Február 20-án, pénteken, a Folyami Polgárnaszád elnevezésű rendezvényen, a dunaszerdahelyi Csaplár Benedek Városi Művelődési Központ színpadán mondta el ünnepi beszédét Somogyi Alfréd, a Szövetség a Közös Célokért társulás elnöke. Felszólalásában a felvidéki magyarság történelmi sérelmeire, jelenkori felelősségére és közösségi bátorságára világított rá. Szavai egyszerre hordoztak történelmi emlékezetet és cselekvésre ösztönző üzenetet. A beszéd középpontjában az identitásvállalás és a civil összefogás ereje állt.
A beszédet az alábbiakban teljes terjedelmében közöljük.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
A Kormorán koncertje előtt az lenne stílusos, ha nem beszélnénk, hanem énekelnénk – és akkor mi volnánk az előzenekar. De a jelen társadalmi helyzetben, Dsida Jenő igazsága jut az eszembe:
„Dalolhat bárki édes szavakat és búghat lágyan, mint a lehelet
s bízvást nyugodhatik, hol várja pad, s ha kedve támad, bárhová mehet,
de nékem nem szabad, de nékem nem lehet“.
Nem szeretnék kórosan pesszimista lenni, de az van, hogy a háborús bűnösség bélyegével, másodrangú állampolgárként, a börtön árnyéka alatt, nincs nagy kedve dalolászni a felvidéki magyarnak.
Fotó: HA/Felvidék.ma
Hogy egyértelmű legyek: ezen a helyen is – nyilvánosan – megkérdőjelezem, sőt elítélem a Beneš-dekrétumok közül a németekkel és magyarokkal kapcsolatos jogszabályok erkölcsi és emberjogi értékét és hatályosságuk indokoltságát.
Nem vagyok háborús bűnös és nem akarok másodrangú állampolgár lenni a szülőföldemen! A magyar nemzet tagjaként nem tartozom a „futottak még” kategóriába, mert egy demokráciában, egy jogállamban és egyáltalán a keresztyén hitet és értékeket valló közösségben nincs és nem lehet „futottak még” kategória!
Mindazok, akik ezt mégis fenntartják, sőt egy ország jogrendjében – államhatalmi erővel – ott tartják, azok nem lehetnek hitben járó keresztyének és nem tűnnek őszinte demokratáknak sem. Lelkük rajta. Ha a társadalmi igazság hiányzik is, az isteni igazságosságban teljes mértékben bízhatunk!
Kétezer évvel ezelőtt, egy alkalommal, a jeruzsálemi farizeusok rászóltak Jézusra, hogy hallgattassa el a tanítványait. Jézus így válaszolt: „Mondom nektek, ha ezek elhallgatnak, a kövek fognak kiáltani.” (Lk 19,40).
Fotó: HA/Felvidék.ma
Ezt a háttérerőt kell magunkévá tenni és akkor lesz bátorságunk nevén nevezni a dolgokat. A hallgatásnak és a megfélemlítettségnek az állapotából ki kell lépnünk és büszkén kell megvallanunk magyarságunkat és keresztyénségünket. Meggyőződésem szerint ezt úgy tudjuk elérni a mi felvidéki magyar közösségünkben, ha számunkra fontos és sokat mondó ügyek mellé tudunk odaállni. S ha sokan állunk oda, akkor sokan bátorodunk.
Ezért a Szövetség a Közös Célokért, amelynek alapítója a magyarságát bátran felvállaló és értünk küzdő néhai Duray Miklós volt, egy olyan kezdeményezéssel áll elő, ami nem kíván súlyos ráfordítást, nem igényel időáldozatot, sőt a tavaly decemberben módosított Büntető törvénykönyv 417f paragrafusát sem csiklandozza.
Jövő héten, pontosan egy hét múlva, február 27-én lesz 80 éve annak, hogy a beneši Csehszlovákia nyomására Gyöngyösi János magyar külügyminiszter és Vladimír Clementis csehszlovák külügyi államtitkár aláírta a csehszlovák–magyar lakosságcsere egyezményt. Addigra a csehszlovák nemzetállami eszme már kiebrudalta Felvidékről az „anyás” magyarokat, mintegy 31 ezer embert és Csehországba deportált 58 ezer magyart.
A lakosságcsere keretében pedig 89 ezer magyar ember kényszerült elhagyni ősi szülőföldjét. Ha ehhez még hozzászámítjuk a cseh megszállás elől elmenekült 80 ezer embert és a front elől menekülő 12 ezer magyart, akkor összességében 270 ezer magyar ember hagyta el, illetve kényszerült elhagyni házát, földjét, ősei sírját.
Fotó: HA/Felvidék.ma
Ennek az etnikai tisztogatásnak a következménye 160 ezer hátrahagyott hold és 15 700 lakóház. Ez maradt itt az elment és elüldözött magyarok után. Számoljunk egy kicsit: ha ez a 270 ezer magyar testvérünk itt maradhatott volna, de mára már csak a felével – 135 ezer emberrel – lennénk is többen, akkor az utóbbi másfél évtized minden egyes választásán elértük volna az 5%-os parlamenti küszöböt.
Február 27-én emlékezzünk rájuk. Azokra, akik hiányoznak. Ők rokonaink, testvéreink, véreink voltak. S tegyük ezt egy visszafogott gesztussal: minden felvidéki magyar ember tűzzön fel ezen a napon egy fekete szalagot – a gyásznak és az emlékezésnek a csendes szimbólumát.
Ezzel az egyszerű, kegyeleti gesztussal mondjuk ki, hogy:
- emlékezünk a kitelepítettek szenvedésére és veszteségére,
- fejezzük ki szolidaritásunkat azokkal, akiket otthonaik elhagyására kényszerített a csehszlovák államhatalom,
- mondjuk ki a fekete szalag jelképének nyelvén, hogy a szülőföldjükről elűzött magyarok és leszármazottjaik hiányoznak a sorainkból: falvainkból, városainkból, szervezeteinkből, templomainkból, felvidéki magyar közösségünkből,
- egyben erősítsük meg elkötelezettségünket a szülőföldön való megmaradásunk iránt,
és küldjünk egy üzenetet a világ és a nemzet felé, hogy Nem felejtünk! – Hiányoztok! – Maradunk!
Nem kell táblákkal tüntetnünk, nem kell transzparensekkel vonulnunk, nem kell látványos polgári engedetlenséghez folyamodnunk. Elég feltűznünk egy fekete szalagot, ami beszél és tudni fogjuk, hogy mit üzen. Meggyőződésem, hogy ezzel az apró gesztussal mi magunk is bátorodni fogunk.
Fotó: Felvidék.ma
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Tudatosítanunk kell, hogy vége annak az időszaknak, amikor az ügyeink megoldását másoktól várhattuk: párttól, politikustól, önkormányzattól, polgármestertől, főnöktől, partnertől. A fontos ügyeink érdekében valamennyiünknek meg kell mozdulnunk! Kérem, bátorítsuk egymást! Ez egy civil összefogás, ez a civil kurázsi. Egy egészségesen működő család is így viselkedik: összefog és erősíti egyik a másikat. Legyünk egy felvidéki nagy magyar család, amelynek minden tagja kész segíteni, erősíteni a másikat.
A magyar nemzetstratégia alapelve, az a Szabó Dezsői-i gondolat, hogy „minden magyar felelős minden magyarért”. Ez ránk, felvidéki magyarokra is érvényes. Akkor is érvényes lenne, ha az elüldözött nemzettársaink nem hiányoznának sorainkból. De így, hogy nagyon hiányoznak, hatványozottabban érvényes!
Fotó: HA/Felvidék.ma
A 31. zsoltárban olvassuk, hogy „Legyetek erősek és bátorodjék a ti szívetek” (Zsolt 31,25). Hát legyünk erősek és bátorodjék a mi szívünk!
Ha beszédem elején az énekléssel kapcsolatban Dsida Jenőt idéztem, akkor most Tompa Mihályt hívom segítségül: „A jelennek búját édesítvén, Fiaim, csak énekeljetek!”
Köszönöm, hogy meghallgattak!
Felvidék.ma
