Ünnepélyes keretek között zárult a 49. Duna Menti Tavasz, a bábcsoportok és gyermekszínjátszó együttesek országos seregszemléje.
A díjkiosztó a Kuttyomfitty Társulat Három az igazság! című előadásával kezdődött, mely a feszült várakozás mellett is hatalmas sikert aratott.
A május 27-e és 30-a között megtartott seregszemlén bábosok, szerkesztett játékok és színjátszók kategóriában mérettettek meg a fiatalokból álló művészeti csoportok a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központban.
Csepi Zsuzsanna, a bábos versenyműsorok zsűrijének elnöke kiemelte a bábos csoportok magas színvonalú munkáját és a közönség példás viselkedését. Hangsúlyozta, hogy bár hat csoport tudott részt venni a versenyen, mindegyikük parádés játékot mutatott be. Külön dicséretet érdemelt a közönség: „Szeretném a közönséget is nagyon megdicsérni, mert akik most itt ültek, csodálatos nézők voltak!”
Elmondta, hogy a látott produkciók valóban a gyerekek és a pedagógusok elkötelezettségéről, kreativitásáról és lelkesedéséről tanúskodnak.
A zsűri nehéz helyzetben volt, hiszen a csoportok alapos felkészültsége és az előadások gazdagsága szinte lehetetlenné tette a rangsorolást. A bábos produkciók nemcsak szórakoztatóak voltak, hanem mélyebb gondolatokat is ébresztettek, és fontos értékeket közvetítettek – a közösség összetartó erejét, az alkotás örömét és a mesék tanulságait.
A csoportok kreativitását is méltatta, különösen a hulladékanyagok felhasználását és a humoros előadásokat emelte ki. Csepi Zsuzsanna külön méltatta a kisgéresi csoport bibliai témájú előadását, amely mély hatást gyakorolt mind a zsűrire, mind a közönségre.
Végül hangsúlyozta: a közös élmény, a közös játék öröme és az egymásra figyelés az, ami ezeket a találkozókat igazán emlékezetessé teszi.
Egervári György dráma- és színházpedagógus, a szerkesztett játékok és színjátszó verseny zsűrijének elnöke a színjátszó csoportok előadásait egy vásári forgataghoz hasonlította:„Hálásak vagyunk nektek. Két napon keresztül láttunk rengeteg előadást, és ebben a rengeteg előadásban még több nagyon-nagyon izgalmas, szép pillanat volt.”
Kiemelte, hogy a gyerekek előadásai fontos pillanatokat adtak a zsűritagoknak, amelyek hosszú ideig emlékezetesek maradnak számukra.
A Csemadok országos elnöksége, a Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet igazgatótanácsa és a Szlovákiai Magyar Szülők Szövetsége nevében Mézes Rudolf köszönetet mondott a résztvevőknek és a kísérőknek. Kodály Zoltán szavait idézve hangsúlyozta a tehetség kibontakoztatásának fontosságát, és meghirdette a jubileumi 50. Duna Menti Tavaszt.
„Kívánom, hogy jövőre barátaitokkal, társaitokkal együtt ti is, illetve a régiótokban élő további csoportok, bábosok, színjátszók készüljenek a jubileumi 50. Duna Menti Tavaszra, melyet ezennel meghirdetek.”
A fesztivál zárásaként visszaadta a város kulcsát Karaffa Attilának, Dunaszerdahely alpolgármesterének.
Karaffa Attila alpolgármester megköszönte a résztvevőknek, hogy vigyáztak a városra és hozzájárultak a magyar kultúra megéléséhez:„El kell, hogy mondjam, hogy ebben az időszakban volt a legbiztonságosabb a város, hiszen ti vigyáztatok rá.”
Hangsúlyozta a magyar hagyományok és értékek továbbadásának fontosságát, és szeretettel várta vissza a résztvevőket a következő évben.
A 49. Duna Menti Tavasz záróeseménye méltó lezárása volt a háromnapos fesztiválnak, amely ismét bebizonyította, hogy a felvidéki magyar gyermekbábozás és színjátszás él és virágzik. A résztvevők, a szervezők és a közönség egyaránt hozzájárultak ahhoz, hogy a fesztivál emlékezetes és inspiráló élmény legyen mindenki számára.
A szakmai zsűri értékelése alapján az alábbi eredmény született a 49. alkalommal megrendezett Duna Menti Tavasz országos versenyen.
Bábos versenyműsorok
EZÜST SÁVOS MINŐSÍTÉS:
- a komáromi Marianum Egyházi Iskolaközpont Óperencia Bábcsoportjának Szöszkommandó előadásáért, rendezte Gazdag Nagy Anikó és Gombás Anikó
- a pozsonyi Duna utcai Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola és Gimnázium Iciri-piciri Bábcsoportja Farkas kontra Piroska előadásáért, rendezte Czuczor Nóra
- a diósförgepatonyi Móricz Zsigmond Alapiskola és Óvoda Diósförgepatonyi Csipcsirippek Bábcsoportja A Duna tündérei előadásáért, rendezte Mészáros Anikó és Anda Zsuzsanna
ARANY SÁVOS MINŐSÍTÉS:
- a Kisgéresi Alapiskola és a Református Egyház Mustármag Bábcsoportja Lukács 14 előadásáért, rendezte Blanár Gabriella, Furik Mária és Tóthné Fülöp Veronika
- a pozsonyi Duna utcai Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola és Gimnázium Még Iciri-piciribb Bábcsoportja A favágás előadásáért, rendezte Czuczor Nóra
- a dunaszerdahelyi Csaplár Benedek Városi Művelődési Központ Gézengúzok Bábcsoportja Székely asszony meg az ördög előadásáért, rendezte Csörgei Tünde
GYEREKZSŰRI DÍJA:
- a pozsonyi Duna utcai Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola és Gimnázium Iciri-piciri Bábcsoportja Farkas kontra Piroska előadásáért, rendezte Czuczor Nóra
Szerkesztett játék versenyműsorok
EZÜST SÁVOS MINŐSÍTÉS:
- a nyárasdi Így tedd rá (Nyárasd) Gyermekcsoport Játékfűzés előadásáért, rendezte Nagy Renáta, a csoport fenntartója Nagy Renáta
- a csallóközaranyosi Kóczán Mór Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola Kóczosok Színjátszó Csoportja, Tesó-kódex, rendezte Zsidek Pál
ARANY SÁVOS MINŐSÍTÉS:
- a vásárúti József Attila Alapiskola és Óvoda Így tedd rá (Vásárút) Gyermekcsoportja Libás játékok előadásáért, rendezte Kálmán Szilvia
- a füleki Pro Iuventus Polgári Társulás KOHÁRY – SOKK Gyermekcsoportja,Generációk előadásáért, rendezte Ferenc Izolda és Illés Kósik Andrea
- a komáromi Egressy Béni Városi Művelődési Központ Cool-túrázók Gyermekcsoportja Vigyázz, kész, félek! előadásáért, rendezte Laboda Róbert
GYEREKZSŰRI DÍJA:
- a füleki Pro Iuventus Polgári Társulás KOHÁRY – SOKK Gyermekcsoportja Generációk előadásáért, rendezte Ferenc Izolda és Illés Kósik Andrea
- A zsűri különdíja: Az érvényes témaválasztásért díja
- a csallóközaranyosi Kóczán Mór Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola Kóczosok Színjátszó Csoportja, Tesó-kódex, rendezte Zsidek Pál
Színjátszó versenyműsorok
BRONZ SÁVOS MINŐSÍTÉS:
- a nagymegyeri Janiga József Művészeti Alapiskola Porondra! Diákszínpada Az ördögi kör előadásáért, rendezte Pataky Ádám
- a galántai Kodály Zoltán Gimnázium Illúzió Színjátszó Csoportja A szempillák előadásáért, rendezte Varga Ottó
- a Tiszacsernyői Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola Tiszavirág Színjátszó Csoportja A kis gyufaáruslány előadásáért, rendezte Sačko Ildikó
- a Fülekkovácsi Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola Csemeték Színjátszó Csoportja Hogyan súrolta fel a kutyus meg a cicus a padlót előadásáért, rendezte Halama Bódi Andrea
- a Bodrogszerdahelyi Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola Teknőcök Színjátszó Csoportja Mese a szemétdombról előadásáért, rendezte Furik Krisztina
EZÜST SÁVOS MINŐSÍTÉS:
- a Rimaszombati Városi Művelődési Központ Henc(z)egők Színjátszó Csoportja Melyiket a sok közül? előadásáért, rendezte Hencz Annamária
- a csilizradványi Csilizradvány község Emóció Színjátszó Csoportja A színvilág előadásáért, rendezte Pataky Ádám
- a Füleksávolyi Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola Csicsókák Gyermekcsoportja A só (mesejáték) – előadásáért, rendezte Farkas Rozália
- a nagykaposi Erdélyi János Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola Nerján Színjátszó Csoportja Az időutazó Gina előadásáért, rendezte Dajka Trnik Rita, Hajdu Valéria és Kása Tímea
ARANY SÁVOS MINŐSÍTÉS:
- az ipolysági Fegyverneki Ferenc Közös Igazgatású Katolikus Iskola Búzácska Színjátszó Csoportja Jónás előadásáét, rendezte Jusztin Czaudt Éva és Škultéty Bolgár Brigitta
- a Királyhelmeci Közös Igazgatású Iskola Varázskerék Színjátszó Csoportja A cigányasszony meg az ördög előadásáért, rendezte Pirigyi Mária, Leczo Alexandra és Szabó Alica
GYÉMÁNT SÁVOS MINŐSÍTÉS:
- a dunaszerdahelyi Csaplár Benedek Városi Művelődési Központ és a Csemadok Vámbéry Ármin Alapszervezet Fókusz Gyermekszínpada Hamucipőcske előadásáért, rendezte Kuklis Katalin és Jarábik Gabriella
- a tornaljai Kazinczy Ferenc Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola Galiba Gyermekcsoportja Titok előadásáért, rendezte Szászi Edina, Miko Katalin és Székely Zsuzsanna
- a hetényi Tarczy Lajos Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola Gólyaláb Színjátszó CsoportjaVörös Rébék előadásáért, rendezte Gábor Eszter és Kotiers Éva
GYEREKZSŰRI DÍJA:
- a dunaszerdahelyi Csaplár Benedek Városi Művelődési Központ és a Csemadok Vámbéry Ármin Alapszervezet Fókusz Gyermekszínpada Hamucipőcske előadásáért, rendezte Kuklis Katalin és Jarábik Gabriella
A SZÜRREALITÁS KÜLÖNDÍJA:
- a galántai Kodály Zoltán Gimnázium Illúzió Színjátszó Csoportja A szempillák előadásáért, rendezte Varga Ottó
AZ ÍGÉRETES KEZDŐCSOPORT DÍJA:
- a Füleksávolyi Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola Csicsókák Gyermekcsoportja A só (mesejáték) – előadásáért, rendezte Farkas Rozália
A VEKKER MŰHELY KÜLÖNDÍJA – SZÍNHÁZ ÉS NEVELÉS:
- a vásárúti József Attila Alapiskola és Óvoda Így tedd rá (Vásárút) Gyermekcsoportja Libás játékok előadásáért, rendezte Kálmán Szilvia
Meghívásos különdíjak:
• A Magyar Drámapedagógiai Társaság meghívása a 35. Weöres Sándor Gyermekszínjátszó Fesztivál rendezvényére (Pécs, 2025. június 13-14.) a hetényi Tarczy Lajos Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola Gólyaláb Színjátszó Csoportjának, a Vörös Rébék előadásáért, rendezte: Gábor Eszter és Kotiers Éva
Németh Tímea/Felvidék.ma