Mindenszentek és halottak napja alkalmából szerveztek keresztutat az ipolysági Honti Kálvárián. A mindenszentek nyolcadában tartott szakrális alkalom új kezdeményezésként a hit mélyítése mellett a közösség építését is szolgálta.
A hívők a kálvária kapujában gyülekeztek november 5-én délután.
“A mai keresztutat felajánljuk az elhunyt hozzátartozóink lelki üdvéért. Ahogy Jézus mondja, aki bennem hisz, az nem hal meg, hanem örökké él. Ezzel a reménnyel végezzük ezt a keresztutat”
– mondta a keresztút első állomásánál Péter Ottó diakónus.
![](https://felvidek.ma/wp-content/uploads/2022/11/02-Peter-Otto-diakonus-k.-vezette-a-keresztutat.jpg)
Mint hozzátette: halottaink lelke örökké él, egyrészt bennünk, másrészt a feltámadás reményében a mennyországban.
Az elhunyt szeretteinkért felajánlott keresztúton közel huszonöt – harminc helybéli vett részt, akik áhítattal járták Jézus Krisztus utolsó útját.
Keresztes Ilona, a keresztút szervezője kifejtette: az újszerű kezdeményezéssel hagyományt szeretnének teremteni a hívők körében. Mint megjegyezte: a közös összefogással megszépült Honti Kálváriát szeretnék hitet mélyítő és a közösséget erősítő alkalmakkal megtölteni.
![](https://felvidek.ma/wp-content/uploads/2022/11/03-A-keresztut-egyik-allomasa.jpg)
A mindenszentek nyolcadához kapcsolódó keresztúthoz hasonló hitet adó alkalmak szervezését tervezik.
A Honti Kálvárián egyes egyházi ünnepekhez kötődve eddig is tartottak keresztutat, illetve kálvária búcsút. E közösségépítő események bővítésén tevékenykednek az ipolysági katolikus hívek.
![](https://felvidek.ma/wp-content/uploads/2022/11/04-5.jpg)
(Pásztor Péter/Felvidék.ma)