Különleges kiállítás nyílt az elmúlt hét végén a komáromi Csemadok galériában: id. Stirber Lajos amatőr festő és Stirber Péter festőművész-restaurátor közös tárlata nem csupán főhajtás egy tragikusan fiatalon elhunyt családfő emléke előtt (nem mintha ez nem tarthatna számot az érdeklődésre, de mégiscsak egy család „magánügye” lenne), hanem egyszersmind tisztelgés a II. világháborúban hősi halált halt magyar honvédek előtt. Olyan igaz férfiak hős tettei előtt, akik életüket adták a békéért.
Id. Stirber Lajos és Stirber Péter jóllehet vér szerinti rokonok (nagyapáról és unokájáról van szó), a 20. század nagy borzalmai miatt nem ismerhették egymást, sohasem találkozhattak személyesen. Közös kiállításuk üzenetét azonban mégis ez a családi szál emeli egyetemessé: a főhajtás, az emlékezés mindig hordoz valami „személyes”-t, múltunk és történelmünk nagy alakjai hús-vér emberek, akikben apáinkra és nagyapáinkra, gyermekeinkre és unokáinkra ismerhetünk.
Így emlékeztetnek id. Stirber Lajos akvarelljei is a II. világháború több százezer magyar ismeretlenül is ismerős áldozatára. Nem véletlenül, hiszen ő maga is megjárta a frontot: a doni pokolból ugyan még hazakerül, ám 1944 júniusában újra kénytelen berukkolni. Ekkor kerül orosz fogságba, ahol december 27-én, mindössze 29 évesen hunyt el – meséli el édesapja történetét Stirber Lajos komáromi zenepedagógus, aki nem csupán apja és festőművész fia közös kiállításával kívánt megemlékezni szülei születésének 100. évfordulójáról, hanem egy családi emlékkönyvvel is, melyben színes fotók, történetek beszélnek a Stirber-család négy generációjáról.
„Édesapám, id. Stirber Lajos Komáromban született 1915-ben. Itt tanulta ki a szobafestő-mázoló szakmát. Rövid élete során különös vonzalmat érzett a művészetek iránt, hiszen autodidakta módon megtanult hegedülni – ez volt az egyik hobbija, a másik pedig, hogy a korabeli képeslapok alapján olajfestményeket és vízfestékkel készített képeket festett. 1937-ben tényleges katonai szolgálata idejére Prágába kerül, ahová ecsettel, tintaceruzával és egy emlékkönyvecskével érkezett. Ez utóbbiba nemcsak naplóbejegyzései kerültek, hanem akvarelljei is. A festészet számára egyfajta veleszületett igény volt” – teszi hozzá Stirber Lajos, aki a kiállítás megnyitójára egy személyes, a nagy világégések borzalmait megidéző műsort „komponált” a komáromi Jókai Mór Alapiskola Gaudium vegyeskarának és hangszeres kamaraegyüttesének, valamint Nagy Ferenc költő, versmondó közreműködésével.
A műsor és maga a kiállítás ugyanakkor arra is emlékeztet, hogy a ránk hagyott örökség elől nem menekülhetünk. Mert nem nehéz felismernünk: id. Stirber Lajos kettétört életútját is utódai járják be. Zene iránti vonzalmát fia, Stirber Lajos „kapta örökül”, aki zenetanárként és karvezetőként több generációval szerettette meg a magyar népdalokat és a klasszikus muzsikát, a festészet iránt mutatott eltökélt érdeklődését pedig unokája, a Prágában élő Stirber Péter festőművész-restaurátor vitte tovább. Ezzel azonban még nem ér véget a történet: a kiállítás megnyitóján ugyanis ott voltak a Stirber-család legfiatalabb generációjához tartozók is, egyikük, Stirber Bianka színpadra is lépett…
A kiállítás megnyitóján készült képeket tekintse meg Képgalériánkban ITT>>.
lm, Felvidék.ma