Karácsony vigíliájának csúcspontját régebben s ma is az éjféli mise jelentette, jelenti. Ezen általában a falu valamennyi épkézláb embere részt vett. Ilyenkor még azok is elmentek a misére, akik különben nem voltak templomjáró emberek.
Az éjféli ájtatosság tulajdonképpen a megtestesülés ünnepe. Ezzel aztán véget ér a hosszan tartó böjt is, s kezdetüket vehetik a vidámabb, örömtelibb napok. A hívek a mise után otthon már elővehették a zsíros, húsos ételeket.
Az éjféli mise énekei ma általában mindenütt azonosak, hisz az egyházmegyei főhatóságok által jóváhagyott énekes imakönyvekből adják elő azokat. S bár a nyomtatott énekeskönyvek valóban nem sokat őriznek a „karácsonyi népénekek nagy tömegéből”, a régebbi adatközlők elbeszélése szerint – mint Manga János is említi – „se szeri, se száma volt annak a sok szép éneknek, melyek az ország templomaiban az éjféli misén… felhangzottak. Ezek egykor a templomban előadott betlehemes játékok részei voltak, s épp azok őrizték meg őket, mígnem a betlehemes játékoknak köszönhetően visszakerültek oda, ahonnan elindultak.” (Manga J., 1943. 430. l.)
S épp Manga jegyzett le 1942-ben szülőfalujában egy olyan karácsonyi éneket, melyet az asszonyok az éjféli mise előtt énekeltek a templomban, s egy régi címnélküli nyomtatott füzet is tartalmazta. A bakternóták kezdősorait is idéző ének Jézus születésének örömhírét hirdeti, s ismét találkozik itt a születés és a halál képe, a földi és a mennyei lét értelmének lényege:
„Tizenkettőt ütött már az óra:
Hallgassunk csak az angyal szóra.
Azt kiáltja: nagy öröm érkezett,
Üdvözítő Jézusunk született.
Megharsant már mennyben a trombita,
Nagy öröm van Isten városába,
Mert a betlehemi istállóba,
A kis Jézus fekszik a jászolba.
Oh, Jézusunk, mi is leborulunk,
Az oltáriszentségben imádunk.
Majd ha eljön életünk végórája,
Állíts minket mennyben jobbodra.”
(Manga J. gyűjtése 1942-ből. MTA NI)
A mise dramaturgiája általában mindenütt egységes volt, ennek leírásától éppen ezért eltekintünk. Érdekesebbek viszont azok a babonák és hiedelmek is, melyek az Ipoly mentén az ünnepi szertartás időpontjához kapcsolódtak. Néhány dologról tehát feltétlen szólnunk kell még.
A kelenyei hívek egészen a hatvanas évek elejéig az ipolyfödémesi anyaegyházhoz tartoztak. Ádám-Éva napján így ők is ebben a községben vettek részt az éjféli misén. Éppen ezért babonás történeteik egy részének színtere is az ottani templom volt. Csáky Józsefné /1908., 1983/ egy olyan történetre emlékezett, melyet még lánykorában beszéltek az idősebb asszonyok. Történt egyszer, hogy Födémesen „éjféli misekor a szeginyekházikájjába´ a szentőtvísztartó előtt eggy gatyamadzag vót kihúzva” – kezdte babonás történetét adatközlőm. „Oszt min csak rugdosták, hogy mér van az ott. De nem mert hozzányúnyi senki se” – folytatta visszaemlékezését. Előfordult, hogy a „szentőtvísztartóba´ guba is vót”. Állítólag azért tették azt oda, meg a gatyamadzagot is azért kötötték az ajtóba, hogy „jobban mettuggyák, kik a boszorkák.”
Bodzsár Jánosné /1896., 1982/, aki férjhezmeneteléig ebben a faluban lakott, az alábbi történetet mesélte: „Valamikor éfékor Födímesen a misén a boszorkák még a papocska kezibő´ is ki akarták vennyi a szákramentumot. A pap asztán maga monta jó hangossan, hogy távozzanak, mer ujval mutogat rájjuk, hogy kik azok.”
Karácsony éjjelét egyes helyeken „öröméjjelnek” is nevezték. „Régebben az éjféli mise alatt olyan nótákat énekeltek, melyekre táncolni is lehetett volna, az orgona meg úgy szólt, mint a duda. De az öröméjjel a titkokat is fellebbenti egy órára. A pap az oltáriszentségen keresztül az összes boszorkányokat meglátja az éjféli mise alatt.” (Manga J., 1942. 25–28. l.)
A papok Bernecebarátiban is meglátták a boszorkákat. „Kis kocsin ültek és a nép fején mentek keresztül. Ludak meg tyúkok húzták a kis kocsit.” (Kocsmáros L., EA 13 429)
A tesmagi Mihály Józsefné /1910., 1984/ azt állította, hogy falujukban a pap valamikor éjfél utánra tette a misét, „mer´ eggyszer nagyon mettámatták őtet a boszorkányok”.
A pereszlényi Baka Borbála /1903., 1984/ rövid története is arról szól, hogy a boszorkányok éjféli misekor kísértették a híveket.
„Én eccer mentem éfékor a templomba, és ahugy értem vóna föl parokjáig, eggy asszony csak forgott, forgott elöttem egísz a templomig. Aszt mindig monták, hogy az nem jó lélek-asszony vót.”
Történtek babonás dolgok, végeztek mágikus cselekedeteket a mise után is. A következő babonás történetet a födémesi Jusztin Jánostól /1896., 1979/ hallottam: „Éjféli mise vót. Az a Gyuri kanász amikor gyüttek ki a templombó´, mindig ott kaparászott a kapu elött avval a aprószentekvel. Mindenki elött csinát valamit. Aszt azért tette, hogy ha kihajtyák a zállatokat, akkor ne mennyenek szét, maraggyonak mindég eggybe. Ollyan babona vót az, tán a boszorkákot hajtotta el.”
Itt jegyezzük meg, hogy több helyen elevenül éltek a pásztorok karácsonyi mise előtti zajkeltő, gonoszűző szokásai – ostordurrogtatás, lövöldözései.
Bodzsár István /1926., 1986/ Kelenyén egy tréfás történetet idézett fel. A hívek innen mindig gyalog jártak az éjféli misére. A falu fölötti erdőségen mentek a szomszédos Födémesre. A családtagok általában együtt ballagtak, de előfordult, hogy magányosan is ment valaki.
Történt egyszer, hogy egy idős kelenyei ember egyedül indult haza Födémesről az éjféli miséről. Ahogy az erdőn át haladt, valami susogást hallott. Gyorsította lépteit, de a zaj még jobban hallatszott. Gondolta az öreg, hogy talán a boszorkányok követik őt, ezért gyorsította lépteit. Aztán a háza előtt – amikor már bátrabb volt s jobban odafigyelt – jött rá, hogy vászongatyájának két lábszára dörzsölődött egymáshoz, s az hallatszott csupán.
Jóslások, előírások is kapcsolódtak az éjféli mise körüli időponthoz. A lányok például több faluban is azt az almát vették ilyenkor elő, melyet még Lucakor dugtak a zsúpfedél alá. Éjféli misére menet fogyasztották azt el, s amilyen nevű férfival találkoztak először az úton, olyan nevű vőlegényre jósoltak.
Arról is van tudomásunk, hogy „Az Ipoly menti falvakban az éjféli mise után az eladósorba jutott lányok szenteltvizet vettek a szájukba. Hazaérve azzal mosták le az arcukat, de nem törölték meg, hogy álmukban majd a leendő vőlegény törölje le.” (Tátrai Zs. – Karácsony Molnár E., 1997. 229. l.)
Bálint Sándor foglalkozik egy másik fontos gyümölcs, a dió körüli mágikus cselekedetekkel. Mezőkövesd környékén az éjféli misére igyekvő lányokra diót dobtak, a Garam menti Bényben pedig ugyanezt tették a pappal. Bálint Sándor Mezey Lászlót idézi, aki rámutatott, a „karácsonyi dió szimbolikájának bibliai, illetve liturgikus inspirációjára, kijelölvén szellemi vándorútját. Az őskép Áron kivirágzott vesszeje.” (Bálint S., 1989. 85–86. l.)
A gazdák mise után, a templomból jövet az égboltot s a csillagok állását figyelték. Ha ilyenkor sok csillagot láttak, abból arra jósoltak, hogy a következő évben lesz bőven búzatermés. A jó termés biztosítása érdekében azonban otthon nyomban le kellett feküdniük.
A távolabbi Nagycétény régi öregjei szerint a karácsony éjjele még a halált is megmutatja. „Ha az éjféli mise után nyugatról fúj a szél, sok embert hajt nyugalomra, ha keletről fúj, az jó, mert akkor inkább sokan születnek. Ha nagyszemű eső esik, akkor a nagyok halnak, ha kisszemű, akkor a kicsinyek.” (Manga J., 1942. 26. l.)
Ha az éjféli mise után nagy szél fújt, akkor az Ipoly mente több falujában is azt mondogatták, hogy sok halott lesz az új évben. Ha viszont szép tiszta idő volt, akkor ebből a baromfiak szaporodására jósoltak. A borús idő ugyanakkor a bekövetkező baromfivészt jelentette.
Csáky Károly, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”58284,58285″}
