A verseny résztvevői (Fotó: Hideghéthy/Felvidék.ma)

A FEFOSZ és dunaszerdahelyi alapszervezetének lebonyolításában rendezték meg a II. Csallóközi Kupa elnevezésű speciális sportnapot Siposkarcsán, szeptember 1-jén.

Fővédnökként a rendezvényt Őry Péter, a Magyar Közösség Pártjának országos elnöke nyitotta meg. Köszöntőjében a Tatáról, Nagypakáról, Nagymegyerről, Ekecsről és Dunaszerdahelyről érkezett amatőr státuszú sérültséggel élő versenyzőket, illetve a sportkörök és csapatok képviselőit üdvözölte.

A FEFOSZ vezetősége és meghívott vendégeik (Fotó: Hideghéthy/Felvidék.ma)

Őry kiemelte, hogy a speciális sportnap jelentőségét a közösség építése, a kapcsolatok, barátságok kialakítása és az élmények megszerzése adja.

Hájos Zoltán, Dunaszerdahely polgármestere köszöntőjében visszaemlékezett a tavalyi kezdetekre, amikor a FEFOSZ vezetősége először szervezte meg a Csallóközi Kupa versenyeit, akkor a sikabonyi kultúrházban.

Körbedobás (Fotó: Hideghéthy/Felvidék.ma)

A polgármester a hagyományteremtéshez gratulált és további folytatást, sikeres versenyzést kívánt a szervezőknek és a résztvevőknek.

Vozárik Julianna, a FEFOSZ kuratórium tagja elmondta, hogy a résztvevők íjászat, körbedobás és darts versenyszámokban próbálhatják ki magukat. A körverseny győztesei pedig a vándorserleget, a Csallóközi Kupát vihetik haza.

Íjászat (Fotó: Hideghéthy/Felvidék.ma)

Sajnos, a délelőtti időjárás nem kedvezett a szabadtéri sportolásnak, ám a nagy tapasztalatokkal rendelkező szervezők, nem estek kétségbe. A körülményekhez igazodva alakították át a helyszíneket, ahol mindenki nagy kedvvel versenyezhetett.