A Kék pillangó után futkostam egész nyáron – mondja M. Nagy László fotóriporter. Az 1. Magyar Független Speciális Filmszemlén rangos díjat nyert.
A fotóművész megnevezést eleve visszautasítja – az én értéktáramban a kortárs magyar fotográfusok élvonalába tartozik. Múlyadról származik, de évtizedekig Pozsonyban élt, ahol néhány hazai magyar és két szlovák nyelvű médium fotóriporteré volt, de képei más újságokban-hetilapokban is megjelentek. A rendszerváltás utáni első évtizedben Helembán lelt otthonra, s ez a gyönyörű peremvidék újabb témákkal ajándékozta meg, viszont a fővárosi lapokkal megszakadt a kapcsolata – nem az ő hibájából. Az utóbbi években nem kap munkát, pedig nyugdíjas státusában is éppen olyan szenvedélyesen szeret és tud fényképezni, mint pályája bármely szakaszában.
M. Nagy László eredetien látja a világot, az ő képei nem csak a látványt rögzítik, hanem gondolatokat és érzelmeket is közvetítenek. Helembai magányában voltak olyan időszakok, amikor örökre lemondott a fotózásról. Ráadásul régi-régi fényképezőgépén nyomot hagyott az idő vasfoga, újra meg nem futotta szerény nyugdíjából… Egy idő után azonban mindig visszatért élete nagy szenvedélyéhez, ismét kezébe vette a masináját. És megtalált egy új kifejezési formát, amely ugyan filmként is felfogható, de nem az, és nem is fotográfiák egymás utáni vetítése. Pár perces alkotások ezek, zenei aláfestéssel. Hatásuk döbbenetes. Ezt igazolják a két magyarországi fesztiválon elnyert különdíjak.
M. Nagy László: „Két esztendeje tudomást szereztem róla, hogy Magyarországon megrendezik az Idősek határon átívelő kulturális és művészeti vetélkedőjét. Beneveztem: a fotóimból készített kiállítással akartam bemutatkozni. Csak hát hogyan viszek én negyven bekeretezett fotót a helyszínre?
És ekkor jött egy korszakalkotó ötletem: a számítógépemen csinálok a képeimből egy filmet, amely aztán egy USB hordozón a zsebemben is szállítható. (Több hetes kínlódás után elsajátítottam a megfelelő program alkalmazását, ugyanis számítógépes műveltségem-elhatározásom pillanatában még nem tette lehetővé egy ilyen „film” elkészítését.)
Így készült el a FENNMARADNI, avagy virtuális szobor a mindenkori parasztembernek c. munkám, melyet Sátoraljaújhelyen, majd Pécsett, az elődöntőn is bemutattam. Így történt, hogy eljutottam a budapesti döntőbe, amelyre az Operettszínházban került sor. Már Pécsett, az elődöntő gáláján, ezer néző jelenlétében sejteni lehetett, hogy alkotásomat a közönség a kegyeibe fogadja. A pécsi bemutató sikere életem legnagyobb élményei közé tartozik.
A zsűri a döntőben különdíjjal jutalmazta első ilyen jellegű munkámat! Később újabb filmjeim születtek, ezeket többnyire Magyarországon vetítettem, de Léván a Reviczky-ház, majd a pozsonyi Casino közönségét is sikerült meglepnem.
Az idén tavasszal újabb bemutatkozási lehetőségről szereztem tudomást. A Magyar Speciális Mozgókép Egyesület pályázata testre szabottnak tetszett. Hátrányos helyzetben élő embertársaink életéről készített filmekkel lehetett pályázni. Én az ipolytölgyesi Szent Erzsébet Szeretetotthont szemeltem ki a film helyszínéül, s szerencsémre Szalai Zsuzsa igazgató megengedte, hogy náluk dolgozzam.
Tudtam, mi vár rám abban a környezetben, de segítőkész munkatársakra és otthonlakókra találtam náluk. Óriási élmény volt az ott töltött nyolc nap. Egész nyáron „a kék pillangó után futkostam”, ugyanis ez lett a kisfilm címe. A döntőt október nyolcadikán rendezték Budapesten.
A filmszemlén harmincöt alkotást tekintett meg a zsűri és a kétszáz főnyi közönség. A fotóimból összeállított prezentáció, mint „kisfilm” kakukktojásnak számított a klasszikus feldolgozású munkák mellett, de semmiben sem maradt el azoktól. A közel tizenkét perces Kék pillangó az érzelmekre hatott elsősorban, mélyen elgondolkodtatott, de bemutatta az idősek otthonában folyó serény munkát is, ahol a vidámság is napi vendég.
A Kék pillangóban is megmutatkozott a közeli portré ereje, amely kimerevítve sokkal érzékelhetőbb és hatásosabb, mint a pergő filmen. Persze, ezek a filmek nem szórakoztatóak elsősorban, bár a hátrányos helyzetű emberek életében is vannak derűs napok. Az ő világukban talán halványabb a fény, a sötét meg picit világosabb, de a szívük dobbanása őszintébb. Ők is szeretetre vágynak leginkább, akárcsak mi, mindnyájan” – nyilatkozta a Felvidék.ma-nak.
A felvidéki fotós ezen a második megmérettetésen is különdíjat kapott. Janisch Attila filmrendező, a zsűri elnöke úgy vélekedett, hogy bár a Kék pillangó nem hagyományos film, mégis úgy hatnak benne az egymást követő képek, mint a filmben. Kiemelte a nagyon erős közeli portrékat és arra biztatta az alkotót,, hogy filmes kamerát is vegyen a kezébe… A fesztivál filmjeit archiválják majd, s közzéteszik a honlapjukon. Elképzelhető, hogy más médiákban is vetítésre kerülnek ezek az alkotások.
A két fesztivál bebizonyította, hogy az ilyen rövid filmekre óriási az igény, tehát sugározni kellene őket a tévékben, hiszen tele vannak érzelmekkel és gondolatokkal. Vajon kezdeményezi-e valaki, hogy így történjen?
Batta György, Felvidék.ma {iarelatednews articleid=”51218,51024,50236″}
Fotó: http://www.msmke.net
A további díjazottak ITT tekinthetők meg.
