A tavaly benyújtott több száz kegyelmi kérvény közül eddig mindössze egyet hagyott jóvá Peter Pellegrini köztársasági elnök. A Szlovák Köztársaság Elnöki Hivatalának tájékoztatása szerint 2025 elejétől november végéig …
Itt és Most
-
-
Itt és Most
Növényvédő szereket tartalmazó ukrán gabonából készült termékek kerülhetnek a szlovákiai fogyasztók asztalára
A Szlovák Malomipari Szövetség felszólítja az államigazgatási szerveket, hogy haladéktalanul foglalkozzanak a nyugat-európai országokból származó, nagy mennyiségben behozott fagyasztott pékáru problémájával. Állításuk szerint ugyanis senki nem ellenőrzi, hogy …
-
Január 1-jétől 99 euróval emelkedett a minimálbér, elérte a 915 eurót. Ez az eddigi legnagyobb mértékű emelés – jelentette ki pénteki sajtótájékoztatóján Erik Tomáš (Hlas-SD) munka-, szociális és …
-
Andrej Danko, az SNS elnöke jobban tenné, ha a saját politikájára összpontosítana. Peter Pellegrini államfővel folytatott konfliktusa felesleges – jelentette ki Matúš Šutaj Eštok belügyminiszter és a Hlas-SD …
-
Itt és Most
Új segélyvonal működik Szlovákiában: itt a 116117-es számon elérhető tanácsadó szolgálat
2026. január 1-jétől új, országosan elérhető egészségügyi tanácsadó szolgálat kezdi meg működését Szlovákiában. A 116117-es telefonszámon a lakosság ingyenesen kérhet segítséget nem sürgős beavatkozást igénylő egészségügyi panaszok esetén. …
-
Idehaza zűrzavaros, a nemzetközi kapcsolatokban pedig viharos helyzeteket teremtett az elmúlt év – jelentette ki újévi beszédében Peter Pellegrini államfő, és azt kívánta az embereknek, legyen jobb évük, …
-
Szerda este és csütörtökön hóátfúvásokra kell számítani Nyugat-Szlovákiában. A Szlovák Hidrometeorológiai Intézet figyelmeztetést adott ki, amely az ország többi részén is érvényes. Az elsőfokú figyelmeztetés 18 órától csütörtök …
-
2025-ben összesen 113 törvényt fogadott el a szlovák parlament, ebből 21-et gyorsított eljárásban. 97 törvénytervezetet a kormány terjesztett a parlament elé, 16 képviselői javaslat volt – derül ki …
-
Itt és Most
A rendőrség a pirotechnikai eszközök használatának szigorú szabályozására hívja fel a figyelmet
A rendőrség ismételten felhívja a lakosság figyelmét, hogy Szlovákiában szigorú szabályok vonatkoznak a pirotechnikai eszközök használatára. Tavaly óta egész évre szóló tilalom van érvényben az F2 és F3 …
-
Az oktatási tárca meg akarja tartani a pedagógusok regionális fizetéskiegészítésének rendszerét, és tovább emelni a fizetéseket. Erről Tomáš Drucker oktatási miniszter beszélt a TASR hírügynökségnek adott év végi …

