1925-től működik az ajnácskői futball-klub, amely a 70-es és 80-as években élte fénykorát. Rengeteg sikert és kudarcot is tudhatnak maguk mögött, de jelenleg a lelkesedés szárnyal, Fülektől Feledig egyedül ők működtetnek falusi szervezetet. Ráadásul hat csapattal rendelkeznek. Itt edzenek a környező falvak fiataljai.
Délelőtt az ajnácskői csapatok közül a legkisebbek mérkőztek meg négy meccsen is a fülekiekkel, majd a serdülők következtek, akiknek ellenfelei Nyustyáról érkeztek.
Ezután került sor a helyi kultúrházban az ünnepi ebédre és megemlékezésre. Ajnácskő polgármestere, Poprocký Iván üdvözölte a közel 150 egybegyűlt résztvevőt, majd köszönetet mondott az elmúlt egy évszázad fontos és kiemelkedő alakjainak, akik nélkül nem működne még ma is a klub. Tiszteletüket tették régi és jelenlegi futballisták, edzők, vezetők, sportemberek, közéleti személyiségek is.
Erre az alkalomra készült egy összefoglaló könyv is, melyet az ajnácskői születésű Pataki Sándor készített el, Virsinszky Tamás nyelvi szerkesztő közreműködésével, valamint a borítóját a szintén ajnácskői Mikó Alexandra grafikus tervezte.
Az ajnácskői futballszerelem százéves lángja címet kapta a szerzemény, amely magába foglalja az elmúlt évtizedek sikereit, kudarcait, kiemelkedő alakjait.
A kultúrházban pezsgővel avatták fel, majd minden jelenlévő ajándékba kapott egy példányt. Az összejövetelt megkoronázták egy, a 70-es és a 80-as években felvett kamerafelvétel levetítésével is, majd zárásként Stanislav Neuschl, a Közép-szlovákiai labdarúgó-szövetség elnöke egy emlékplakettet ajándékozott a futballklubnak.
Délután a felnőttek a szintén VI. ligás csábiakkal versenyeztek, illetve még hátra volt az öregfiúk mérkőzése is a korábban Ajnácskőn játszó „Interes” focisták ellen.
Tóth Tamás képviselő és az ajnácskői serdülő csapat edzője, illetve támogatója, aki évek óta szívén viseli a klub fejlesztését, a focisták képzését. „Az amatőr focira sajnos évek óta jellemző a pénztelenség. A klubokat többnyire az önkormányzatok tartják fenn, nagyon kevés helyen vannak jelen a vállalkozók, mint támogatók. Az elkövetkező években is a helyi képviselők jóindulatán fog múlni nagy valószínűséggel az, hogy meddig tudjuk életben tartani egyesületünket.
Manapság már az is nagy sikernek számít, ha ide tudjuk csalogatni a gyerekeket. Kisebb korban főleg a szülőkön múlik, hogy hozzánk irányítják-e a csemetéiket. Később pedig a barátokon, a közegen, amiben élnek.
Ezek a tényezők jelentősen meghatározzák, ki meddig jut el a fociban. Mi, edzők minden tőlünk telhetőt megteszünk azért, hogy itt tartsuk ezeket a gyerekeket a lehető leghosszabb ideig. Egyesületünkben adott minden lehetőség arra, hogy már 4 éves kortól látogathassák edzéseinket, foglalkozásainkat. Szinte minden korosztálynak van csapata, amivel bajnokságban játszhat. A következő szezontól már a 6-9 éveseket is indítjuk területi szintű tornákon. Az idősebb korosztályok, az U11 és U15 szintén területi, míg az U19 kerületi bajnokságokban szerepeltek már az elmúlt években is. Ennyi csapattal még az ajnácskői foci „aranykorában” se büszkélkedhetett a klubunk. Felnőtt csapatunk a területi bajnokság megnyerése után visszakerült kerületi szintre, a VI. ligába” – mondta el Tóth Tamás.
Jelenleg az U9 edzője Szabados Levente, az U11-é Deák Tamás, az U15-é Pataky Csaba, az U19 -é Tóth Tamás, a felnőtt csapaté Felső Zoltán, az Old Boys oktatója pedig Bial Gyula.
A centenárium alkalmából, az ajnácskői önkormányzat támogatásával mind a 135 játékos és rajtuk kívül a vezetők is emlékpólót kaptak. Este a szabadtéren folytatódott a szórakozás, ahol a FreeRock– VI. Viszlát karantén zenei fesztivál zajlott.
Chovan Lilla/Felvidék.ma