Színház: Csotrogányné Lepsénynél még megvolt
Október 11-én, szombaton 18.00 órai kezdettel mutatja be a Kassai Thália Színház a Csotrogányné Lepsénynél még megvolt című előadását Vaján. Rendező Bocsárszky Attila.
Október 11-én, szombaton 18.00 órai kezdettel mutatja be a Kassai Thália Színház a Csotrogányné Lepsénynél még megvolt című előadását Vaján. Rendező Bocsárszky Attila.
Október 12-én, pénteken 10.30 kezdette tartják meg Bódis Miklós evangelizációs istentiszteletét az ipolysági református templomban.
Október 10-e és október 12-e között szervezik meg a Három éjjel, három nap – Kincső 30 című rendezvényt a zselízi Művelődési Házban. Az október 12-ei, vasárnapi program: 13:30 –…
Október 12-én, vasárnap 18.00 órai kezdettel szervezik meg A kör - EDDA musicalt a komáromi Egressy Béni Városi Művelődési Központban. Mindannyian az életünk körforgásának közepén állva arra gondolunk,…
Október 13-án, hétfőn 18.00 órai kezdettel szervezik meg Bogányi Gergely koncertjét az Ipolysági Művészeti Alapiskola koncerttermében, azt est vendége Csákvári Bence.
Október 13-án, hétfőn 19.00 órai kezdettel szervezik meg a Lennék valakié Ady szimfonikusokkal című koncertet a Somorjai Városi Művelődési Központban.
2025.10.15. Felvidék kincsei – Népművészeti értékek szerepe itthon és otthon. A Hagyományok Háza Hálózat működését a Felvidéken a füleki Élő hagyomány Polgári Társulás biztosítja. Az elmúlt 8 évben…
Október 15-én, szerdán 19.00 órai kezdettel szervezik meg a Box Humana (Mi van veled, Sándor?) című darab nyilvános főpróbáját a Kassai Thália Színházban. Rendező Czajlik József.
Az Eperjesi Egyetem Magyar Nyelv és Kultúra Intézete 2025. október 16. és 17. között Jókai öröksége – Történelemszemlélet és nemzeti identitás Jókai életművében címmel tudományos konferenciát rendez a…
A XXII. Győry Dezső Kulturális Napok nyitórendezvényére október 16-án 18.00 órai kezdettel a Szvrcsek Anita Akusztik Trió „Világok násza“ című koncertjével a rimaszombati Gömör-Kishonti Művelődési Központ nagytermében kerül…