Rögtön az elején szögezzük le: Zuzana Čaputová egy szimpla politikai termék. A mainstream média és a magas járaton pörgetett politikai marketing hozta létre és adta/adja el. Pár hónappal ezelőtt kis túlzással még Pezinokban (Bazin) sem nagyon ismerték, most pedig vélhetően nagy többséggel fogják megválasztani Szlovákia történetének első női államfőjévé.
Félretéve mindent vele kapcsolatban, nyugodtan kijelenthető, hogy ezzel a módszerrel szinte akárkiből lehetséges csinálni bármit. Volt is egy ilyen témájú amerikai filmvígjáték Eddie Murphy főszereplésével (Szerepcsere, 1983). Ebből kifolyólag szinte biztosra vehető, hogy Čaputová is érdekből, valakinek vagy valakiknek az érdekéből kerül oda, ahová. Hogy ez mögött az Esetet, a Pentát vagy magát Soros Gyuri bácsit lehet sejteni, az végeredményben egyre megy. Hogy nem a tisztességes Szlovákia eszményképéért költ valaki közel egymillió eurót kampányra, az eléggé nyilvánvaló – mikro adományokból, hát hogyne. Sőt, nagyon úgy tűnik, ugyanaz az érdekcsoport állt Robert Mistrík mögött is, ám őt a casting során aztán leszedték. Hogy ez miért ennyire evidens? Pusztán azért, mert senki sem költ el 700 ezer eurót, hogy a célegyenesben visszalépjen.
Már maga ez a tény elég ahhoz, hogy elmenjen a kedvünk a szavazástól. Ehhez aztán jön még az ellenkampányból szivárgó, sőt lejáratásra irányuló ellenérdekek mentén napfényre kerülő információ, hogy a hirtelen magasra tört hölgy értékrendje meglehetősen liberális jellegű. Nem ítéli el a melegházasságot, sőt kvótapárti (szleng kifejezéssel élve migránssimogató).
Mégsem eszik olyan forrón a kását…
Viszont azt sem szabad elfelejtenünk, hogy az államfő jogköre Szlovákiában meglehetősen szűkre szabott. A fejére olvasott kritikák egyikében sem tudna áttörést elérni, mert egyszerűen a szlovákiai jogrend ilyesmire nem ad felhatalmazást az államelnöknek.
Az államfői poszt tájainkon szimbolikus kirakatpozíció, ha nagyon karcosan akarunk fogalmazni, mondhatjuk azt is, hogy egy sóhivatal. Székelt a Grassalkovich-palotában tíz esztendőn át egy Ivan Gašparovič is, akiről sok minden elmondható, csak éppen az nem, hogy ért volna egy fikarcnyit is az elnökösködése. Ebből kifolyólag különösebben tartanunk ettől a hivataltól a legkevésbé sem kell.
Azt is le kell szögeznünk, hogy a sok híresztelés és információdömping ellenére Čaputovát nem ismerjük. Számos homályos információ lengi körül, de politikai szempontból fogalmunk sincs milyen lesz (könnyen lehet, hogy még maga sem tudja). A leginkább valószínűsíthető, hogy egy Kiska 2.0 lesz, tehát a legrosszabb esetben is marad a jelenlegi status quo.
Kiskát is ugyanazok az érdekkörök támogatták és tették oda, mint Čaputovát. Esetében viszont odafigyeltek már rá, hogy a „kiválasztott alapot” ne terheljék Kiskához hasonló adóvisszaélési (-csalás) és pénzügyi machinációs ügyletek (Triangel, Quatro).
Maroš Šefčovičot viszont ismerjük, pontosabban pártját és párttársait, a legfőképpen pedig Šefčovič főnökét. Robert Ficót. Róluk pontosan tudjuk, számtalanszor tapasztaltuk a hozzánk való viszonyulásukat.
Ezt pedig nem tudja palástolni európéer, bürokrata fülig mosoly álcával sem. Számomra ez már pont elég ahhoz, hogy elfogadhatatlan legyen a személye. Ráadásul baloldali, szocdem (értsd posztkommunista). Míg Čaputovától nem tudjuk, mire számíthatunk, addig ezektől pontosan tudjuk: semmi jóra!
Nyilván nem esek hasra attól sem, hogy Čaputová részben magyarul is kampányolt és az első forduló után magyarul is megköszönte a szavazatokat. Mégis, el kell ismernünk, ehhez hasonló korábban nem volt jellemző a szlovák jelöltekre, így máris többet tett, mint elődjei együttvéve (igaz Rudolf Schuster kilóg a sorból, aki egész jól beszélt magyarul). Az államfői hivatal kevés funkciója közül az egyik a reprezentálás és gesztusgyakorlás, amit a bazini jogász hölgy kétségkívül megtett irányunkba, ebből az következtethető, hogy megválasztása után is fog velünk foglalkozni, egyáltalán tesz felénk lépést, vagy legalább figyelembe veszi, hogy mi is itt élünk.
Liberális vs. nemzeti
Azokon a nézeteken ugyanakkor csak pislogok, amikor egyes felvidéki magyarok azzal érvelnek, hogy a két rossz közül azért kívánják Šefčovičot támogatni, mert némileg konzervatívabb és NEMZETI elkötelezettségű. Bocsánat, de nekünk, kisebbségi létbe kényszerített felvidéki magyaroknak mióta jó az, ha a többségi nemzet vezetői nemzetiek? Eddig az ilyen nemzetiekkel – a legtöbb esetben ráadásul párosult sovinizmussal – csak ráfaragtunk és a mostani számarányunkat és megcsapzott néplelkünket, illetve közhangulatunkat épp ezeknek köszönhetjük.
Az alapvető érdekünk, hogy az anyaországunk vezetői legyenek nemzetiek, értünk felelősséget vállalóak, míg a többségi nemzet képviselői liberálisak, irányunkban toleránsak.
Más kombináció nem válik túlzottan előnyünkre, fordítottan pedig egyenesen katasztrofálisan hathat.
Ezen logika mentén is inkább Čaputová a kedvezőbb számunkra. Helyettesítsük csak be egy magyarországi megfelelőjével, például egy Bangóné Borbély Ildikóval. Ugye hogy kevésbé veszélyes ránk nézve, mint egy kipróbált nacionalista eurokrata?
Persze, nyilván nem állítom, hogy a létező legjobb megoldás Čaputová. Jómagam is keserű szájízzel fogok rá szavazni, de a fentebb felsoroltak miatt sokkal inkább karikázom őt, mint az elmúlt száz év pánszláv politikáját megtestesítő ellenfelét…
