A Gorilla II. nem az a Gorilla, amely miatt Mikuláš Dzurinda politikai perifériára került, és az SDKÚ-DS romokban hever. Egyelőre apokrifnek tekinthetjük – abban az értelemben, hogy a forrását és hitelességét senki nem erősítette meg. Ám felettébb elgondolkodtató olvasmány.
Titkosszolgák és ex-titkosszolgák – vélt vagy valós – beszélgetéseinek átiratai olvashatók a neten, amolyan kívül is meg belül is vagyunk stílusban. A., Z., NO és a többiek betekintést engednek életükbe, intrikáikba, nem rejtik véka alá véleményüket a politikáról és a politikusokról, minősítik is őket meg azt a gyakorlatot, hogy a hatalomváltáskor mindig földrengés következik be a titkosszolgálatoknál, de a rendőrségnél is. Írhatta volna ezt az apokrifot egy sokszor vérig sértett – lefokozott, szolgálaton kívül helyezett, nyugdíjazott – titkosügynök is. A tulajdon életpályájáról. Nem a titkos lét részleteiről, mert esetében ezt a Btk. „jutalmazná”, hanem az ex-titkosok civil pályájáról, annak módszereiről, lehetőségeiről.
A Gorilla II. inkább arról nyújt képet, hogyan épülnek be az ex-titkosok (és ex-rendőrök) a gazdasági életbe vagy éppenséggel a hazai maffiákba.
Vállalkozóként. Nem csupán őrző-védő szolgálatokat működtetnek, hanem komoly tanácsadó cégeik is vannak, s ezek a nagyhalaknak dolgoznak. Az átiratokból kitetszik: mindenütt megjelennek megbízóik „lobbistájaként”, ahol euró milliók és százmilliók sorsáról születnek döntések. A titoktartási kötelezettségüket nem szegik meg, de hálózati kapcsolataikat fenntartják és ki is használják; ha arra van szükség, kompromittáló adatok megszerzése érdekében is. Egyszóval: „estébés” módszerekkel is dolgoznak, ha a siker kulcsa az emberi gyengeség kijátszása vagy a zsarolhatóság. Nagy pénzt a nagy állami megrendelések hoznak, így sok ilyenről esik szó a Gorilla II-ben. Mert az ex-titkosszolgák is pénzből élnek. „Nekem két jelzáloghitelem van és lízingelem az autómat, nem tudom az összes hivatalos fizetésemet a hivatalos kiadásaimra költeni” – mondja egy helyütt az egyikük, mikor arról van szó, visszatérne-e a szolgálathoz 2010-ben, ezért esze ágában sincs már az államot szolgálni, hisz nem tudna megélni a keresetéből.
Elemző-tanácsadóként és kijáró emberként a privát szféra jól megfizeti. Abban az időben – 2008 és 2012 között – az energetikai ágazat, a gáz-gőzturbinák üzemeltetési joga, a városi távhőszolgáltatás megszerzése, a légszennyezési kvóták kérdésköre, a Penta húsipari terjeszkedése (Magyarországra is), a fegyverkereskedelem, a közel-keleti üzletek, a gázipar – S. Hatina piaci nyomulása a disztribúció terén –, a Slovnaft állami tartalékalap-kezelő alvállalkozójának ügye, a Transpetrol törekvései egyes jövedelmező üzletrészek kiszervezése terén, az egészségügyi privatizáció – foglalkoztatta az ex-titkos tanácsadókat. És a Rotary Club, melyen keresztül – az átirat szerint – az Európai Demokrata Párt (EDS) akarta propagálni magát, és tagjai közt aktív állományú rendőrök is voltak, állítólag azért, hogy „befolyást szerezzenek az ország ügyeinek igazgatásában”…
Elgondolkodtató, hol mindenhol vannak régi volt titkosszolgálatos kapcsolatai volt titkosszolgáknak. Bizalmi állásokban (atomerőmű-védelem), de kétes hírű vállalkozók környezetében is. Olvashatunk érdekes okfejtéseket volt főrendőrökről, vállalkozókhoz fűződő kapcsolataikról, elfuserált (?) nyomozásokról, még egyes dunaszerdahelyi (néhai) maffiózok sorsáról-kapcsolatairól a bűnüldöző szervekkel is…
Első olvasatra azonban az készteti leginkább töprengésre az embert: az ex-titkosszolgák és hálózataik mennyire szőtték át a társadalmat meg a nagypolitikát? Befolyási övezetüknek hol vannak a határai? S vannak-e, vagy már a farok csóválja a kutyát?
Mert erre a Gorilla II. sem ad választ.
-ngyr-, Felvidék.ma
Fotó: archív, pravda.sk
Forrás: http://skgorila2.tumblr.com/