Lehár Ferenc szobra, egykori szülőháza helyén, a róla elnevezett parkban (Fotó: Bárány János/Felvidék.ma)

Szlovákia, Csehország, Magyarország, Lengyelország, Románia és Oroszország huszonhat énekese áll a nemzetközi zsűri elé ma és holnap a Komáromi Városi Művelődési Központban a X. Nemzetközi Lehár Ferenc Operett Énekversenyen. Délután négy órától este fél hétig tartanak a ma délelőtt kezdődött elődöntők. A döntő október 23-án, vasárnap este hét órakor lesz.

Szombaton délelőtt először a kulisszák mögött néztünk szét. Estélyibe és frakkba bújt, alaposan izguló énekeseket és énekesnőket láttunk. Legelőször a huszonnégy esztendős Farkas Tamás lépett színpadra, bonviván kategóriában. Ötödik éve énekel a Budapesti Operettszínházban. Ott végzett színiakadémiát, tagja az Operett Akadémiának. „Nagyon szeretem Lehár Ferenc operettjeit. Egy kicsit mintha hasonlítanának a Puccini-operák világára. Egyszerre romantikusak és klasszikusak. Gyönyörű a zenéje, csodálatos énekelni az áriáit” – lelkendezett a fiatal énekes, aki szerint mindig nehéz elsőként indulni, de ez a legjobb is: hamar túl van rajta az ember, azután nem kell idegeskedni.

Farkas Tamás: „Ez már a huszadik énekversenyem” (Fotó: Bárány János/Felvidék.ma)
Farkas Tamás: „Ez már a huszadik énekversenyem” (Fotó: Bárány János/Felvidék.ma)

Megjegyeztük: Érsekújvárott, az első Házy Erzsébet Nemzetközi Tehetségkutató Énekversenyen táncolt is a Cigányszerelem című operett Vad cigánylegény című dalában. „Nagy erősségem a tánc, tíz évig néptáncoltam, cigánytáncot is. Itt most kevesebbet tudtam mozogni, mint Érsekújvárban, mert fixen beállították a színpadtechnikát, a fényt, a hangot, és szóltak, ne nagyon menjünk el a jelről. Azért így is próbáltam kihozni magamból a maximumot” – nyilatkozta Farkas Tamás.

Az első primadonna, aki megmérettette magát, Halasi Bianka volt. Pintér Tibor operett társulatában Szigetszentmiklóson tanulta a szakmát, egy éve énekel a Budapesti Operettszínházban. Ahogy lejött a színpadról a balassagyarmati énekesnő, mellé léptünk.
„A Víg özvegy című operettből énekeltem Vilja dalát és a Cigányszerelemből a Messze a nagy erdőt. Imádom Lehárt! A primadonna-áriái a legszebbek. Tizenketten indultunk primadonnák a középdöntőben, és még mielőtt megkérdezné, hogy eldugtuk-e egymás rúzsát vagy púderét, elmondom, még öltözni is segítettünk egymásnak. Segítőkész a csapat. Egy ilyen kategóriájú versenyen már azt kell nézni, hogy mennyire vagyunk egymás konkurenciái” – tudatta a szépséges primadonna, majd hozzátette, mindenről a hegedű tehet. „Hatévesen kezdtem hegedülni, amikor kiderült, hogy jó hangom van. A hegedű lemaradt, operaáriákkal foglalkoztam. Azután beszippantott a színház, és rájöttem, az én helyem a színpadon van” – fejtette ki bővebben Halasi Bianka.

Halasi Bianka: „Az operában nem találtam önmagam, az operett lelkileg és hangilag is jól áll” (Fotó: Bárány János/Felvidék.ma)
Halasi Bianka: „Az operában nem találtam önmagam, az operett lelkileg és hangilag is jól áll” (Fotó: Bárány János/Felvidék.ma)

Alaposan kiizzadt a táncban a Saifi Claudia (18) – Imre Roland (24) páros. Amikor egy kicsit kifújták magukat, bekapcsoltuk a diktafont. A Budapesti Operettszínházban tanulnak és dolgoznak. Egy hónapja énekelnek együtt, az énekverseny kedvéért álltak össze. „Roland két évvel fölöttem jár a stúdióba” – kezdte Claudia. – „Már tavaly év elején volt egy közös dalunk, a Miss Saigon című musical Napfény, holdfény” című dala” – tette hozzá a lány. Szinte együtt mondták, hogy az ének mellett szeretnek táncolni is, a párosok kategóriájában, amelyben indultak, ez kötelező. „A táncos komikus és a szubrett táncol is, de a nézőnek nem szabad azt éreznie, hogy azért teszik, mert így szólt a kiírás. Fel kell oldódnunk a táncban” – világosított fel bennünket Roland. Ők is szeretik Lehárt. „Jó dalokat, különleges zenét írt” – érvelt Roland.

„A mosoly országa a kedvencem. Abból adtuk elő a Ne félj, ne félj című dalt” – vette át a szót Claudia, aki már kilencévesen elhatározta, hogy énekesnő lesz. Roland elmondta, neki az ének mellett a színészet is fontos helyet kapott az életében. Azután megjegyezték, hosszú napjuk lesz. Komáromból a Budapesti Operettszínházba mennek. Tegnap este mutatták be a Lady Budapest című musicalt, Farkas Tamással és Halasi Biankával együtt valamennyien szerepelnek az előadásban. „Nekem ma este lesz a premierem, mert váltott szereposztásban játszom Mariskát, és ma a második szereposztás áll a közönség elé. Biztosan vadul kalimpál majd a szívem, amikor este hét órakor felmegy a függöny” – sóhajtott izgatottan Saifi Claudia. Imre Roland pedig megértően mosolygott.

Saifi Klaudia és Imre Roland: „Fontos, hogy kizárjuk, hogy ez egy verseny, különben nem lesz oldott a fellépés” (Fotó: Bárány János/Felvidék.ma)
Saifi Klaudia és Imre Roland: „Fontos, hogy kizárjuk, hogy ez egy verseny, különben nem lesz oldott a fellépés” (Fotó: Bárány János/Felvidék.ma)

„Minden harmadik évben rendezzük a Nemzetközi Lehár Ferenc Operett Énekversenyt, három éve ugyan elmaradt, mert nem volt rá kellő anyagi fedezet. Felelőtlenség lett volna nem megfelelő színvonalon megszervezni. Legutóbb hat éve volt” – mondta a Komáromi Városi Művelődési Központ előcsarnokában Varga Anna igazgatónő, majd így folytatta – „Szeretem Lehár Ferencet, Komárom világhírű szülöttét. Amikor most nekiálltunk a nevét viselő tizedik énekverseny megszervezésének, harminc vállalkozót szólítottunk meg, és a harminc vállalkozó közül valamennyien fontosnak tartották a hagyomány ápolását, egy emberként álltak az énekverseny mögé. Ha nincsenek ezek a komáromi vállalkozók, most sem tudtuk volna megszervezni a rendezvényt. Készpénzt, tárgyi jutalmakat ajánlottak fel.

Ezúton is szeretném kifejezni köszönetemet valamennyi vállalkozónak, aki hozzájárult a versenyhez” – nyilatkozta az igazgatónő, akinek tetszenek a fiatal énekesek produkciói. „Bátrak, mernek, megmérettetik magukat egy olyan nemzetközi zsűri előtt, ahol lehet, hogy valamelyik zsűritag azt mondja, nekem ez az énekes kell” – tette hozzá az énekverseny háziasszonya. A színpadon már ott sorakoznak a Budapesti Operettszínház szimfonikus zenekara székei, már csak a zenészek kellenek holnap este – vetettük közbe. „Kerényi Miklós Gábor Kero® tanár úr és a Budapesti Operettszínház hathatós segítsége nélkül nem lenne Lehár énekverseny. Az első pillanattól kezdve eszmeileg és szakmailag is a rendezvény mögé álltak, és abban is segítik a munkánkat, hogy a gálára saját költségben hozzák a szimfonikus zenekart” – avatott be Varga Anna..

Varga Anna igazgatónő, az énekverseny háziasszonya: „Ezúton is köszönöm a komáromi vállalkozók támogatását!” (Fotó: Bárány János/Felvidék.ma)
Varga Anna igazgatónő, az énekverseny háziasszonya: „Ezúton is köszönöm a komáromi vállalkozók támogatását!” (Fotó: Bárány János/Felvidék.ma)

Hogy ott lesznek-e a szimpatikus magyar operett énekesek a döntőben, kiderül. A holnap esti gálaest első részében rendezik a döntőt, a szünetben a közönség is szavazhat. Az est második részében következik az eredményhirdetés, majd a nagy finálé, melynek rendezője Kerényi Miklós Gábor Kero®, a Budapesti Operettszínház főrendezője, a X. Nemzetközi Lehár Ferenc Operett Énekverseny művészeti vezetője, a nemzetközi zsűri elnöke.

Holnap majd tőle is megkérdezzük, miért szereti Lehárt…