A hétvégén Gömörpéterfalán a Magyar–Turán Felvidék tagjai a Turán Székelyföld, a Csongrádi Turán, a Tolnai Turán és a Pest vármegyei Turán szervezeteket és magát a Magyar-Turán Alapítványt fogadták. Ezek a csapatok alkotják minden évben az elit gyalogságot a Kurultajon és az Ősök Napján Bugacon.
Kopecsni Gábor, a Felföldi Dalia Iskola megalapítója, emellett oszlopos tagja a Magyar– Turán Alapítványnak is. Ezáltal ő vezeti a Magyar–Turán Felvidék csapatot, amelyet lényegében a Daliások alkotnak.
A Magyar–Turán Szövetség célja kulturálisan újraegyesíteni a Kárpát-medencei magyarságot, a rokon, turáni nemzeteket, és táplálni az ebből fakadó hazaszeretetet. Kiemelt cél egy egységes nemzettudat létrehozása, megerősítése, továbbá a nemzetet összetartó kapcsok erősítése, létrehozása.
A Magyar–Turán Szövetség céljaiban egyesíti a tudomány és a hagyományőrzés művelőit, továbbá felismerve a tudományos és hagyományőrző szervezetek összefogásának szükségességét, támogatja a magyar nemzeti hagyományok és a magyar kultúra kutatóinak, ápolóinak, színvonalas terjesztőinek a munkáját. Ezt az első ilyen közös találkozót a szablyavívás köré építették fel.
A turán szakmai napon Kopecsni Gábor betekintést nyújtott a Felföldi Dalia Iskola vívórendszerének alapjaiba, valamint egyéb hasznos gyakorlatokat mutatott a reflex és koordinációs készség fejlesztésére.
Fehér József, a Magyar Köböre és Hagyományőrző Sportok Szövetségének munkatársa a végvári stílus formáit, végül Nagy László(Bagoly) a páncélos szablyavívást mutatta be a kezdőknek, míg a haladók finomították képességeiket.
Magán a víváson kívül időt fektettek az alaki gyakorlatokba is, hogy ezek a harcosok összeszokva és egységesen álljanak fel a gyalogságba Bugacon, vagy akár más hagyományőrző rendezvényeken.
Ennek a hétvégének elengedhetetlen része volt még az is, hogy barátságok születtek és meglévők lettek szorosabbak.
Ezek a kapcsolatok folyamatosan igazolják azt a tényt, hogy a magyarságot sújthatja bármikor bármilyen veszély, fel tudunk állni a veszteségből, mert megvan hozzá a támogatás, a kellő akarat és a kellő erő.
A közös munka és a pályázati lehetőségek megbeszélése megerősítette mindenkiben a tudatot, hogy folytatni kell ezt a fajta találkozót a csapatok között. Legközelebb a Tolnai Turán ad otthon a szakmai találkozónak, ahol majd egy másik fegyveren lesz a hangsúly.
A fárasztó, de annál eredményesebb és tapasztalatokkal teli napot Fábián Zoltán székely zenész három csodálatos saját dallal köszönte meg a résztvevőknek. Azt, amit a jelenlévők a harcművészetben közvetítenek, ő a zenén keresztül próbálja átadni, legfőképpen a fiatalságnak.
Hiszen nem ér semmit a rengeteg munka és az áldozatkészség, ha nem lesz, aki ezt az egész küldetést továbbvigye. Ha kihal ez a korosztály, melynek fontos a kapcsolat az elszakított országrészeken élő magyarsággal, valamint a turáni népekkel, akkor a mai munka hiábavalóvá válik.
Fehér József így fogalmazott: „Ez az egész csak öncélú, ha a gyerekeinket nem vonjuk bele. Akkor nem ér semmit, ha nem adjuk tovább.”
Az estét Bíró András Zsolt, a Magyar–Turán Alapítvány elnöke, antropológus zárta, aki előadást tartott a turanizmus történetéről.
Elmondta, hogy maga a Turán szó nem egy tudományos, nem egy antropológiai, de nem is egy nyelvészeti, hanem egy eszmetörténeti fogalom, mert nincs pontos határa.
Régen, amikor a Szászánida Birodalom létezett Perzsia területén, akkor használták ezt a mitológikus fogalmat. Mindazok a hatalmas füves puszták, melyek az iráni Szászánida Birodalomtól északra voltak egészen a végtelen nagy Keletig, eltértek a nagy városállamok életmódjától, azt nevezték Turánnak. Mai értelemben a hun és türk tudatú népeknek a szimbolikus nagy hazája, ahonnan szétvándoroltak a világba.
Bíró András szavaival élve: „Nem kérkedni kell, de jogosan büszkének kell lennünk arra, ami a miénk. Azért vagyunk különlegesek, mert aki tartja a magyarságát; az kultúrájában, nyelvében és hagyományaiban is különbözik a többiektől, mert adott a keleti örökségünk, s erre érdemes büszkének lenni.”
(Chovan Lilla/Felvidék.ma)