Egy nehezen értelmezhető beszélgetés zárta a Szlovákiai Magyarok Kerekasztalának közgyűlését. A záró beszélgetésnek a szervezők szándéka szerint újabb célokat, irányokat kellett volna meghatároznia, ehelyett egy panaszfolyammá duzzadt, amiből nagyon nehéz lesz a vezetőségnek egyértelmű prioritásokat megfogalmaznia.
A folyamat nem a vezetőség hibája, mert a vitában elhangzottak teljes mértékben tükrözik felvidéki magyarságunk jelenlegi letargiáját, sikertelenségérzetét, példaképhiányát, megosztottságát, fogyását, az asszimilációt és kisebbrendűségi érzését. A vita viszont egy új kezdetnek lehet az első lépése, ám a szervezőknek tudatosítaniuk kell, hogy ez annyira bonyolult kérdéskör, amiben pár órányi beszélgetés után nem várható megoldás. Ugyanakkor büszkeséggel töltheti el őket, hogy ez a kérdéskör náluk jelent meg ilyen esszenciálisan.
Úgy látom, hogy a megoldás ott van a szervezet kezében, mert egy-két területen irigylésre méltó módon tudják működtetni a szervezetet (pl. az oktatás), csak a mintát kellene alkalmazni a többi szakterületre is.
A vitában nagyon sok értékes kérdés felvetődött, amire képtelenség lett volna azonnali válaszokat találni. Nagyon konstruktív volt a szép számmal megjelent fiatalok vezérszónokának hozzászólása. Gondolatai közül kiemelném, hogy hiányolta azt a vonalat, azt a minimumot, ami alatt már nincs szétosztottság, csak magyar érdek mentén való egységes kiállás. Nincs meg a felvidéki magyarok körében az, amire egymás között össze tudnánk kacsintani, ami az összetartozásunkat jelentené.
Az összetartozás hiányát sokan felvetették, hiszen a széthúzásból ered az is, hogy nincsenek sikerélményeink vagy példaképeink, mert sajnos mindent és mindenkit mindig valamelyik táborhoz kötik, még ha nem is így van.
A „miért is legyek büszke magyarságomra” érzés hiánya vezet aztán ahhoz, hogy nem állunk ki a jogainkért, feladjuk nyelvünket és önként asszimilálódunk. Ha nem tudunk büszkék lenni közösségünkre, magyarságunkra, akkor miért is ragaszkodjunk hozzá?
Előremutató javaslata volt egy kassai fiatalembernek, aki az ilyen irányú beszélgetést, stratégiai tervezést levinné a régiókba és a közösségeknek megadná a lehetőséget, hogy saját sorsukról beszélgessenek. Ehhez viszont olyan infrastruktúra kell, amellyel ez a szervezet nem rendelkezik (de egy másik, kiépített hálózattal bíró szervezettel esetleg lehetne keresni az együttműködést).
Sajnos, ezeknek a fiataloknak a hangja jelenleg még sokkal csendesebben szól a régi, tapasztalt lenyúló-bajnokok hozzászólásainál, akik a „mit” kérdését rögtön át tudták változtatni a „hogyan” és a „miből” kérdésévé, amire már jól bejáratott módszereik vannak.
Szükségesnek tartom mindezt leírni, mert amint kikerült a „mit is akarunk elérni” kérdése a vitából, a mélyen tisztelt nagymogulok kisagyában elkezdett kattogni a pénztárgép és a vita egy ciklikus, vég nélküli szócsépléssé vált.
Hát ezért nem irigylem a Kerekasztal vezetését, véleményem szerint nehéz napok elé néz. A kérdésekre idővel mindig lehet találni valamiféle választ, és akkor tovább folyhat a nagy felvidéki totojázás, vagy előveszik Nagy Sándor kardját, és első lépésként kettévágják a gordiuszi csomót.
A Szlovákiai Magyarok Kerekasztala kilencedik konferenciáján végül mégis született egy zárónyilatkozat:
„A Szlovákiai Magyarok Kerekasztala kiemelten fontosnak tartja, hogy megfelelően, professzionálisan tudjon reagálni aktuális ügyeinkre egy olyan időszakban, mikor a magyar társadalom a fennmaradása szempontjából is súlyos problémákkal szembesül. A Kerekasztal több, a közösség szempontjából is kulcsfontosságú területen szakmai tevékenységet végez, mely folyamatosan zajlik, többek között a kulturális támogatások területén. Ennek megtartása mellett azonban fontos egy konkrét feladatokat és idővonalat tartalmazó cselekvési terv megvitatása és elfogadása. Erre a Kerekasztal decemberi, a tagszervezetek számára nyílt koordinációs bizottság ülésen kerülhet sor, a stratégiát a szerveződés szóvivője terjeszti be. Különösen nagy jelentősége van annak, hogy a tervezet több kulcsfontosságú területre – példának okáért az önszerveződés, hálózatosodás, a jogi tevékenység irányvonala – is kitérjen.”