkrét ajánlásokat tettek a hollandiai támogatásokra. Ez anyagi segítséget is jelentett nemcsak családja számára, hanem a gömöri templomok javítására, de szolgálati kocsik vételét is lehetővé tette. A hollandiaiaknak jelezte, kinek, milyen segítségre lenne szüksége. Ez persze könyvelési, költségvetési feladatokat is rótt rá, amit húsz éven keresztül sikerült megoldani, az irigység ellenére.
A 70-es években olyan magyarországi lelkészekkel került kapcsolatba, akik felvidéki paptársaik sorsa iránt érdeklődtek. Többek között id. Balog Zoltánnal, a jelenlegi miniszter édesapjával, akivel együtt alkalmi összejöveteleken vett részt. Jó hír, hogy a résztvevők között nem akadt áruló. Pedig vele a „megbízhatatlan” magyarországiak csak úgy találkozhattak, ha az aggteleki Baradla-barlangnál jöttek át, mert ott személyazonossági igazolvánnyal lehetett ezt megtenni. Id. Balog útlevelet nem kaphatott, mert kiutazása – úgymond – sértette volna a Magyar Népköztársaság érdekeit. Ő úgy jellemezte, hogy Urbán Károly a Felvidéken olyan volt, mint egy püspök. Ahogy Ákos fiának írta, a gyülekezeti munkát csöndesen, hitben, jóakaratú emberekkel az Ige mentén folytatták. Funkció, rang nem kísértette, egyedül Isten szolgálata volt a fontos számára.
Istentisztelet után megkérdezte híveit: „Kedves, mit tetszett az igehirdetésből megérteni?” Vagy ha valaki távol maradt vasárnap a templomból megkérdezte: „Csak nincsen valami baj?” A többiekkel ellentétben, az egyházmegyei lelkészértekezleteken magyarul is elmondta hozzászólásait. Természetesen izgalmas kérdés maradt mindvégig, ki a besúgó. „A beszorítottság, a kommunista pártállami ellenőrzés és manipulálás, az egyházi vezetők megalkuvása bizony próbára tette a legszorosabb baráti és szolgatársi kapcsolatokat is.” (Balog Zoltán) 1973-ban egészségi állapotának romlása, infarktusa miatt nyugdíjba vonult, Kassára költözött, ahol gyermekei közül többen élnek.
„Nyugdíjas” éveit haláláig mégis Jókán töltötte. Ott szolgáló leánya gyermeket várt, jól jött a segítség. Harmadik gyermeke születése után – 27 évesen – távozott az élők sorából. Így rá hárult a szolgálat, melyet haláláig végzett. A presbitérium nem szavazta meg a padokban a lábak támasztékául szolgáló elkorhadt deszkák cseréjét, így saját költségén cseréltette ki azokat. 1992. január 13-án távozott ő is. Két nappal előtte a presbiteri gyűlés jóváhagyta 1991. évi beszámolóját. Mária leánya mellé id. Balog Zoltán szolgálata kíséretében temették.
Hollandiában élő unokáinak írta sorait, melyek testámentumként szolgálhatnak: „Mindnyájatoknak kívánom, hogy az Úr Jézus vegyen lakozást szívetekben és legyen találkozásotok Vele és szeretetével, szeretetben egymással.”
Őrálló lelkipásztor volt – mondja róla szkárosi utóda, Tóth László. Legyen emléke áldott!
Urbán Károly életét felölelő képek megtekinthetőek a Képgalériánkban ITT>>>.
Balassa Zoltán, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”53369″}
