A pápalátogatás és a járvány harmadik hullámának hírei háttérbe szorították és egyben az észrevétlenség jótékony homályával fedték el azt kétségkívül vitatható törvényjavaslatot, mely arról tanúskodik, hogy politikusaink felettébb érzékenyek a bírálatokra, pontosabban fogalmazva nehezen vagy egyáltalán nem tűrik, következésképpen igyekeznek elfojtani a kényelmetlen kritikát.
Ennek kivédésére úgy döntöttek, hogy a törvény „zsebre menő“ szigorával veszik el a kritikai érzékkel megáldott izgágák kedvét a felesleges okoskodástól. Ebből a célból született az a szerény törvényjavaslat, melynek szellemében
a közfeladatot ellátó személyek úgymond megsértéséért 500 eurós bírság megfizetésére kötelezhetnék a renitenskedőket.
A javaslat szerint egy új szabálysértési definíció születne köztisztségviselő megsértése hatáskörének gyakorlásáért hangzatos címszó alatt. A szabálysértés elkövetésének tényéről pedig egy állami hivatal döntene. Ezt a szerény szabályozást a rendőrségről szóló törvény módosításának keretén belül terelnék át a törvényhozás útvesztőin, mely most tart a véleményezési szakaszánál.
Mindennek azonban van egy komoly szépséghibája, nevezetesen az, hogy a rózsaszín tüllszoknya alól messziről kilátszik az a bizonyos szőrös ordasmancs, miszerint ez bizony bunkósbot kíván lenni, hogy az érzékeny lelkű politikusokat, döntéshozókat megvédje a kellemetlen bírálatoktól. Márpedig nekik egyáltalán nincs szükségük speciális védelemre az akár keményebb hangnemben megfogalmazott kritika ellen sem. Egy politikusnak, köztisztviselőnek, akinek az a hatásköre és egyben felelőssége, hogy mindannyiunk jövőjét meghatározó komoly döntéseket hozzon, miközben sajnos bármilyen magas polcon ül is, ő sincs beoltva tévedhetetlenség ellen,
igenis tűrnie kell a kritikát, sőt az átlagembernél jóval többet kell ebből elviselnie, beleértve a kemény megfogalmazásokat is, s az esetleges becsületsértések elleni védekezéshez pedig a már meglévők mellé egyáltalán nincs szükség további jogi eszközökre.
Főként nem úgy, hogy a büntetésről egy állami hivatalnok döntsön, aki bármikor maga is érintett lehet, következésképpen nehezen várható tőle pártatlan hozzáállás annak eldöntésében, mi meríti ki a becsületsértés fogalmát és mi nem, ami bizony vékony jégen való táncolást jelenthet a bírálatok megfogalmazóinak.
https://felvidek.ma/2021/09/a-fair-play-szovetseg-biralja-a-kozszereplok-megsertesevel-foglalkozo-javaslatot/
Nem tartom magam a jogban túlzottan jártasnak, de szerintem az már sérti a véleménynyilvánítás szabadságát, ha például egy eleve elhibázott döntést, törvényjavaslatot, intézkedést, amiből, valljuk be, tájainkon akad bőven, a nevén nevezünk, akár keményebb szavakkal illetünk, hogy értsen belőle, akinek értenie kell. S ha teszem azt a nyilvánvaló hülyeség értelmi szerzőjét „alkalomhoz illő” keményebb jelzőkkel illetik, neki azt igenis tűrnie kell, maximum megpróbálhatja bírálóit és a közvéleményt érvekkel meggyőzni ennek az ellenkezőjéről. Ezen érvek alatt azonban semmiképpen nem az 500 eurós büntetés veszélye értendő…
Arról nem is beszélve, hogy az Európai Unió milyen kényes a véleménynyilvánítás szabadságára, melynek mindennemű, akár vélt korlátozására nagyon érzékenyen reagál, tehát itt az alkalom, hogy ez is csípje a szemét.
S nem mehetünk el szó nélkül a szlovákiai politikai kultúra finoman szólva alpárivá züllése, a politikusok vitái közbeni minősíthetetlen szóhasználat mellett sem, mely egy okkal több érv amellett, hogy nekik bizony nemcsak egymással szemben alkalmazniuk, hanem hősiesen tűrniük is kell a kritikát, ezzel együtt a keményebb jelzőket, megfogalmazásokat is, hiszen ez a pálya a jó fizetés, befolyás és a számtalan további előny mellett arról is szól, hogy a választók akár kemény bírálatokkal illethessék az arra rászolgálókat, akiknek ezt derekasan állniuk kell.
(NZS/Felvidék.ma)
