Tisztújító közgyűlést tartott január 26-án a Felvidéki Magyar Romák (FeMaRo) Polgári Társulás. Az összejövetelt, melyet megtisztelt jelenlétével Menyhárt József és Cziprusz Zoltán is, Rimaszombatban, a Csillagházban rendezték.
Menyhárt József, a Magyar Közösség Pártja országos elnöke kifejtette, hogy 2016-ban indult útjára a FeMaRo, s egy igaz barátság is köttetett: „Váradi Zsoltban egy remek embert ismertem meg! A gömöri magyar ajkú romák sorsát korábban is ismertem, de Zsolti és családja révén a szívemhez még közelebb került ez a régió… Cziprusz Zoltán pedig mind a mai napig ott segít, ahol csak tud… ez a csapat ma Hudár Zoltánnal izmosodott, s ahogy a mai fotó is jelzi: EGYÜTT erő vagyunk Gömörben (is)!”– mondta.
Külön kiemelte a szervezet jelmondatát: Adj esélyt magadnak!
A FeMaRo működését a pályázatírásában és a rendezvények szakmai tanácsadásában a rimaszombati Tompa Mihály Központ, s annak igazgatója, Cziprusz Zoltán is segíti.
![](https://felvidek.ma/wp-content/uploads/2020/01/DSCN9070-700x525.jpg)
Cziprusz Zoltán elmondta, mintegy 120 küldöttel tartotta tisztújító kongresszusát a szervezet, amelyre a Gömör-Nógrád régión túl érkeztek Csallóközből, Léváról, Szepsiből, de még Homonnáról is.
„Örülök, hogy az MKP mellett egy ilyen roma szervezet működik, amely nem szembeállítani akarja a roma és nem roma magyar közösséget, hanem a valós együttműködésen dolgozik. Mert, ha le akarjuk váltani a maffiakormányt és megakadályozni egy Smer-Kotleba-SNS rémkormányt, akkor nem tüntetnünk kell, amivel csak fokozzuk Kotleba és a szélsőségesek támogatottságát, hanem összefogva be kell jutnunk együtt a parlamentbe, és jobboldali kormányt alakítani! Ehhez kívánok sok sikert a FeMaRo-nak és a Magyar Közösségi Összefogás listájának is!” – nyilatkozta Cziprusz Zoltán.
A tisztújító közgyűlésen fényképes prezentáción számoltak be az elmúlt négy év eseményeiről. Majd sor került a választásra, elnöknek újra a tornaljai Váradi Zsoltot választották, aki munkájához alelnököt is kapott. A szervezet országos alelnökévé a csoltói Hudár Zoltánt jelölték és választották meg.
![](https://felvidek.ma/wp-content/uploads/2020/01/DSCN8978-700x525.jpg)
„Köszönöm, hogy újabb négy évre bizalmat szavaztak nekem! Külön köszönet Cziprusz Zoltán és Menyhárt József barátaimnak minden segítségért! Gratulálok az új alelnökömnek, Hudár Zoltánnak! Együtt erő vagyunk és leszünk” – tette hozzá Váradi Zsolt.
Váradi Zsolt egészségügyi asszisztensként dolgozik a tornaljai öregotthonban, emellett városi képviselőként is tevékenykedik, és segíti a Rákóczi Hálózat munkáját is.
Hudár Zoltán magyar nyelv és irodalom, valamint történelem szakos tanár. Csoltó község önkormányzati képviselője, a Magyar Közösség Pártja helyi szervezetének elnöke. A FeMaRo országos alelnökévé is választotta a közgyűlés, amely a közelgő parlamenti választásokon a romák csúcsjelöltjeként tekint rá, aki hitelesen tudja képviseli a felvidéki magyar ajkú romákat.
Kidolgozásra került a roma stratégia, melyet Hudár Zoltán vázolt fel.
![](https://felvidek.ma/wp-content/uploads/2020/01/DSCN9063-700x525.jpg)
Kifejtette, a jövőben kulcsfontosságú szerepet kell kapnia a déli régióban a munkahelyek teremtésének, emellett pedig minél több olyan romának kell állandó megélhetést biztosítani, akik jelenleg alkalmi munkából élnek.
Hangsúlyozta, hogy a rossz körülmények között élő romáknak nem jelenthet segítséget csak a lakásépítési program, sem a könyöradomány. A romák körében hangsúlyosan jelen van az eladósodás problémája. Szükségünk van pénzügyi tanácsadó programra, hogy folyamatos megoldást keressenek a problémákra.
Következő kiemelt pontként említette az oktatás és iskolaügy fontosságát. Leszögezte, a déli járásokban élő magyar ajkú roma gyermekek anyanyelve természetesen a magyar, s az identitásukban fokozatosan kialakul, hogy a roma származásuk mellett magyarok.
![](https://felvidek.ma/wp-content/uploads/2020/01/DSCN9038-700x525.jpg)
Az iskolának és a pedagógusoknak komoly szerepük van abban, hogy a romák is olyan elméleti és gyakorlati tudást szerezzenek, amely lehetővé teszi számukra, hogy a társadalom hasznos tagjává váljanak.
A közgyűlést Horváth Hajnalka vezette, közreműködött a Rulett Band.