Július 30-án délelőtt, pár hetes szünet után, a Szentatya újrakezdte a szerdai általános kihallgatásokat a Szent Péter téren. Ennek keretében folytatta a Jézus Krisztus, a mi reménységünk című jubileumi katekézissorozatot. Olasz nyelvű beszédének témája: A süketnéma – Szerfölött csodálkoztak, s hangoztatták: „Csupa jót tett, a süketeknek visszaadta hallásukat, a némáknak beszélőképességüket.”
A Szentatya más nyelveken is összefoglalta katekézisét, üdvözölte a jelen lévő híveket, megemlékezett a kongói Komandában történt terrortámadás áldozatairól, valamint a helsinki záróokmány aláírásának ötvenedik évfordulójáról. Az általános kihallgatás a Miatyánk elimádkozásával és apostoli áldással zárult.
Az alábbiakban a Magyar Kurír nyomán XIV. Leó pápa teljes katekézisének fordítását közreadjuk.
Gyógyulásra szorul ez a kor is, amelyben élünk. Világunkat az erőszak és a gyűlölet légköre jellemzi, mely sérti az emberi méltóságot. Olyan társadalomban élünk, amely a közösségi média által lehetővé tett kapcsolódások „bulimiájától” betegszik meg: rendkívüli mértékben kapcsolódunk a digitális hálózatokra, képekkel, sokszor nem valódi vagy meghamisított képekkel bombáznak bennünket. Temérdek üzenet áraszt el bennünket, melyek ellentmondásos érzelmek viharát keltik bennünk.
Ebben a helyzetben elképzelhető, hogy felmerül bennünk a vágy arra, hogy kikapcsoljunk mindent, egészen odáig, hogy inkább nem is akarunk semmit sem hallani.
Annak veszélye is fenyeget, hogy szavainkat félreértik, és megkísérthet bennünket, hogy némaságba zárkózzunk, olyan kommunikációképtelenségbe, ahol, bármennyire közel állunk is egymáshoz, a legegyszerűbb és legmélyebb dolgokat sem tudjuk többé közölni egymással.
Ebben az összefüggésben szeretnék ma Márk evangéliumának egyik részleténél elidőzni, mely egy olyan embert mutat be, aki nem beszél és nem hall (vö. Mk 7,31–37). Ahogyan manapság velünk is megtörténhet, ez az ember talán azért döntött úgy, hogy nem beszél, mert úgy érezte, hogy nem értik meg, s azért kapcsol ki minden hangot, mert csalódott abban, amit hallott, megsebezte az, amit hallott. Valójában nem ő megy Jézushoz, hogy gyógyulást kérjen, hanem mások viszik oda. Azt gondolhatnánk, hogy azok vezetik őt a Mesterhez, akik aggódnak az elszigeteltsége miatt. A keresztény közösség azonban ezekben az emberekben az Egyház képét is látta, amely minden embert Jézushoz kísér, hogy az ő szavát hallgassa.
Az epizód pogány területen játszódik, tehát olyan környezetben vagyunk, ahol más hangok túlharsogni igyekeznek Isten hangját.
Jézus viselkedése elsőre furcsának tűnhet, mert magával viszi ezt az embert, félrevonja a tömegből (vö. Mk 7,33a). Ezzel látszólag az elszigeteltségét hangsúlyozza, de jobban belegondolva segít megértenünk, mi rejtőzik ennek az embernek a hallgatása és zárkózottsága mögött, Jézus mintha megérezte volna a meghittség és a közelség iránti igényét.
Jézus először is csendes közelséget kínál neki, olyan mozdulatokkal, amelyek mély találkozásról árulkodnak: megérinti ennek az embernek a fülét és a nyelvét (vö. Mk 7,33b). Nem használ sok szót, csak annyit mond, amire ebben a pillanatban szüksége van:
„Nyílj meg!” (Mk 7,34).
Márk idézi az arám szót, effata, hogy mintegy „élőben” hallassa velünk a hangját és a leheletét. Ez az egyszerű és gyönyörű szó azt a felhívást tartalmazza, amelyet Jézus ehhez az emberhez intéz, aki abbahagyta a hallást és a beszédet.
Mintha azt mondaná neki Jézus: „Nyílj meg ez előtt a világ előtt, amely megrémít téged! Nyílj meg a kapcsolatok előtt, amelyekben csalódtál!
Nyílj meg az élet előtt, amellyel nem akartál többé szembenézni!” Az önmagunkba zárkózás ugyanis sosem megoldás.
A Jézussal való találkozás után ez az ember nemcsak újrakezd beszélni, hanem „helyesen” beszél (Mk 7,35). Ez az evangélista által beillesztett módhatározó mintha elárulna még nekünk valamit hallgatásának okairól. Talán ez az ember azért hagyta abba a beszédet, mert úgy érezte, hogy rosszul, hibásan mondja a dolgokat, talán nem érezte magát megfelelőnek.
Mindannyian megtapasztaljuk, hogy félreértenek bennünket, hogy nem értenek meg bennünket.
Mindannyiunknak kérnünk kell az Urat, hogy gyógyítsa meg kommunikálásunk módját, nemcsak azért, hogy hatékonyabbak legyünk, hanem azért is, hogy szavainkkal ne ártsunk másoknak.
A helyes beszédhez való visszatérés egy út kezdete, még nem a végpont. Jézus ugyanis megtiltja ennek az embernek, hogy elmondja másoknak, mi történt vele (vö. Mk 7,36).
Ahhoz, hogy Jézust igazán megismerjük, meg kell tennünk egy utat, vele kell lennünk, és a szenvedésén is át kell mennünk.
Akkor mondhatjuk majd, hogy valóban megismertük őt, amikor láttuk őt megalázottan és szenvedve, amikor megtapasztaljuk keresztjének megmentő erejét. Ahhoz, hogy Jézus tanítványaivá váljunk, nincsenek rövidebb utak.
Kedves testvéreim, kérjük az Urat, hogy meg tudjunk tanulni tisztességesen és megfontoltan kommunikálni! Imádkozzunk mindazokért, akiket mások szavai megsebeztek! Imádkozzunk az Egyházért, hogy soha ne valljon kudarcot azon feladatában, hogy az embereket Jézushoz vezesse, hogy hallgathassák az ő szavát, hogy meggyógyuljanak általa, és maguk is az ő szabaduláshirdetésének hordozóivá váljanak!
A Szentatya felhívásai az általános kihallgatás végén:
Ismételten kifejezem mély fájdalmamat amiatt a brutális terrortámadás miatt, amely július 26-ról 27-re virradó éjjel történt Komandában, a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti részén, ahol több mint negyven keresztényt öltek meg egy imavirrasztás során a templomban és saját otthonaikban. Miközben az áldozatokat Isten szerető irgalmába ajánlom, imádkozom a sebesültekért és mindazokért a keresztényekért, akik a világ bármely táján erőszaknak és üldöztetésnek vannak kitéve, és arra buzdítom a helyi és nemzetközi vezetőket, hogy működjenek együtt a hasonló tragédiák megelőzése érdekében.
* * *
Augusztus 1-jén lesz a helsinki záróokmány aláírásának ötvenedik évfordulója. A hidegháború idején a biztonság garantálásának vágyától vezérelve harmincöt ország új geopolitikai korszakot nyitott, elősegítve a Kelet és Nyugat közeledését. Ez az esemény az emberi jogok iránti megújult érdeklődést is jelezte, különös tekintettel a vallásszabadságra, amelyet az akkor kialakulóban lévő „Vancouvertől Vlagyivosztokig” terjedő együttműködési struktúra egyik alapjának tartottak.
A Szentszék tevékeny részvétele a helsinki konferencián – Agostino Casaroli érsek képviseletében – hozzájárult a béke melletti politikai és erkölcsi elköteleződéshez.
Ma jobban, mint valaha elengedhetetlenül fontos megőrizni Helsinki szellemét: ki kell tartani a párbeszédben, meg kell erősíteni az együttműködést, és a diplomáciát kell a konfliktusok megelőzésének és megoldásának elsődleges eszközévé tenni.
Fordította: Tőzsér Endre SP
Fotó: Vatican Media
Magyar Kurír/Felvidék.ma
