Bevallom, sokáig „ferde szemmel” néztem az egyik – hírportálunk immáron közel 15 éves történetében egyébiránt az egyik legtöbbször használt – címkéjére: „Csáky Károly szellemi múzeuma”. Talán a múzeum szónak lehetett „rossz íze”, amennyiben olyan intézményként jelent meg lelki szemeim előtt, ahol rég letűnt korok ma már semmire sem jó tárgyait őrzik, gondosan elzárva az üvegbúrák alá, vagy épp a falakra aggatva. Nos, ennél nagyobbat nem is tévedhettem volna…
Egyszemélyes intézmény
Mert az épp e napon 70. születésnapját ünneplő Csáky Károly maga az intézmény. Ahogy Koczó József helytörténet-kutató írja a Honti Lapok legutóbbi (2020. októberi) számában: a Palócföld néprajzkutatója, a közéleti pedagógus, iskolaalapító tanár, igazgató, publicista, költő, helytörténész, tudós etnográfus.
És igen, egy komplett szellemi múzeum alapítója, fenntartója, kurátora, gyűjtője egy személyben. Erről tanúskodik az a több száz kiállítási darab – cikksorozatok, tanulmányok, publicisztikák – amelyek az elmúlt években a Felvidék.ma hírportálon a neve alatt megjelentek. Kevesen lehetnek – ha egyáltalán vannak – akik nála jobban ismerik az egykor volt Hont, Nógrád és Bars vármegyék helytörténeti emlékeit, beleértve a „kőből való” múzeumokat is.
De ami a tárgyi ismeretnél, alaposságnál, szakmai tudásnál és színvonalnál talán még többet jelent: a szülőföld szeretete, a múlt emlékei jelen állapotának tökéletes ismerete miatt a felvidéki magyar jövőért való szeretetteljes aggodalom az, ami minden egyes írását áthatja. Száz meg száz íráson át csak itt, ezen a hírportálon, a nyomtatásban megjelent publikációit, könyveit nem is említve.
Letűnt korok ismerője
Emléktáblák, emlékhelyek tájainkon. Temetőjárás. Csak két – egyenként is több tucat darabot tartalmazó – sorozat, melyek az elmúlt években e hasábokon (és kiadónk jóvoltából nyomtatásban is) megjelentek. Egy mai fiatal számára első látásra, mondjuk úgy, nem sok fantázia lehet egy temetőben. Csáky Károly azonban egyetlen mondattal oszlatja el ezt a súlyos tévedést: „A temető nyitott könyve, megszentelt helye, csendes, de mégis beszédes kertje egy-egy település múltjának” (Temetőjárás I., 2016).
Ott, ahol más csak egy düledező, gazzal benőtt, elhanyagolt sírkövet lát, Csáky Károly magát a történelmet – a mi történelmünket, múltunkat. De talán ennél többet is: a jövőnket. Arra figyelmeztetve, hogy ha örökre rácsapjuk a fedelet ezekre a nyitott könyvekre, hagyjuk dudvával benőni e megszentelt helyeket, azzal örökre elveszítjük a lehetőséget, hogy meghallhassuk, mit üzen a múlt…
Most, hogy e szép évforduló kapcsán újra beléptem, s kicsit elidőztem ebben a szellemi múzeumban, megértettem, hogy ez a múzeum más, mint a többi. Itt nincsenek válaszfalak, a kiállítási darabokat védő „kötélkarámok”. Itt bármit megfoghatok, megérinthetek, közvetlen közelről megcsodálhatok, sőt, haza is vihetem magammal.
És valójában ez az igazi cél – hét hosszú évtized gyümölcse: hogy mindazt, ami e tiszteletre méltó munkásság gyümölcseként megszületett, azt mi, az olvasói, a szülőföldünket éppúgy szeretők hazavigyük magunkkal, meséljünk róla gyermekeinknek. Megőrizzük, továbbadjuk.
„Ha itt akarunk megmaradni, tudásban, lélekben gyarapodni, a múltat is meg kell ismernünk. De nemcsak az egyetemes történelmet, hanem a sajátunkat is. A hont, a régiót, a szűkebb pátriát csak akkor szerethetjük, ha ismerjük is azt. Ha tudjuk, hol foglal helyet a nagy rendszerben, ha tudomást szerzünk önmagunkról s a körülöttünk élő népek, népcsoportok, kis- és nagytájak kultúrájáról. Van mit megismernie mindenkinek a saját szülőföldjén!”
– vallja Csáky Károly.
Amihez mi csak annyit tehetünk hozzá: köszönjük neki, hogy ehhez az elmúlt évek során nagyon konkrét, gyakorlati útmutatást és segítséget nyújtott.
Tisztelettel és szeretettel köszöntjük tehát a mai napon a hetvenéves Csáky Károlyt, megköszönve neki a hírportálunk iránt tanúsított megtisztelő bizalmát, kitartását – még a viharosabb időkben is.
Szerkesztőségünk és kiadónk valamennyi tagja – de bízvást írhatom: olvasóink – nevében is kívánok még sok-sok, jó egészségben és alkotókedvben megélt boldog esztendőt. S ama bizonyos szellemi múzeum újabb és újabb „épületszárnyakkal” való bővítését.
Szűcs Dániel
vezető szerkesztő
