Szlovákiában szinte valamennyi háztartás megérzi az áremelkedéseket. Ez a legtöbb családot takarékoskodásra, kiadásaik átértékelésére ösztönzi. Az utóbbi időben a lakosság harmadának emelkedtek a kiadásai, további 47 százalék is jóval többet kénytelen költeni, mint tavaly. Összességében a lakosság 80 százaléka érzi a termékek, árucikkek, szolgáltatások árának emelkedését. A havi költségeik csökkenését száz emberből csak három jelezte. Az ilyen jellegű közvéleménykutatást a Home Credit Slovakia részére az Ipsos ügynökség végezte.
Jaroslav Ondrušek a Home Credit elemzője szerint kiadásaik legnagyobb mértékű emelkedését a négytagú családok, a főváros, Pozsony lakói, illetve a 36 és 53 év közöttiek érzékelik. A megkérdezettek 32 százaléka úgy nyilatkozott, hogy a tavalyi évhez viszonyítva havi kiadásaik 100 és 200 euró között emelkedtek, további 26 százalék 50 és 100 euró közötti emelkedésről, majd 17 százalék 200 és 300 euró közötti többletköltségről számolt be.
Háromszáz és hatszáz euró közötti emelkedést 6 százalék, ennél magasabb havi többletet pedig négy százalék említett.
A háztartások költségének növekedése a lakosok szerint az összkiadásokat együttesen érinti, azaz szinte minden drágább lett, drágultak az élelmiszerek, magasabbak az adók, a szolgáltatások és az energia ára.
Sajnálatos azonban, hogy a bevételek, a fizetések a legtöbb dolgozónál nem követik a drágulások mértékét. A dolgozó lakosság mintegy felének ugyanannyi a bére, a bevétele, 22 százalék valamivel többet keres, mint tavaly, jelentősen nagyobb bevételt száz egyénből csupán ketten jeleztek. Ugyanakkor a megkérdezettek 15 százaléka kissé kevesebbet keres, mint tavaly, hét százalék pedig lényegesen kevesebbet.
A nagymértékű drágulások a népességet kiadásaik, vásárlásaik csökkentésére és életvitelük átgondolására ösztönzik.
Úgy tervezik, hogy kevesebbet költenek majd ruházkodásra, lábbelire, utazásra, kirándulásra, tartós fogyasztási cikkek, háztartási gépek vásárlására és megfontoltabban vásárolnak majd élelmiszereket is.
A közvéleménykutatás igazolta, hogy a megkérdezettek 30 százaléka a magasabb kiadások fedezéséhez 200-300 euróval, egy negyedük 100 és 200 euróval, 9 százalékuk 500 euróval, 5 százalékuk egy ezressel nagyobb bevételt igényelne.
„A lakosságtól havonta jelentős összeget vonnak el az energiaárak, a telekommunikációs operátorok és a további rendszeres szolgáltatások. Ezért nem árt figyelni az egyes társaságok szolgáltatásait, kedvezményeit, összehasonlítani azokat egymssal és a legelőnyösebb, árban legalacsonyabb kínálatot választani. Ugyancsak érdemes odafigyelni a bankok, pénzintézetek kínálatára, a hitelfelvétel kamataira. Például ne fizessünk feleslegesen a számlavezetésért, a bankkártyánkért és vegyük figyelembe az árcsökkentéseket, a kiárusításokat, a vásárlásokért kapott kedvezményeket, pontokat” – tanácsolja az elemző.
(BM/Felvidék.ma/SITA.sk)