A Hazajáró turisztikai magazinműsor hétről-hétre bakancsot húz és nekiindul, hogy keresztül-kasul bebarangolja a Kárpát-medence varázslatos tájait és megismerje hazánk természeti és kulturális értékeit, történelmi emlékeit és az ott élő emberek mindennapjait. Erdélyben, Felvidéken, Kárpátalján, Délvidéken, Muravidéken, Őrvidéken és belső-Magyarországon hol gyalog, hol szekérrel, kerékpárral vagy kenuval halad vándorútja során. Jakab Sándorral, a friss Prima Primissima közönségdíjassal, a Hazajáró párosának felvidéki tagjával beszélgettünk.
Hogyan és mikor kerültél a Hazajáró stábjába?
Teljesen váratlanul kerültem be a csapatba. Mindenekelőtt le kell szögeznem, hogy a stábból Moys Zoltánt, a műsor rendezőjét, valamint Kenyeres Oszkár szerkesztőt és szereplőt nagyjából tizenhét évvel ezelőtt ismertem meg, hiszen az általuk életre hívott és működtetett Börzsöny Akciócsoport révén szervezett teljesítménytúrákon jó néhány felvidékivel egyetemben vettem részt rendszeresen. Tehát mondhatom, a Börzsöny megpecsételte a sorsomat, mivel nemcsak itt szerettem bele a természetjárásba, hanem ekkor alakultak ki az életre szóló barátságok is. Osziék is itt kezdték el bontogatni a szárnyaikat mint túrázók, szóval a Hazajáró létrejöttéig tartó nagyon hosszú út első lépései itt születtek meg. A Börzsöny volt a bölcső! Aztán az első évadban, 2011-ben a Kis-Fátrában túravezetőként kalauzolhattam a „Hazajárókat”, valamint a csíksomlyói búcsúba együtt zarándokolhattam el a csapattal, és ezek után a stáb tagjai a legnagyobb meglepetésemre úgy döntöttek, hogy én legyek a második évadtól, 2012-től Kenyeres Oszi túratársa a műsorban, mivel az addigi szereplő, Pintér Jani úgy érezte, hogy váltania kell. Mondanom sem kell, hogy mikor megkerestek a fiúk ezzel a hírrel, leírhatatlanul jó érzések kerítettek hatalmukba. Soha nem gondoltam volna, hogy a munkám révén barangolhatom be a Kárpát-medencét.
Volt valamilyen speciális kérése Moys Zoltán rendezőnek veled kapcsolatban?
Kicsit meg is lepődtem, hogy Zoli semmilyen konkrét szabályokkal nem „kötötte meg a kezem”, pedig én zöldfülűként meg voltam győződve arról, hogy a filmes szakmában ez így megy… de a Dextramedia cégünknél jó értelemben elég laza a hozzáállás ezekhez a dolgokhoz, aminek szerintem a pozitív vetülete megmutatkozik a műsorban. Személy szerint úgy érzem, hogy az emberek a Hazajárót a gyönyörű felvételek, a kuriózumnak számító korabeli idézetek vagy mondjuk a fősodratú médiában sokszor tabunak számító zenék mellett az egyszerűsége miatt szeretik. Hétköznapi emberek ugyanolyan egyszerű embereket szólaltatnak meg, mint ők maguk. Jómagam és Oszi nem vagyunk színészek, nem magunkat próbáljuk fényezni a műsorban, nem mi szeretnénk a középpontban lenni (ami sok műsorban tapasztalható). Szakmai szemmel egyáltalán nem vagyunk profik, sőt! De úgy gondolom, pont emiatt érezhetik az emberek picit közelebb magukhoz a Hazajárót, mint más műsort.
A kockás túranadrág és fekete póló a Tesmag felirattal már a védjegyed?
Igen, lehet így fogalmazni, bár ezek a dolgok abszolút spontán jöttek. Egy érdekes történet ezzel kapcsolatban, hogy amikor megvásároltam a legelső kockás túranadrágomat, két hét elteltével Dalmáciában ki is próbáltam élesben, forgatás közben… de két nap után autóbalesetet szenvedtünk és a nadrágom csupa vér lett, vegyi ruhatisztítóban tudták csak kiszedni a vért belőle, szóval a védjegyem majdnem a csírájában pusztult el)… a Tesmag póló története pedig egyszerűen csak annyi, hogy pár éve kaptam ajándékba egy Dunaszerdahely feliratú fekete pólót. Innen jött az ötlet, hogy egy Tesmag (szülőfalum, lakhelyem) feliratú póló milyen jó kis reklámértékkel bírna… ha már egyszer tesmagiként a képernyőre kerülhetek… és jönnek is folyamatosan a visszajelzések, hogy nagyon sokan utánanéztek vagy „rágugliztak”,hogy mi is az a Tesmag?!…
Egy évben kb. mennyi időt töltötök a terepen?
Volt olyan időszak amikor hetente egy új epizódot sugároztak a Dunán, akkor havi 8-10 napot is forgattunk átlagban. Mostanság ez megfeleződött, így a forgatási idő is leredukálódott havi 5-6 napra, de emellett nagyon sok rendezvényen szervezőként, társszervezőként is helyt kell állnunk, valamint nem utolsósorban elég sok helyre hívnak rendhagyó földrajzórákat, élménybeszámolókat tartani szerte a Kárpát-medencében, de voltak már ilyen előadásaink Svájcban, Németországban vagy éppen Kijevben és Moszkvában is…
Jakab Sándor (Fotó: Hazajáró)
Melyik a legkedvesebb élményed a forgatások alatt?
Nehéz kiemelni egy-egy konkrét élményt. Minden tájegységnek, ott élő közösségnek megvannak a sajátosságai, amelyek felfedezése révén fel tudunk töltődni lelkileg. Mindig izgalmas új helyeket bejárni, új embereket megismerni.
Milyen a kapcsolatod Kenyeres Oszkárral? Munkakapcsolat, vagy baráti?
Is-is. Rengeteg időt töltünk együtt, ugyebár a forgatásokon kívül a közönségtalálkozókra is általában ketten utazunk. Nagyon sokszor van úgy, hogy Oszi a két kislányát is hozza ezekre a vetítésekre, sokszor mondja is viccesen, hogy szinte már a keresztapjuk vagyok.
Decemberben kapta meg a Hazajáró a Prima Primissima közönségdíjat. Milyen érzés volt ott állni a színpadon, ahol tulajdonképpen a Felvidéket képviselted?
Nagyon kellemes érzés volt természetesen, de kicsit idegen is volt tőlem, tőlünk ez a rivaldafény, én most is csak egy egyszerű vidéki srácnak, „mezei” túrázónak tartom magam. A közönségdíj számunkra a lehető legnagyobb elismerés volt, ami megerősített abban, hogy talán jól csináljuk azt, amit csinálunk. Ugyebár mi nem a szakmának készítjük a Hazajárót, hanem az embereknek, amit a műsor alulról építkező jellege is mutat, valamint ez a közönségdíj is. Azt az édes terhet is szívesen viselem, hogy a Felvidéket és nem utolsósorban a Palócokat is képviselhetem.
Szülőfaludban hogyan viszonyulnak a tévés szerepléseidhez és díjhoz?
A díjhoz sokan gratuláltak a falumból és a környékből is. A tévés szereplésemhez pedig már hozzászoktak a tesmagiak, úgy tekintenek rám mint a „Hazajárás” előtt is, de ez így is van rendjén.
Aktívan részt veszel a településetek közéletében. Templomot, kultúrházat újítottatok fel Pál Gyula vezetésével, amolyan régimódi stílusban, „brigádban”, amely példaértékű lehet a mai EU-projektes világban. Mi a titka a tesmagi közösségi összefogásnak?
Lelkes lokálpatrióta lévén kihasználom azokat a lehetőségeket, amikor hozzátehetek én is valamicskét Tesmag ügyének bárminemű előmozdításához, legyen az fizikai munka vagy épp egy túra szervezése a környéken. Mi tesmagiak úgy gondoljuk, hogy a „brigádban” elvégzett közhasznú munka nemcsak értéket teremt, – amely értékre minden falusi talán jobban is tud vigyázni – hanem közösséget is épít. Az egyre jobban atomizálódott társadalomban mi közösségben gondolkodunk, nem kell újra feltalálni a kereket, csak a még nem is oly rég bevált, működő dolgokat szeretnénk életben tartani vagy épp visszahozni a mindennapokba. Nagyon sok esetben magunkra vagyunk utalva, ugyanis városrészként saját költségvetés és valós kompetenciákkal rendelkező faluvezetés nélkül a „Segíts magadon, az Isten is megsegít” a mi ars poeticánk. Igazából nincsen titok, az alfája és omegája egy erős közösségnek egy jó vezető, ami Pál Gyula helyi képviselő, Csemadok elnök és remek lokálpatrióta személyében nálunk szerencsére megvan. A turizmus is egy kitörési pont lehetne. Én szerencsés emberként nagyon sok helyre ellátogathattam, nagyon sok tehetséges emberrel találkozhattam, akik sokkal kedvezőtlenebb turisztikai adottságokkal rendelkező falvakból is tudtak „turistaparadicsomot” csinálni, úgy gondolom, hogy a jövő egyik fontos pillére nálunk is ez kell, hogy legyen! Van mire büszkének lennünk, van mit megmutatnunk az idelátogatóknak! Elsősorban kell egy pár ember, aki e téren is jó példát kell mutasson a közösségnek, hogy mekkora potenciál is van ebben a szegmensben! Egy klasszikust idézek: „Nagy történéseket mindig egy maroknyi csoport vitt véghez, ha ez a maroknyi csoport megvan, akkor nincs mitől félnünk!…a többiek majd jönnek velünk!”
Túl vagytok a 350. közönségtalálkozón. Legközelebb hol találkozhatnak a Hazajárókkal a felvidéki magyarok?
Igen, február 2-án a Budapesti Székely Kör szervezésében zajlott a 350. rendezvény. Március 1-jén Losoncon, valamint 2-án Marcelházán találkozunk a közönséggel.
