A Vámbéry Polgári Társulás gondozásában megjelent kötetben a versek melletti képválogatást Bodó Károly készítette a bacsfa-szentantali Páduai Szent Antal-templomban, a bősi Antiochiai Szent Margit-templomban és a nyékvárkonyi Szent Jakab-templomban.
A kötet első részében Schranko László plébános közöl tényeket az Amadé László életét feldolgozó irodalomból.
„Amadé Lászlót sokáig és sokan kora legjobb magyar költőjének tartották” – írja a költőről szóló bevezető esszéjében Tőzsér Árpád. – „Verseinek egy 1836-os kiadásában ez áll róla: „Benne hunyt el az akkori magyar költészetnek főbbik dísze”. A könyörtelen Toldy Ferenc ugyan ennek az értékelésnek a bírálatában (1837-ben) már Amadé „kompozíció- és előadásbeli példátlan hanyagságáról” beszél, de 1855-re, úgy látszik, ő is véleményt változtat, mert A magyar költészet kézikönyvében már ezt írja a költőről: „Mint világi dalköltő ő a tizennyolcadik század első felének dísze volt”.
S így egymaga mondja ki azt a két véleményt, amely immár kétszáz éve felváltva el-elhangzik Amadéról. Mi tehát Amadé? Nagy költő vagy nagy kókler?
Bizonyára egyik sem. Olyan figyelemre méltó, de a nagysághoz nem eléggé tehetséges költő ő, aki a magyar irodalom fényesebb évtizedeiben lesüllyedt volna a középszer népes táborába, de annak a fél évszázadnak, melynek magyar íróit-költőit ujjainkon számlálhatjuk, lehetett „főbb dísze”.
Van azonban verseinek néhány olyan hozadéka, amelyek a költőt minden középszerűsége ellenére is a kezdeményezők, az úttörők közé emelik.” Eddig az idézet, mely pontosan fogalmazza meg azt a kérdést: miért kell és érdemes Amade László életművét újra és újra elővenni, kezébe adni a költészet kedvelőinek? Erre törekszik eme kiadvány is, megmutatni azt a költőt, aki még egyházi énekeiben, fohászaiban is megcsillantja azt a hangvételt, mely mindig, minden korban sajátosan jellemezte a vallási meggyőződés és az alkotóművész kettős viszonyának hőfokát.
Megélt hitbuzgalma akár a mai kor újra-evangelizációjának fontos eszközévé válhat, de elsősorban a szűkebb haza, a Csallóköz lelki épülésének támaszává válhatnak sorai: „E kiss köznek / Csallóköznek / Légy bizonyos gyámola, / Tüzet vizet, / Ki meggyőztél, / Tűz árvizet meggyőzzél. / Oh szent János paissa, / Jó hirnév pátronussa, / Böcsület pártfogója!”
(SZMÍT/Felvidék.ma)
