A Szegab Polgári Társulás szervezésében immár hatodik alkalommal hozta össze a borkedvelőket, a helyieket és az érdeklődő látogatókat, hogy együtt fedezzék fel a falu páratlan pincekultúráját, ízeit és vendégszeretetét.
A borpiknik a borfogyasztás és a szőlészet hagyományát támogatja.
Minden évben lehetőséget nyújt a szőlészek pincéibe való betekintésre. Célja, hogy a borvidékek megismerése mellett a közvetlen emberi kapcsolatokat is ápolja.
A pincészetek fogadják a vendégeket, akik megtekinthetik a régió legszebb borospincéit.
„A borral való találkozásnak két útja van. Vagy a bort visszük a fogyasztóhoz, vagy a fogyasztó megy a borhoz. Leggyakrabban az előbbi történik, mi most az utóbbit ajánljuk! A bor szülőhelyével való találkozás mindig különleges élmény. A szőlőtáblák között megbúvó évszázados pincék, a varázslatos pincefalvak, az élénkzöldben harsogó borvidékek a túrázóknak különleges hangulatot kínálnak. Nem csak kulináris gyönyör, de kellemes kulturális, ismeretszerző kirándulás lehet egy jól megválasztott bortúra! Nem véletlen, hogy a borgasztronómia vezető helyet foglal el a rendszeresen kirándulók programjaiban és nálunk is egyre kedveltebb program. A bor ugyanis bizalmi termék. Ezért nagyon fontos, hogy az érdeklődők megismerhessék a legjobb pincéket és a borokat készítő borászokat, hogy hírvivői lehessenek ennek a sokak számára ismeretlen, vonzó világnak. A rendezvény célja az, hogy megkönnyítse a bort készítők és a bort fogyasztók találkozását a borok szülőhelyén. Azt mondják egy szép bor a táj lelke, a készítője hiteles kézlenyomata, a barátság alapja, az életre szóló élmény forrása. Ilyen alkalmakkor igazi beszélgetős piknikhangulat alakulhat ki, melyben mindenki kiszakadhat a munkás hétköznapok világából és magába szívhatja a napsütést, finom borokat kortyolhat, és élvezheti az élet legegyszerűbb, legnagyszerűbb formáját. De ezen alkalmak a borászok számára is fontosak és hasznosak, mert itt tudják kialakítani a fogyasztókkal a személyes kapcsolatot, akik olyan élményt kaphatnak cserébe, hogy akár a törzsvásárlók sorába is léphetnek” –nyilatkozta Gyöpös István, a Szegab elnöke.
A program iránt érdeklődőket egy informatív honlap segítette a tájékozódásban, melyen megtalálható volt a résztvevő összes pince elérhetősége, címe, a kedvezményesen árult és kóstoltatott borok listája, az esetleges kísérő ételkínálat.
Az ingyenes és nyilvános eseményen tíz borász nyitotta ki a Szentlászló-, a Galambos- és a Tőkésút-dűlőben található pincéjét,
helyet adva az ízletes borok kóstolgatásának, valamint a szakmai eszmecserének.
A felfedeznivaló pincék és borok mellett: az M-meat Hentesüzlet látványkonyhával várt mindenkit a Galambosi színpadnál. Ugyanitt ugrálóvár, arcfestés, kézműves foglalkozások és karikatúrarajzolás várta a kicsiket. Érdemes volt meghallgatni a fiatal és tehetséges Tóth Máté zongorás koncertjét, Nátek Eszter csodálatos énekét. Este pedig az Acoustic Flames zenekar veszi birtokba a színpadot.

A programot nótaest zárta, Ali Prímás és Harmonikás Joe, azaz a
Kamaráte duó muzsikált élőben (Fotó: Miriák Ferenc/Felvidék.ma)
A Szentlászló dűlőben az Urbán Gábor Pincészet teraszán, a párkányi Forgács Péter, matematika-fizika szakos tanár, válogatott szintű levelezési sakkozó, keresztrejtvény-szerkesztő író, „Bor, irodalom, sakk” címmel volt hallgatható beszélgetés – gondolatokról, könyvekről, inspirációról, játékról és persze borról.
Bóna Zoltán Pincészetében a komáromi Carpedante zenekar különleges hangulatot hozott a borpiknikre – akusztikus hangzás, jazz, latin és sanzon zene egy csipet világzenével.

A borral való találkozásnak két útja van. Vagy a bort visszük a
fogyasztóhoz, vagy a fogyasztó megy a borhoz (Fotó: Miriák Ferenc/Felvidék.ma)
A programot nótaest zárta, Ali Prímás és Harmonikás Joe, azaz a Kamaráte duó muzsikált élőben, borozás közben, a TT Pincészetnél. Egy pohár bor mellett néha a legmélyebb gondolatok is könnyebben születnek!
Az idei borpiknik a MOL-Új Európa Alapítvány Határtalan Nyár 2025 rendezvénysorozatának része volt!
Miriák Ferenc/Felvidék.ma