Besztercebányán a Bél Mátyás-napok keretében, melyet március idusán rendeznek hagyományosan, az ott tanuló magyar egyetemista diákok, a MIKÁD (Mikszáth Kálmán Diákkör) szervezésében került sor a ’48-as megemlékezésre.
Idén igazán nagyvonalúra és dicséretre méltóra sikeredett a március 18-án, szerdán megtartott megemlékezés a Bél Mátyás Egyetem Rózsa utcai székhelyének S1-es épületének, vagyis a Filozófiai Kar egyik gyakorlótermében délelőtt 10:40-től. Kezdésként az egyetem egyik hallgatója, a Rimaszombatból itt tanuló Nagy Lenka Petőfi Sándor Föltámadott a tenger című versét szavalta el, majd Himnuszunk dallama csendült fel.
Ezt követően a csaknem másfél tucat diák és további résztvevők Vajda Iván mérnök, nyugalmazott ezredes, Besztercebányán élő lakos előadását hallgatták meg a 167 évvel ezelőtti eseményekről, kihangsúlyozva Horárik János besztercebányai szabadságharcos pap szerepét, kinek utódai 10 éve halhattak meg, s ezzel kihalt egyben sajnos Besztercebányán a Horárik család.
Megemlítette, hogy havonta egyszer, a hónap első péntekjén összejárnak besztercebányai magyarok a Nyugdíjas szakértők asszociációja keretében, köztük kiemelném az ismert művészettörténészt, ugyancsak besztercebányai lakost, Kubicska Kucsera Klárát, a 100 legsikeresebb felvidéki magyar egyikét, aki megemlékezésünkön sajnos más elfoglaltságai miatt nem tudott jelen lenni, de a közelmúltban, február 10-én a pozsonyi Brämer-kúriában megrendezett konferencián, az első világháború kitörésének 100. évfordulója kapcsán, kiváló előadást tartott Besztercebánya magyar múltjáról.
Továbbá nemrégiben a Plusz 7 napban jelent meg cikke a mára már felszámolt besztercebányai Mayer-temetőről. A temető mellett kórház működött, mely az akkori Magyarország három legnagyobb katonai kórháza közé tartozott, sőt mitöbb, saját temetővel rendelkezett. Megvan a katonák pontos neve is, akik ebben a Mayer-kórházban haltak meg. Tervben van és elindult egy kezdeményezés emlékművet emelni részükre.
Az előadás után elhangzott a kérdés a hallgatóság részéről, mely arra irányult, milyen volt akkorában s mennyit változott azóta az egyetem, hiszen Vajda Iván említést tett arról, hogy egykor ő is eme iskola padjait koptatta.
Elhangzottak továbbá dicsérő szavak s köszönet az emlékezők részéről, azzal kapcsolatban, hogy megszervezték ezt az emlékező délelőttöt, összetoborozták további besztercebányai egyetemi karokról is a diákokat, köztük egy épp e hónapban itt vendégeskedő s levéltári kutatásait folytató kolozsvári unitárius egyetemistát is, ami nagy meglepetés és öröm volt számunkra, hogy velünk emlékezik.
A megemlékezés egy kis ajándék átadásával ért véget köszönetünket kifejezve az előadó Vajda Ivánnak, melyet Fehérek Enikő harmadéves egyetemista adott át, aki egyben a délelőtt szervezője is volt. Végezetül közösen elénekeltük a Szózatot, majd kötetlen beszélgetés, ismerkedés következett.
Az ünnepségen részt vett az egy tucat hallgatón kívül Alabán Ferenc professzor úr, az egyetem hungarológia tanszékének vezetője, továbbá tagjai, Zimányi Árpád professzor és Nagy Csilla előadó vendégtanárok is.
Vajda Iván előadó a mai Szlovákia területén működő csendőrségről publikált írást az 1918-as évig bezárólag.
Az említett asszociációnak, mint azt elmondta, van egy olyan vadász tagja is, akit elődei azért tanítottak meg magyarul, mert remélték és hitték, hogy egyszer még úgyis visszajönnek ide, Besztercebányára a magyarok.
Hálás köszönet a besztercebányai MIKÁD-nak az emlékezés nagyvonalúra sikerült megszervezéséért. Kívánjuk, hogy aktivitásuk a jövőben is ilyen legyen s kitartó maradjon. Támogatásunkra számíthatnak.
Egy régi-új kedves ismerős elmondása szerint, akivel már a megemlékezés keretein kívül sikerült találkozni, nemrégiben a püspöki templomban magyar misét szolgált az ott káplánként működő Gyurász Pál ipolybalogi atya egy helyi család kérésére. Megkértük, ha a jövőben is lesz, értesítsen bennünket, s akár itt is ebből kifolyólag kialakulhatna Nagyszombat mintájára havi rendszerességgel mise majd összejövetel helyiek és itt tanuló diákok számára.
Délután megnéztük a zólyomradványi két Tihanyi-kastélyt. Az egyik nagyon romos állapotban van, a másikban pedig természettudományi múzeum működik /lásd a fotókon/.
A temetőben is felleltünk hál Istennek még nem felszámolt néhány magyar sírt, közülük az egyiken 1933-as év volt az elhalálozás évenként feltüntetve – Poremba és Otudlik család/lásd a fotómellékletben/.
Radványon járva felelevenítettük Arany János balladáját, a Tetemre hívást, mely minden bizonnyal itt játszódik, s így kezdődik: „A radványi sötét erdőben halva találták Bárczi Benőt”.
Zilizi Kristóf, Felvidék.ma
