A szomáliai Al Shabaab iszlám félkatonai szerveződés felhívásában ez szerepel: Óvakodjon mindenki az olyan fertőzéstől, mint a koronavírus, mert ezt „a keresztes lovagok – azaz keresztyének – seregei hurcolják be az országba”.

Dr. Szilágyi Sándor, a Presbiteri Szövetség korábbi vezetője emailjében írja: „Ma megnéztem az M1 délelőtti adását, amelyben, az Evangélikus magazin című műsorban Fabiny püspök úr mutatta be az épülő budakeszi evangélikus templomot. Elmondta, hogy ezt a templomot a hitükért meggyilkolt keresztyén mártírok emlékének is szentelik, és falain 72 mártír nevét örökítik meg, közöttük református, katolikus és ortodox mártírok is lesznek. Említést tett arról is, hogy idén 75 éve végezték ki a nácik Dietrich Bonhoeffert (1945. április 9-én). Amikor cikkeink sora említi a Covid-19 járványt, ne feledkezzünk meg egy még súlyosabb járványról: a keresztyének irtásáról szerte a világon, de különösen Afrikában és Ázsiában. Jó lenne egy cikkben ezzel is foglalkozni, a Bonhoeffer-évforduló mellett”.

Testvérem sorai késztettek arra, hogy az alábbi szomorú tényeket megosszam vele és olvasóinkkal.

Az OpenDoors nemzetközi szervezet, amely az üldözött keresztyéneket monitorizálja 130 országban, legújabb híreiben felhívja a világ figyelmét arra, hogy az afrikai Szahara alatti övezet országaiban élő keresztyének kettős veszélynek vannak kitéve: a változatlanul heves üldözéseknek és a koronavírusnak. Mindkettőt nagy szegénységben szenvedik el. A legveszélyeztetettebb országok: Szudán, Nigéria, Etiópia, Szomália.

Etiópiában a kormányzat által a népesség nyomorának enyhítése céljából biztosított segélyekből csaknem teljesen kimaradnak a keresztyének. Olykor a muszlim környezetben még fizikai erőszakkal is számolniuk kell. Nem egy helyen fordul elő, például Szomáliában, Ugandában, Burkina Faso-ban, hogy egyenesen a keresztyéneket teszik bűnbakká a koronavírus járványért.

A szomáliai Al Shabaab iszlám félkatonai szerveződés felhívásában ez szerepel: Óvakodjon mindenki az olyan fertőzéstől, mint a koronavírus, mert ezt „a keresztes lovagok – azaz keresztyének – seregei hurcolják be az országba”.

Az észak-nigériai Kaduna Szövetségi Államban a keresztyének a kormány által biztosított élelemadagnak mindösszesen egyhatodát kapják meg a muszlim családokhoz képest. Ebben a tartományban, valamint Plateau Tartományban március vége és húsvét között 31 keresztyént öltek meg és tették sokak otthonát lakhatatlanná.

Jasin A., a kelet-afrikai OpenDoors igazgatója nemrégen jelentésében ezt írta:

„Ez az időszak különösen is veszélyes az üldözött keresztyének és egyházak szempontjából. A járvány afrikai terjedésével a keresztyéneket vádolják mindenütt. Ebben a helyzetben az imádság az egyetlen olyan eszköz, ami eléri és megerősíti ezeknek a testvéreinknek a szívét a kétszeres félelemben: a keresztyénüldözőkkel és a koronavírussal szemben”.

Az OpenDoors honlapján olvashatunk imákat és mód van szolidaritásunk kifejezésére is ()

(Forrás: Quellen: BBC, Africa Centre, Open Doors )

A szerző Bonhoeffer-díjas nyugalmazott református börtönlelkész