Az Ipoly mentén számos középkori alapítású templomot emeltek hajdan. Közülük ma is látható egynéhány, sajnos több Isten házának már csak a romjai maradtak fenn. Ilyenek többek közt a nagycsalomjai Pusztatemplom maradványai is, amelyeket mára szakszerűen feltártak és példaértékűen restauráltak.
Uniós támogatásokból elkészült az erre haladó és ide vezető bekötőút is, így most már járművel is meg lehet közelíteni e szép történelmi emléket. Ugyancsak felújították a templomrom melletti régi temetőben Bolgár Gábor volt alispán, az 1848/49-es honti lovas-nemzetőrség parancsnokának és családjának síremlékét, amely szintén egyféle zarándokhellyé válhat.
Hogy mikor épülhetett Nagycsalomja legrégibb temploma, pontosan nem tudjuk. Az viszont biztosra vehető, hogy már a tatárjárás előtt állt itt szakrális építmény. Az is valószínű, hogy jeles és kiemelkedő egyházashely volt Csalomja, temploma pedig a vidék legszebb műemlékei közé tartozott. Van, aki feltételezi, hogy a Pusztatemlom romjainál akár egy régebbi temetkezési kápolna is állhatott, ahol a Hontpázmánok (Hontpátmányok) ősei pihentek, s ezt alakították át a község létrejötte után középkori templommá. Az újabb régészeti kutatások alapján pedig feltételezhető, hogy Isten eme hajléka, a Mindenszentek-templom egy még régebbi temetőre épülhetett, eredetileg román, majd gót stílusban. De az építkezésen más stílusok is ott hagyták a nyomukat. Azt is tudjuk, hogy a csalomjai templom tekintélyes építmény volt, kriptával, négy mellékoltárral, két bejárattal, festett kazettás mennyezettel. Sőt, a művészettörténészek freskókról is beszélnek. S olyan műkincs is előkerült itt, mint az egész Kárpát-medencében egyedülálló aquamanile, azaz a tatárjárás előtti időből származó, rézből készült díszes liturgikus edény.
A nagycsalomjai templomot már a magyar építészet- és művészettörténet első jeles alakjai is megcsodálták, de a megye ismert helytörténészei, nemes urai szintén írtak e helyről. A jelesebb alakok közül hadd említsük meg Steindl Imre (1839-1902) ismert műépítészt és egyetemi tanárt. A templom szerinte is a román korban épült, de „a késő gót korszakban átalakíttatott. Ezen korszakban a hosszhajó egy új résszel megtoldatott.” Említést tett az ismert műépítész a templom kriptájáról is.
Ugyancsak járt a romos Pusztatemplomnál Foster Gyula (1846-1932), a későbbi kiváló művészeti író és akadémiai tag, a Műemlékek Országos Bizottságának elnöke, aki megírta nagy művét, a Magyarország műemlékei című kiadványt (1905-06), melynek harmadik kötetében Nagycsalomjáról az alábbiakat említi: „A nagycsalomiai (Hont m.) templomromban középkori falfestmények némi töredékei maradtak fönn: ornamentális motívumokon kívül négy alak maradványai. A falképek megvizsgáltattak, de erősen megrongált állapotuk egyéb intézkedést nem tett szükségessé“.
Ipolyi Arnold (1823-1886) püspököt, a Magyar Mythologia szerzőjét, korának sokoldalú, „reneszánsz szabású tudósát“, a jeles műgyűjtőt és művészettörténészt is illik megemlítenünk. Földink a nagycsalomjai anyaegyházhoz tartozó Ipolykeszin töltötte gyermekéveit, s többször megfordulhatott a falu plébániatemplomában, illetve a nagycsalomjai templomdombon is. 1868-ban Pongrácz Lajos írónak, megyei tisztviselőnek küldte az alábbi levélsorokat: „Eszembe jut mit a csalomjai templomról írsz. Ha nem is a legrégibb – mert átmeneti korból való t.i. a románból a gótba s így XIII-dik századi építés volna, mégis igen érdekes. S még érdekesebb rám nézve, hogy árnyában falai alatt növekedve, hazai monumentális műveink első magyarázójává nőttem ki magamat.” Az átalakított régi emlékek közé sorolja ezt a falusi templomot, melynek gótikus részleteit az átalakított és meghosszabbított hajón lehetett megfigyelni.
Helyi kiválóságaink közül, akik szintén odafigyeltek az egykori templom értékeire, feltétlen említést érdemel Hőke Lajos (1813-1891) helytörténeti író, Hont megye egykori levéltárosa s a vármegye aljegyzője, aki igen sokat tett emlékeink feltárása érdekében. Ugyancsak meg kell említenünk Gyürky Antalt (1817-1890), a Hont megyei Felsőszelényből indult gazdasági szakírót, aki két kötetben dolgozta fel szülőmegyéje történetét, érintve abban a csalomjai templomot is. Kubinyi Ferenc (1836-1903) régiségbúvár, nyelvész és író, a szomszédos Kóvár szülötte szintén sokat tett a műemlék érdekében. Bántotta őt a templom sorsának szomorú alakulása, állagának romlása. Hogy megóvja a szakrális emléket a pusztulástól, 1879. március 19-én ő írta azt az ominózus levelet a Magyarországi Műemlékek Ideiglenes Bizottságához, melynek hatására a már említett szakemberek megtekintették e helyet.
A templomrom 1940-ben Fotó: a Palóc Múzeum archívuma
Sajnos, a tető nélkül maradt értékes műemlék állagát az elmúlt évszázadok során nem sikerült megóvni az enyészettől. Egy ideig még a település egyik legszebb pontja volt a Pusztatemplom. Álltak falai, rendben tartották környékét a temetővel együtt, de az idő múlása sok mindent eltüntetett. A romok tégláit, köveit ugyan nem építették be 1910-11-ben az új szecessziós templom falaiba, de azok nagy részét meggondolatlanságból vagy parancsra elhordták innen. A keleti és a déli rész csaknem nyomtalanul eltűnt, s igen megkopott az északi fal is, a nyugati főhomlokzat pedig leomlott.
Örömmel konstatálhatjuk, hogy Nagycsalomján a Pusztatemplom környékén s a romoknál néhány éve jelentős előrelépés történt. Ezt mindenekelőtt az önkormányzatnak, illetve lelkes polgármesterének, Nagy Mihálynak, a helyi plébániahivatalnak és Hutár Márk atyának, illetve az itteni lelkes lokálpatriótáknak köszönhetjük. Pályázati pénzt szereztek a régészeti kutatásokra, s Václav Hanuliak vezetésével a Terra Antiqua rimaszombati régészcsoport 2007-ben és 2008-ban alapos kutatást végzett a helyszínen.
A terepet először is meg kellett tisztítani mindazoktól a nem kívánatos képződményektől, melyek az idők folyamán a romok környékén keletkeztek, s akadályozták a szakszerű munkálatokat, az alapvető beméréseket. A munkálatoknak ezért inkább előkészítő jellegük volt, mégis sok minden megvilágosodott a kutatók előtt. A látottakról szakvéleményt készített Majcher Tamás középkoros régész, a szécsényi Kubinyi Ferenc Múzeum akkori igazgatója is, aki Alexander Botos kutatórégésszel megtekintette a terepet. Az előkerült részletek alapján elmondta, hogy „A templom ma látható legkorábbi részei a 13. században már állnak, de tipológiailag akár jóval korábbiak is lehetnek.“ A korai templom, amely téglából épült, négyzetes hajórészből és félkörös apsziszból állt. Mivel a téglafalakban szórványosan előfordul kő is, a kapuzat és egyéb tagozatai is készülhettek kőből. Román kori kőfaragvány viszont a látottakig nem fordult elő.
A továbbiakban ezt olvashatjuk a szakvéleményben: „A nyugati kapu körtetagos profilja alapján a 14. század közepén új sikfödémes hajót építenek hozzá. Ekkor bontják el az eredeti hajó nyugati és déli falát. Az új nyugati kapu belülről tológerendával is reteszelhető volt. A gerenda fészke megfigyelhető a falmagban. A régi és az új hajótér közti pillér (új diadalív) azt jelzi, hogy a régi hajót mint szentélyt kezdik használni. A félkörös régi apsziszon, a régi diadalív mögött ajtót nyitnak az ide épített sekrestye (kápolna ? ,) megközelítésére. /…/ A szórványként előkerült, illetve a sekrestyében utólag épített oltár falában másodlagosan látható boltozati bordák egy 15. századi építkezést jeleznek. Az új boltozat vagy a sekrestyét fedte, vagy a korai templomrész fölé készült. Ugyancsak külön építkezés a déli kapu elé épített előcsarnok. A régi fotók és az álló részeken látszódó nyomok alapján egy kétpilléres, háromszakaszos nyugati karzat is készült a templomba. Jelenleg a tereket késői, különböző időpontokban megújított javított téglapadló, a nyugati karzat alatt részben kavicspadló fedi. A falsarkoknál mellékoltárok, (szószék) maradványai, lenyomatai figyelhetők meg.“
Azt is elmondta a vendégszakember, hogy a korai templom északi falában megfigyelhető egy résablakszerű nyílás, amely a padló alatt kőlappal fedett csatornában folytatódik egészen a templomtér közepén látható beásásig. S amint a régész hangsúlyozza: „Feltehetőleg egy kripta, vagy altemplom maradványáról van szó“.
Az építéstörténeti leírásban bemutatják a második katonai bemérés (1854) térképének kis templomábrázolását, melyen látható a középkori eredetű szentegyház téglalap alakú hajója s annak félköríves apszisza. Ugyanitt hivatkoznak a 2008-as ásatások négy régészeti szondájára, melynek egyikéből a volt kripta törmeléke is előkerült, megőrizve azt a zárókövet, amelyen a felhők mögül kilépő Úr áldásra emelt kezének motívumát vélték felfedezni.
A szakemberek a templomépítés hat szakaszát különítették el. Az első szakaszt a XIII. század első felére datálják, amikor felépült az egyhajós román kori templom a patkóalakú szentéllyel. A kelet-nyugati tájolású építmény belseje vékony rétegű vakolattal volt ellátva, amit fehérre meszeltek. A külső falakon falsávdíszítések is lehettek.
A második szakasz a XIV. század végére, a XV. század elejére esett. Ekkor az eredetileg téglából épült templomot, illetve annak hajóját kibővítették gótikus stílusban. A templom hossza így 21,5 m lett. A falakba már zúzott andezitkő is került, a sarkakat pedig nagyobb faragott kövekből, kváderkövekből rakták. A bejárat a nyugati homlokzatrészre került. A hajót a déli falból két keskeny ablak világította meg, s volt résablaka a nyugati, háromszögcsúcsban végződő homlokzatnak is. A sekrestyébe, amely keresztboltozatos volt, az északi részből vezetett bejárat. A templomnak falfestményei is lehettek.
A harmadik építészeti szakasz ideje az 1730 körüli évek valamelyike lehetett. A Visitatio is megemlíti, hogy 1731-ben a templomot Saári István plébános hozzájárulásával javították ki. A templomhajó déli falának keleti részét, az eredeti téglafalat is ekkor újították fel. A XVII. században ugyanis a templomot erős tűzvész érte, s ekkor megsérült a hajó falainak gótikus vakolata is. Az ásatások során előkerült a templomhajó mellékoltárainak helye, illetve az apszisz román kori oltárának helye is.
A negyedik építési szakasz a XVIII. század ötvenes éveiben történt. Ez volt tehát a barokk kori építkezések ideje. Az eredeti, de már ekkorra megsérült nyugati gótikus portálét egy más gótikus kapuzattal pótolták. Ekkor épülhetett meg a hajó déli kapuja is. A nyugati részben állt a fa karzat. Az eredeti templom hajója alatt egy 4,8×4,2 méteres boltíves kripta volt, az északi falba vezető szellőzőnyílással. Ebben az időszakban tűnt el a sekrestye gótikus bordahálós mennyezete. Az 1758-es Visitatio a hajó kazettás mennyezetéről ír, megemlítve az orgona nélküli fa kórust és a festett fa szószéket. Két oltárról is szó esik az egyházlátogatási jegyzőkönyvben: a Mindenszentek főoltárról s egy kisebb Szűzanya-oltárról. Ugyancsak írnak egy kis fa tornyocskáról meg egy harangról.
Az ötödik építési korszak a XVIII. század második fele volt. A déli fal közepének előcsarnokán egy boltíves bejárati ajtó volt, oldalain megerősített támpillérekkel. A szakember feltevése szerint az előcsarnok homlokfala háromszögcsúcsban is végződhetett. Az 1879-ből származó rajzok eme megállapítást egy kicsit módosítják.
Az 1761-es Visitatio megemlíti Gáspár Tamás földesúr nevét, aki nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a templomot ízlésesen restaurálhassák. Az egyházlátogatási jegyzőkönyv három oltárról, egy orgonáról és egy felszentelt harangról is ír.
A hatodik építkezési szakasz már a XIX. századra esik. Ekkor az északi falak lábazatát javították ki, s befalazták a kripta szellőzőnyílását. Ezáltal megszűnt az ide való temetkezés is. Már az 1766-es Visitatioban is megemlítik, hogy fontos lenne a templomtető kijavítása. Úgy látszik, minderre nem kerülhetett megfelelőképp sor, hisz a községi krónikában azt olvassuk, hogy a zsindelytető egyik fele 1868-ban beszakadt, s azóta a középkori templomot nem használták Csalomján.
A második régészeti szakjelentésben hangsúlyozzák, hogy az ásatások során kiderült: az első, legrégibb építkezési korszakban megépült a román templom, melynek mérete 11×6,2 méter volt. A hajó szabálytalan téglalap alakú volt. A szentélytől keletre megnyitott szondában 9 kelet-nyugati tájolású sírhelyet tártak fel. A sírok keletkezése a templomépítés előtti időbe (XII. század) datálható, de vannak köztük leletek a barokk korból (XVII. század) is. A templom gótikus temetkezési helyére is több fény derült. Lejárata a gótikus hajórészből nyílott. A keresztboltozatos mennyezet díszített záróköve értékes darabja a leleteknek.
A templom régi formájának rekonstruálásához hozzájárulnak az egykori fotók is. Az önkormányzat gyűjteményében van egy 1935-ben készült fénykép, melyen még jól láthatók a régi épület falmaradványai. (Az eredeti felvétel Pölhös Vendel tulajdona.) A magas nyugati homlokzat szinte teljes épségében állt még 1935-ben a csúcsíves kapuzattal, kisebb téglalap alakú ablakkal és egy hasadékablakkal együtt. Ezt a képet a mai kutatók is elemezték, megállapítva, hogy a gótikus hajó déli fala akkor körülbelül háromnegyednyi magasságban állt még a külső vakolattal együtt. A falon látszott az egészében megmaradt két keskeny magas ablak, amely egykor a hajót világította meg. Az elemzők olvasatában ugyanakkor a déli fal nyugati felében egy kis ablak is volt, amely a kórust világította meg.
El kell itt mondanunk, hogy egy 1879-ben készült rajzon a déli falnak viszont három magas és keskeny ablaka van, s köztük még egy körablak is látszik. A MOB-archívumából kapott hét darab, Nagycsalomján készült templomrajz Bardoly István szerint ugyan nem eredeti Steindl-rajz, hanem a mester valamelyik tanítványa által készített munkák, pontosabban az eredeti rajzok másolatai. De így is az akkor látott valóságot tükrözik. Az 1879/56. számú jelentéshez készült munkák egyike „a nagy-csalomjai román-templom vázlatalaprajza“.
Ezen jól látható a szentély a főoltárral, a diadalív alatti jobb oldali mellékoltár, valamint az újabb kori hajórész két mellékoltára. Továbbá látjuk a kórus két tartópillérének helyét, a nyugati és a déli bejáratot, a kriptát, illetve a szentély északi oldalához épített sekrestyét az ott kialakított negyedik mellékoltárhellyel. A másik rajzon, a „templom belsejének távlati vázlatán“ kivehető a szentély két félköríves ablaka, a sekrestyébe vezető ajtaja, a szentélyt lezáró diadalív és a hajó fölé magasodó keleti fal, amely csúcsívben végződik, s ugyancsak két félköríves nagyobb ablaka van. Jól látható a hajó három mellékoltárának helye, illetve a kripta félköríves lejárata.
A harmadik kép „a templom távlati vázlatrajza délnyugat felől“. Látszik a nyugati gótikus kapu a csúcsíves magas fallal, a kapu feletti ablakkal s a padlásteret megvilágító gömbölyű ablakréssel. Ugyancsak látjuk a hajó déli kapuját, illetve a meghosszabbított hajó három félköríves, befelé szűkülő ablakát s a negyedik gömbölyű ablaknyílást. A negyedik rajz „a templom távlati vázlata délkelet felől“. Ezen a félkör alakú szentély falsávjai (falpillérei) látszanak a két ablakkal. A szentély fölé kis kúpalakú tető magasodik, e mögött megfigyelhető a hajó keleti vége fölé emelkedő csúcsíves fal, amely a nyugati homlokzat fölött látható háromszögcsúcs-végződéssel azonos. Egy-egy rajz a „főbejáratot“, a „déli bejáratot“ és „az absis metszetét” dokumentálja.
A balassagyarmati Palóc Múzeum fényképtárában nemrégiben hat darab 1940-ben készült templomfotót találtunk. Az elsőn (F-783) a templom déli falának egy részét örökítették meg a kőkeretes, reneszánsz alakzatú kapuval. Felette még a fehér vakolat is látható, két oldalán pedig egy-egy magas, keskeny, félköríves végződésű ablaknyílás van. Ennek alapján jól visszaépíthető lenne a templom eme része is. A másik fotó (F-784) a gótikus nyugati kaput ábrázolja, felette egy ablaknyílással. A harmadik felvételen (F-785) ugyanezt látjuk belülről nagyobb megközelítésben.
Megfigyelhetjük az ablak felett a téglalap alakú világítónyílást, amely már a padlástérhez tartozhatott. A negyedik kép (F-786) szintén a déli kaput mutatja az egyik magas ablakkal. Az ötödik fotón (F-802) szinte a megmaradt egész templom látható kívülről, nyugati irányból fotózva. Rajta a teljes nyugati homlokzat ott áll, akárcsak a még meglévő déli és keleti falmaradványok. A hatodik képen (F-803) megint csak a nyugati falat figyelhetjük meg belülről. A kapu déli oldalán, a felső részével egy magasságban egy félköríves falmélyedés van. A bejárati kapu talajszintjénél kőlépcsők vannak, amelyek a hajóba vezethettek. A falban jól látható a padlás gerendáinak helye is. A felvételeket feltételezhetően Fényes Dezső a gyarmati múzeum volt igazgatója készítette.
A Pusztatemplom közelében alakították ki egykor a község temetőjét, melyben több régi nemesi sírjel is látható. Erről, akárcsak a középkori építményről részletes leírás olvasható a két helyi kiadványban (Egyházascsalomiától Nagycsalomjáig, 2013; Nagycsalomja. A középkori egyházashely és a százéves Magyarok Nagyasszonya templom, 2011), ahol megtalálhatók a szakirodalmi vonatkozások is.
