„Egy kincse van minden nemzetnek adva. Míg azt megőrzi híven, addig él. E kincs neve: az édes anyanyelv.” Jókai Mór, a komáromi születésű „nagy magyar mesemondó” szavaival nyitották meg a Csemadok évzáró taggyűlését Perbetén március 2-án.
Az idei Jókai-bicentenárium kapcsán az alapszervezet tervei között szerepel egy nagyszabású emlékműsor megszervezése az író tiszteletére – jegyezte meg Tárnok Katalin, a helyi Csemadok-alapszervezet elnöke, aki köszöntötte a szép számban megjelent tagokat. Vendégként üdvözölte Zahorcsek Zoltánt, Perbete alpolgármesterét, valamint Petheő Attilát, a Csemadok Komáromi Területi Választmánya elnökét. Beszámolójában felsorolta az alapszervezet elmúlt évi tevékenységét.
Az év minden hónapjára jutott feladat bőven rendezvényszervezés, próbák, vagy épp pályázatírás formájában.
Több mint harminc eseményen vettek részt mint szervezők, társszervezők, vagy mint fellépők. Megszervezték a XII. népművészeti fesztivált, táncházat, új kapcsolatokat építettek Csókakő és Bánhida magyarországi településekkel.
Az alapszervezet mellett működik a Napraforgó Néptáncegyüttes, Jakab Katalin és Szabó Edit vezetésével, valamint az Árvalányhaj Népdalkör, Brath Tibor vezetésével. A néptáncegyüttes sikeresen szerepelt a Csemadok megalakulásának 75. évfordulója alkalmából szervezett országos ünnepségén Érsekújvárban, valamint Vágbesztercén a nemzetiségi kisebbségek Happy Minor elnevezésű fesztiválján. Az Árvalányhaj Népdalkör amellett, hogy aktívan részt vesz a községben szervezett alkalmakon, szerepelt Érsekújvárban is a Szeretünk Csemadok című rendezvényen.
A Csemadok 75. születésnapját is megünnepelték egy nagyszabású szerkesztett kultúrműsorral, Török Sarolta vezetésével. Komáromban, a Csemadok 75. járási ünnepségén Brath Tibort országos és Záležák Saroltát járási kitüntetéssel jutalmazták. A tavalyi év utolsó alkalma a Napraforgós karácsony volt. Ezt az alkalmat kiegészítette és még értékesebbé tette Varga Tibor Életvilágok című nagy sikerű perbetei képeskönyvének bemutatója, melynek szerkesztője Jakab Ferenc és társszerzői Jakab Katalin és Szabó Edit. A könyvbemutató után a néptáncegyüttes bemutatta a karácsonyi ünnepkör szokásait, hagyományait. Az elmúlt év gazdag eseményeit felsorakoztató évzáró taggyűlés Boráros Imre Kossuth-díjas színművész Isten tenyerén ébredtem című verses-zenés irodalmi önvallomásával ért véget.
A Csemadok Perbetei Alapszervezetének vezetősége nevében Tárnok Katalin elnök portálunknak kiemelte, hogy vezetőségük legújabban két fiatal taggal bővült. Mint mondta,
a szervezet ma már több mint 320 taggal működik az alig 3000 fős községben, de a tagok száma folyamatosan bővül, köztük egyetemistákkal is.
A Csemadok helyi szervezete feladatának tekinti, hogy a különböző korosztályokat célzó rendezvényeikkel megszólítsák, összefogják a helyi magyarokat. Mindezt az önkormányzattal, az egyházakkal, az oktatási intézményekkel, valamint más helyi szervezetekkel szoros együttműködésben – húzta alá az elnök, majd hozzátette, szem előtt tartják a fiatal generáció igényeit és igyekeznek bevonni őket a kulturális és hagyományőrző tevékenységekbe. „Ez a maroknyi, de annál lelkesebb vezetőség szeretettel és odaadással dolgozik azon, hogy megmaradjon és tovább éljen Perbetén a magyarság” – fogalmazott.
TK/Felvidék.ma