Trianon 100. évfordulója évében, idén augusztusban jelent meg Bordás Sándor pszichológus, szakíró, egyetemi oktató legújabb könyve „A magyar kultúra történelmi traumái” címmel. A kutatásokra épülő tanulmány kérdőíves felmérés segítségével próbálja megfejteni, hogy egy adott kultúra hogyan dolgozza fel a múltban megélt történelmi traumákat. Talán nem véletlen a megjelenés időzítése a centenáriumra, mivel a könyv egyértelmű tanulsága: „a trianoni döntés a legnagyobb magyar trauma.”[1]
A mellékleteket és a függeléket is beleszámítva hat fejezetből álló könyvben az alapos elméleti részt egy kérdőíves felmérés követi a magyar kultúra, illetve történelem nagyobb traumáit érintve. A kérdőíveket magyarországi reprezentatív mintán, határon túli magyar mintán és határon túli nem magyar mintán is elvégezték. A feldolgozott kérdőívek eredményei pedig egy konfliktusmegoldó program alapjául szolgáltak, amelyet e könyv szintén bemutat.
A 300 oldalas könyv első fejezete a magyar kultúra történelmi traumáinak lélektani megközelítésével foglalkozik. A szerző itt írja le az egyik legfontosabb állítását a magyar nemzetről, kultúráról:
„A mai magyar kultúra megosztottsága, különösen a nemzeti értékek területén, valószínűleg egyedülálló jelenség Európában.[2]
Bordás Sándor ennek okát a szocializációs folyamatokban látja, abban, hogy a megosztottság „beépült“ a magyar kultúrába. Megállapítja, hogy nincs a kultúrán belül a politikai elitek között megegyezés, a magyar kultúra alapértékeire vonatkoztatható közös narratíva, sőt harcban álló felek vannak csupán. „Nem másként gondolkodó ellenfeleket látnak egymásban, hanem ellenségeket, és ellenségképeket kreálnak” – szögezi le. A könyv témájául szolgáló kutatás történelmi, lélektani, szociálpszichológiai szempontból közelíti meg azt a sarkalatos kérdést, hogy megengedhetem-e magamnak azt, hogy a másik ember másként gondolkodjon, mint én.
A magyar kultúra történelmi traumáinak lélektani megközelítései
Bordás az első fejezetben magáról a kultúra fogalmáról értekezik, majd a kultúra és személyiség kapcsolatát, a „nemzeti karakter“ létét vizsgálja. Ebben a fejezetben foglalkozik még két olyan társadalomtudományi kategóriával – a kreolizációval és a hibridizációval – , amelyek a késő-modern társadalmak kulturális jellegét kísérlik meg leírni. Ám itt ellentmondásokra jut, szerinte a paradoxon feloldása érdekében ez a terület komoly kutatást igényelne mind elméleti, mind gyakorlati szinten.
Hosszabban értekezik a kultúra és szocializáció kölcsönös, egymásra ható kapcsolatáról neves szociológusok kutatásait bemutatva, értelmezve, majd saját kutatásaiból is ragad ki érdekes példákat a szlovák-magyar viszonyban, mindezt a társadalmi konfliktusok kialakulásának megértése érdekében.
A kultúra és identitás kapcsolatát magyarázó alfejezetben az identitás fogalmát Bordás 3 területen igyekszik értelmezni: személyiség-lélektani, szociálpszichológiai, végül filozófiai-antropológiai értelemben. Összegezve elmondja, az emberek többsége egy nemzeti identitással rendelkezik, de előfordul, hogy némelyek akár többel is (multinacionális családok).
Megjegyzi: a többszörös nemzeti identitású kultúrákban elfogadóbbak egymás értékei/kultúrája iránt az emberek, így kevesebb a konfliktus.
A kultúra és dimenziói alfejezetben részletesen bemutatja Geert Hofstede 5 dimenzióját, amelyet a kultúrák tudományos megközelíthetősége és értékelhetősége érdekében dolgozott ki. Bordás e dimenziók mentén, de a saját szempontrendszere alapján igyekszik megfogalmazni a magyar kultúra sajátosságait, amelyeket végül be is épít az általa kidolgozott konfliktuskezelő programba.
A Kultúra, deviáns viselkedés, gyász című alfejezet azzal a kérdéssel indít, hogy vajon öngyilkos nép-e a magyar?
Ebben a részben találja meg a választ arra is, hogy miért olyan megosztott a magyar ember, és miért rossz az általános közérzetünk. Bordás szerint a válasz a történelmi múltunkban keresendő: „az elszenvedett veszteségek, traumák feldolgozatlanságából származik. A nem befejezett gyászmunka áll a háttérben.”[3] Rámutat: a mindenkori politikai elit erkölcsi kötelessége segíteni a gyász feldolgozását, amelyet egy társadalmon belül a különböző kultúrák veszteségeik felett éreznek. Erre pedig a nemzeti örömünnepek vagy vezeklések helyes meghatározása lenne a leginkább alkalmas módszer Bordás szerint.
Az első fejezet befejező része a Kollektivista, individualista kultúra és a gyász c. alfejezetében kultúrantropológiai és pszichológiai megfigyelésekre alapozva különíti el a kollektivista és individualista kultúrákat. Kifejti,
a „magyar kultúra erősen individualista, ezért nehezebb megtalálni az elhúzódó gyász megoldásának módját.”[4]
Hozzáteszi, a szociálpszichológia, az oktatás és a pszichológia területeinek hatékonyabb bevonásával javítani lehetne a magyar kultúra mentálhigiénés állapotán.
Történelmi traumáink adatok, mai vélemények tükrében
A második fejezet tartalmazza Bordás Sándor könyvének gerincét. Azt a kutatást, amelyben megkísérli megtudni és megérteni, hogy a magyar kultúra által elszenvedett történelmi traumák mennyire élnek a mai emberekben, mennyire befolyásolják mindennapjaikat, és melyek azok a traumák, amelyeket a legkevésbé dolgoztunk fel.
A kutatás kétféle módszerrel, kérdőíves eljárással és interjúkkal valósult meg. A célcsoport mindkét esetben véleményformálók (polgármester, pap, tanár, orvos, vállalkozó) voltak. A kérdőíveket 1000-es mintán végezték el Magyarországon. Ugyanezt a kérdőívet kissé átdolgozva 400-as mintán kitöltötték Erdélyben, Szlovákiában, a Vajdaságban és Ausztriában. Majd lefordíttatták és határon túli nem magyar véleményformálókkal is kitöltötték. A következő felosztásban: 85 romániai magyar, 85 romániai román, 50 vajdasági magyar, 50 vajdasági szerb, 50 szlovákiai magyar, 50 szlovákiai szlovák, 15 ausztriai magyar, 15 ausztriai osztrák. A kérdőíves felmérés anonim jellegű volt, önkéntes alapon töltötték ki. Az interjúk során főként a történelmi traumákra fókuszáltak. Magyarországon 36, a többi 4 országban 6-6, ahol 3-3 magyar és 3-3 nem magyar véleményformáló személy volt az interjú alanya. Jelen tanulmány csak a kérdőívek eredményeit dolgozza fel, mivel az interjúk eredményeit egy későbbiekben kidolgozandó konfliktuskezelési programban kívánják majd feldolgozni. Bordás megjegyzi azonban, hogy az interjúk során a történelmi traumákra adott válaszok javarészt megegyeznek a kérdőív eredményeivel.
A kutatás során 6 történelmi traumát vizsgáltak: a tatárjárást, a török hódoltságot, az 1848-as szabadságharc leverését, az 1920-as trianoni döntést, a II. világháborút követő kommunista diktatúra létrejöttét, valamint az 1956-os forradalmat.
Joggal vetődik fel a kérdés, hogy a magyarságot is érintő holokauszt, mint történelmi trauma miért nem került be a vizsgált traumák közé, ám Bordás nem kerüli ki a választ. Mint írja, nem tervezték, mivel számtalan kutatás született a témában, „de utólag úgy látjuk, hogy e traumát a többivel összehasonlítva is érdemes lenne vizsgálni”[5] – írja.
A kérdőíves felmérés mintáin (magyarországi, határon túli magyar, határon túli nem magyar) vizsgálták a demográfiai jellemzőket a Hofstede dimenzióinak összefüggésében is. A magyar történelem megítélését különböző szempontrendszerek alapján vizsgálták (mélyhatás, tragédia-érzet, gyakoriság, ambivalencia, egyediség, túllépés, érzelem, emlékezés).
Érdekes és tanulságos eredményeket hozott a különböző népcsoportokkal szembeni előítéletekkel, a közelség és távolságtartással kapcsolatos vizsgálat, amelyet a Bogardus-féle skála alapján mértek. Ebben a fejezetben Bordás összehasonlítja a határon túli magyarság jellemzőit a magyarországi mintával. Fontos megjegyezni, hogy a határon túliakat lekérdező alacsony számú minta miatt a válaszok eredményei csak informatív jellegűek, ám a szerző szerint érdemes statisztikai összehasonlításokat alkalmazni, viszont az általánosítások levonása ebben az esetben nem lenne helytálló – szögezi le. A négy környező országban (Szlovákia, Románia, Szerbia, Ausztria) hasonlóan alacsony számú minta miatt szintén nem vonhatók le általánosítások, de még összehasonlításokat sem tudtak végezni ebből kifolyólag, így a kérdőívek kiértékeléséből kapott információk csak tájékoztató jellegűek.
A második fejezet összefoglalójából kiderül, hogy a történelmi traumák közül Trianon kiemelkedik. Ezt követi az 1945 után kialakult kommunista diktatúra, majd az 1956-os események.
A régebbi három történelmi trauma (tatárjárás, török hódoltság, 1848) feldolgozottsága megfelel annak az elvárásnak, miszerint a régebben történt események inkább feledésbe merülnek a később történtekhez viszonyítva. Ebből Bordás azt a következtetést vonja le, hogy politikai, szociálpszichológiai és oktatási szinten is többet foglalkoznak a trianoni traumával, a kommunista diktatúrával és az 1956-os forradalom traumájának feldolgozásával – ebben a sorrendben.
Bordás rámutat, hogy „az összesített magyarországi és határon túli magyar tendenciákban hasonló eredményeket kaptak mind Hofstede dimenziói, mind pedig a magyar kultúra történelmi traumáinak megítélése szempontjából.”[6]
Az eredményekre alapozva azt állítja, létezik felvidéki magyar és erdélyi magyar identitás mindamellett, hogy a közös történelmi, kulturális, tudományos múltat felvállalja az ottani magyarság, ugyanakkor elhatárolódik egyes magyarországi értékektől, viselkedési formáktól.
Ez az eredmény a szerző egy korábbi, 1995-ös kutatását is megerősíti, ezért arra a megállapításra jut, hogy a mindenkori magyar politikai elit nem dönthet a határon túli magyarokat érintő, számukra fontos dolgokról az ő megkérdezésük nélkül. Történelmi traumáink hatékonyabb feldolgozása érdekében e kutatás végeredményeként azt javasolja a szerző, hogy a magyar kultúrára vonatkozó vezeklés és dicsőség napjait fogalmazzák meg újra. „Ha indokolt a történelmi esemény kapcsán a dicsőség emlegetése, akkor ünnepeljünk, ha viszont veszteséget, traumát éltünk át, akkor vezekeljünk, ha kell, gyászoljunk.”[7]
Bordás Sándor könyvének befejező részében a konfliktusok kezelésére használandó eszközöket mutatja be korábbi kutatásaikkal összefüggő rendszerben, majd egy konfliktuskezelési program tükrében mutatja be történelmi traumáinkat.
A kötet egyik legnagyobb erénye, hogy a kérdőíves kutatás végigkövethető az infografikáknak, táblázatoknak és az azokhoz fűzött magyarázatoknak köszönhetően. Az olvasó nem tud elveszni a néha kétségbeejtően soknak és monotonnak tűnő adathalmazban. A könyv nyelvezete sallangmentes, a tudományos igényű munka közérthető, könnyen fogyasztható a laikusok számára is. Hasznos eleme és egyben így válik teljessé a tanulmány, hogy a mellékletekben megtalálhatóak a kutatáshoz felhasznált kérdőívek. A tanulmány értékét tovább növeli a széleskörűen és igényesen összeválogatott bibliográfia.
A Ráció Kiadó gondozásában megjelent kötetet a kiadó honlapján lehet megvásárolni.
***
Hivatkozások
[1] 265.old.
[2] 11.old.
[3] 39.old.
[4] 43.old.
[5] 205.old.
[6] 207.old.
[7] 208.old.
