Fotó: infostart.hu

A héten úszódaru vitte a helyére a hídpálya utolsó elemét, melynek a rögzítését még a téli leállás előtt elvégezték a szakemberek. Ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy innen kezdve létezik egy új híd Magyarország és Szlovákia között. A befejező munkálatokat a téli leállás után, jövő év tavaszán végzik el.

Ekkor veszi kezdetét a híd „felöltöztetése“, a hídpálya szigetelése, az aszfaltozás, a szigetelés, a helyszíni korrózióvédelmi munkák, a burkolatjelek festése, a korlátok elhelyezése, a köz- és díszkivilágítás szerelése, a híd monitoring- és riasztórendszerének kiépítése, a hajózási jelzések és légiakadály-jelző felszerelése.

A híd építésére vonatkozó szlovák–magyar kormányközi megállapodást 2012-ben írták alá, s 2014-ben adták ki az építési engedélyeket mindkét oldalon. 2015-ben elnyerték az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz (CEF) keretében igényelt uniós támogatást, mely a teljes ár – 91,2 millió euró – 85 százalékát fedezi, a többit a két ország állja. Még 2017 májusában vált véglegessé, hogy az év nyarán megkezdődhet a komáromi új Duna-híd megépítése.

Az alapkőletételére 2017. október 17-én került sor Robert Fico akkori szlovák és Orbán Viktor magyar kormányfő jelenlétében. A pályaszerkezetének első három, egyenként 165 tonna súlyú elemét 2018. június 10-én emelték a helyére.

A teljes konstrukció 37 hasonló elemből áll, ezek összsúlya 5400 tonna, az utolsó hídelem 15 méteres, és mintegy 80 tonnát nyom, de voltak ennél hosszabb és nehezebb elemek is, amelyek tömege a 160 tonnát is meghaladta. A hidat tartó pilon 2400 tonnás és közel 95 méter magas lesz. A kivitelező a pillérek készítése során közel 20 ezer köbméter betont épített be. Az összeszerelt acélszerkezet súlya 7180 tonna, ehhez jön még a kábelek súlya, mintegy 320 tonna.

A hídszerkezet egypilonos, ferdekábeles híd, acél pályalemezzel. A 601,6 méter hosszú hídon kétszer egysávos főút vezet majd a Duna felett, kerékpárutat, gyalogjárdát, közvilágítást is kialakítanak rajta. Az egyedi szerkezet miatt a pilon és a kábelek díszkivilágítást kapnak. A komáromi hídhoz hasonló felfüggesztett, egyoldalas híd csak Kanadában található.

A szerkezet különlegessége a hídpálya Szlovákiához közelebbi oldalán elhelyezkedő ferde pilon, amely a rajta átfűzött kábelek segítségével tartja a híd felszerkezetét. A pilon teljes magassága 118 méter, ebből körülbelül 98 méter magas a látható rész. Az alsó 20 méteres darab a Duna közepén álló pillér belsejében helyezkedik el, a pillér alapjához rögzítve.

Az építés a műszaki átadási-átvételi eljárás lezárásával 2020 májusának végére fejeződik be. Ezt követően indulhat meg a két országban a hatósági forgalomba helyezési – Szlovákiában használatbavételi – eljárás.

Az új komáromi Duna-híd kivitelezését a H-M Dunahíd Konzorcium végzi. A kivitelezés koordinátora Magyarország, a projekt az Innovációs és Technológiai Minisztérium és a szlovák Közlekedési és Építésügyi Minisztérium megbízásából, a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. és a Szlovák Közútkezelő Társaság (SSC) beruházásban valósul meg.

A forgalom előtt várhatóan jövő év június végén nyitják meg. Az új Duna-hídon keresztülfutó kétsávos út a magyarországi 1-es utat fogja összekötni a szlovákiai I/63 jelzésű országúttal.