A máig nagy tiszteletnek örvendő Gajdár Jenő, egykori kántortanító emléktábláját avatták fel a Nyitracsehi Alapiskola udvarán december 4-én.
Gajdár Jenő 1929 és 1947 között működött a településen és nagyban hozzájárult a falu kulturális életének fellendítéséhez. Születésének 120. évfordulója remek alkalmat szolgáltatott arra, hogy a falu lakossága egy impozáns fekete, vésett kőtáblát leplezzen le emlékének tiszteletére.
Bár a ma élők közül már csak kevesen emlékeznek a nemes lelkű tanítóra, a hiteles arcképet ábrázoló tábla példaként tündökölhet a jövendő generációk számára egy olyan emberről, aki a tisztelet, a szeretet, az embertársak megbecsülése és a közösség fejlődése érdekében végzett fáradhatatlan munka bajnokaként rémlik fel nem csak a csehiek emlékeiben.
Kupeček Róbert, Csehi község polgármestere üdvözlő beszédében fejezte ki háláját, hogy hosszas munka után végre sikerül méltó módon emléket állítani annak a személynek, akinek tevékenysége meghatározó volt a faluban élők számára.
Emlékbeszédében dr. Csámpai Ottó, a Nagyszombati Egyetem docense idézett fel több fontos mozzanatot Gajdár Jenő életútjából. Többek közt kiemelte, hogy feleségével, aki tanítónő volt, mozgatórugói voltak minden fontos dolognak, ami a faluban történt.
Amikor a 20. század 20-as éveinek második felében elkezdődtek a templombővítési munkálatok, a tanító úr ezeknek a szervezését is a kezébe vette. Bár fiatal volt, élén járt a szervezésnek, pénzgyűjtésnek, felkutatta a legjobb mestereket és szakembereket és sikerült olyan templomot létrehozni, amely méltó lett az Isten házához.
Habár az általa vezetett iskolában az első Csehszlovák Köztársaság és az ún. önálló Szlovák Állam idején mindkét nyelven – magyarul és szlovákul – folyt a tanítás, sosem szégyellte magyar mivoltát. Ellenkezőleg, igyekezett a magyar nyelv szeretetét beplántálni a falu mindennapi életébe. Elvárta, hogy a magyar emberek egymás közt a nemzetük nyelvén – magyarul beszéljenek.
Magáévá tette a legfőbb erkölcsi szabályt, amit eleinktől örököltünk, hogy gondolkodni, álmodni, imádkozni a legszebben csak a nemzet nyelvén, az anyánk nyelvén lehet! Sikerült neki a legnagyobb magaslatra emelni a három intézményt, ahol a gyerekeket meg lehetett szólítani – a családot, az iskolát és a templomot.
Nehéz idők, megpróbáltatások
A háború utáni helyzet azonban számára szakmai és ugyanakkor érzelmi tragédia is volt. Amikor 1945 májusában elbocsátották a magyar pedagógusokat, a magyar nyelvű iskolarendszer összeomlott. A magyar iskolakötelesek négy évig voltak kirekesztve a kötelező oktatásból. Nem csoda, hogy az embereknek megrendült a nemzeti-etnikai azonosságtudatuk, hiszen nemcsak az emberi méltóságuk szenvedett csorbát, hanem az üldöztetés sajátos légköre is, a jogfosztásnak különböző formái egyszerre és egy időben érintették az iskolaköteles gyerekekkel bíró magyar családokat.
Volt még egy utolsó próbálkozása, amikor többedmagával a faluból és a környékből bekapcsolódott a Lipcsey Gyula által szervezett illegális Csehszlovákiai Magyar Demokratikus Népi Szövetségbe. Ez a szervezkedés azonban már inkább többszörös megalázást, bujdosást és börtönt vont maga után.
A sors „kegye”, hogy Gajdár tanító úr szenvedett a legkevesebbet. Ő ugyanis 1947-ben, 51 éves korában hirtelen meghalt. A sok stressz, az állandó megfigyelés, a bujdosás megtette a magáét… Halálával véget ért egy nem egész húszéves, értékekben gazdag és virágzó szakasz a falu életében, amelyben a sok nehézség, akadály, viszontagság közepette a templom és az iskola jelentették a megmaradást, a túlélést.
A Gajdár Jenő életét és tevékenységét felölelő emlékbeszéd után Reményik Sándor ezen alkalomhoz tökéletesen illő „Templom és iskola” című versét Csámpai László szavalta el. Ezek után Gajdár Jenő unokája, az Észak-Komáromban élő Sebők Éva leleplezte az emléktáblát és bár nem emlékszik nagyapjára, mégis örömkönnyektől meghatottan beszélt a számára oly felemelő ünnepi alkalom jelentőségéről és háláját fejezte ki, amiért a már csaknem feledésbe merült elődje most újra „felfénylik” az emberek szeme előtt.
A meghitt légkört tovább fokozta a Nyitracsehi Férfi Éneklőcsoport által előadott Szózat, melynek felemelő hangjai közepette elhelyezték az emlékezés koszorúit – a helyi társadalmi és kulturális szervezetek nevében.
