A Múltunk íratlan lírája – Az archaikus népi imádságműfaj háttérvilága című kötet az ősi népi imákat, vallásos költeményeket és népénekeket sokrétűen vizsgáló írásainak összegző válogatása. „Amíg e köteten munkálkodtam, állandóan eszemben járt, mennyire igaz történelem és sors, ember és kor kapcsolata, egymást meghatározó szerepe” – írja monumentális esszégyűjteményének bevezetőjében a közelmúltban elhunyt Erdélyi Zsuzsanna néprajztudós.
A szerző véleménye szerint ez a kutatómunka egyszerre filológia és a 20. században megbillent – egyéni és közösségi – lelki egyensúly tükre. Erdélyi Zsuzsanna szerint az imádság az ember létét segítő szöveg, „századokon át összekovácsolódott szent hagyomány, amelynek hátterében ott van az ember”. Ezért vizsgálata során a jelenre és a múltra vonatkozóan rejtett összefüggések sejlenek föl a kutató és az érdeklődő olvasó számára. A vizsgálódás túlmutat a néprajztudományon, s számos tudományág – a szociológia, a szociográfia, az ikonográfia és az egyházi-népi zene kutatásának – határmezsgyéjén mozog.
A kötet két nagyívű tanulmánnyal kezdődik, amelyek egyrészt a magyar népköltészet színszimbolikáját, másrészt a népi szövegekben fellelhető archaikus és középkori elemeket vizsgálják. Ezt követik Erdélyi Zsuzsanna megállapításainak tudományos recepciói. A több mint ezer oldalas értekezés-gyűjtemény témagazdagásga kimeríthetetlen. A tanulmányok olyan kérdésekkel foglalkoznak, mint a népi hit és Istentapasztalat, modern szikretizmus – a népi vallássosság elemeinek átalakulása a marxista társadalmi rendben –, a hazai román és szláv hagyomány szent szövegei, „külországi magyarjaink” vallási hagyományainak jelentősége, a kéziratokban fenmaradt imaszövegek vzsgálata, a szentek megjelenítése a népi énekekben és költészetben, a ferences lelkiség jelenléte a népi szent költészetben. A felsorolás egy laikus érdeklődő számára is szellemi kincsesbányát sejtet. A hazai néprajztudomány egyik meghatározó személyisége, Voight Vilmos pedig így ír ajánlójában:
„Erdélyi Zsuzsanna hosszú élete, őseitől örökölt hihetetlen munkabírása és szorgalma igazán csak az ilyen nagy, egyetlen tömbből faragott momentumokban nyilvánulhatott meg. A mostani kötet immár a harmadik ezek sorában.
A nevezetes első: az általa gyűjtött s népi imák a Hegyet hágék, lőtöt lépék a több, folyton kiteljesedő kiadásaiból az egész magyar világban ismertté váltak. Majd másodikként megjelent a »…századokon át paptalanúl…« c. könyve: egy ugyancsak impozáns antológia, amelyben az 1970-ben országos mozgalommá indult népi imádsággyűjtés „befogadástörténetének” dokumentumait tették közzé. Jellemző, hogy az eredeti imák, majd az ezekkel foglalkozó írások kiadása után csak harmadjára állott rá a szerző, hogy most már az ő szemszögéből tekinthessük át ismét ezt a varázslatos világot. A mostani, harmadik momentum ez a könyv: Erdélyi Zsuzsannának tudományos tanulmányait és a gyűjtésre, kiadásokra, kortársaira vonatkozó visszaemlékezéseit közli. Mivel tartalmazza írásainak teljes bibliográfiáját, az olvasó maga is rájöhet, még ebben a hatalmas könyvben sem található meg »minden« írása, figyelemfelkeltő újságcikkei, népzenei tárgyú kutatásai, visszaemlékezései, interjúi, életrajzi filmszövegei, stb. Nem közlik itt idegen nyelven megjelent dolgozatait sem. (Pedig a nem magyar nyelvű imaszövegekből is külön szöveggyűjteményt adott ki.) Majd legközelebb a többi írást is egybe lehet gyűjteni, akkor vélhetőleg beszámolókkal Erdélyi Zsuzsanna kézirat- és vallásostárgy-gyűjteményéről is. Ez a könyv is – akár a másik kettő – világszerte is társtalan és páratlan gazdagságú. A mai magyar olvasó nak pedig sokszor a múltba tekintés eszköze: egy mára elmúlt világról szól, és Erdélyi Zsuzsanna személyes hangvétele pontosan érzékelteti, hogyan lett e látszólag kicsiny, és a legegyszerűbb emberek lelki világához tartozó szöveganyagból az egész magyar kultúrát befolyásoló mozgalom. És amiért – hála Istennek – már életében is oly sok méltó elismerést kapott. A »magyar népiélek« ünnepi megnyilvánulása e kötet. Ebbe a világba léphet be az olvasó.”
Felvidék.ma
