A múlt héten zajlott a kajak-kenu világbajnokság Szegeden, ahol a komáromi evezősök mind nagyon jól szerepeltek. Hétfőn a város vezetése egy rendhagyó találkozón fogadta a sportolókat: a jutalom mellett egy új versenyszámban is bizonyíthattak…
A szegedi világbajnokságon öt komáromi sportoló, illetve Likér Péter edző és Viszlai Igor masszőr képviselte Komáromot, ahol szép számú komáromi szurkoló is jelen volt.
Először Tarr György és Gacsal Ákos volt eredményes Jakubík Gáborral és Denis Myšákkal kiegészülve a K4 1000-es számban, melyben bronzérmet szereztek.
Ezt követte a keményebb K4 500-as szám, amely olimpiai szám is egyben, itt Vlček Erik és Botek Ádám szerzett ugyancsak bronzérmet Zalka Csabával és Baláž Samuellel egy hajóban, ezzel nem csak érmet, de olimpiai kvótát is szerezve.
A komáromi Petrušová Mariana a K1-1000-es versenyszámban az ötödik helyen végzett a világ legjobbjai közt. Felkészítő edzője mind a három sikeres hajónak Likér Péter volt.
A sikeres sportolókat egy rendhagyó találkozón hétfő délután fogadta a város vezetése. A nemrégiben megnyílt csónakkölcsönzőben a Holt-Vág partján Keszegh Béla polgármester megköszönte az egész csapatnak, hogy méltón képviselték a várost, jól mutatva, milyen eredményekkel büszkélkedhet a komáromi sportélet.
A sportolók pénzjutalmat kaptak és egy érdekes versenyben is megmérkőzhettek, vízibicikli versenyre került sor. A kemény összecsapás után halászlé volt a jutalma minden versenyzőnek az újonnan megnyílt csónak- és vízibicikli kölcsönzőben.