Ha hisznek a Fennvalóban odafönn, a Csajak utcában, akkor most azonnal illene térdre rogyni, és hálát rebegni azért a taktikai baklövésért, amit a PS elkövetett az amúgy ördögien rafinált tervében. Tudniillik azért, hogy jócskán kampányidőszakon kívül dobták be a magyar voksokat mágnesként vonzó csalit: a Beneš-dekrétumok „eltörlésének” kérdését. Választási időszakban ez a helyzeti előny, ami a mindenkori kezdeményező felet illeti, százalékokban mérhető…
Sikerült ráharapni: a PS „nyitása” óta véget nem érően jönnek a reakciók, magyarázatok, tiltakozások, stb., minden, ami a PS számára oly kedves, hiszen pontosan ez volt a cél.
Ezek szerint csak a PS tanult Gyimesi Györgytől, akinél jobban kevesen tudták, hogyan kell mindenféle konkrét kötelezettségvállalás és felelősség nélkül olyat mondani, ami a magyar füleknek simogatás és amivel gond nélkül fel lehet teleportálni bármely pártlista élére. Anélkül, hogy olyat mondana, amit később esetleg számon lehet kérni. A Beneš-dekrétumok ügye márpedig pontosan ilyen.
A helyzet persze most más, de a játék ugyanaz. Ódor Ľudovíték lehetnek sötét figurák – eladták a lelküket Európa sírásóinak –, de nem buták. Pontosan tudják, hogy a Beneš-dekrétumok ügye a felvidéki magyarság számára örök, eleven sebnek számít: nem holt paragrafusok gyűjteménye, hanem máig élő valóság, hatályos joganyag. És tudják azt is, hogy ez mindig hálás téma, mert következmények nélkül lehet vele hazardírozni. Csak meg kell piszkálni, és az egész magyar oldal felzeng.
A túloldalon közben mindenki nyugodtan hátradől. Ők tudják, amit minden józan szlovák tud:
a Beneš-dekrétumok érinthetetlenek.
Nem azért, mert valami parlamenti vagy kormányhatározat így rendelkezik, hanem azért, mert a szlovák államiság alapja a Beneš-csomag, sőt a Beneš-szellemiség.
Ez a fundamentum. Enélkül nincs szlovák állam, nincs jogar és országalma, nincs semmi, ami ma „Slovenská republika”-ként létezik.
Éppen ezért nincs az a szlovák párt, amely akár egy másodpercig is eljátszana az eltörlés gondolatával. Tegyük hozzá: magyar párt sincs és nem is volt ilyen még akkor sem, amikor 20 képviselőnk – köztük Duray Miklós – volt a szlovák parlamentben és együtt kormányoztunk a „felvilágosult” Mikuláš Dzurindával.
A PS is levonta a tanulságot. A kormányoldalról jövő reakciók után nyilván elemezték a kockázatokat, és rájöttek: több szlovák szavazót buknak, mint amennyit nyerhetnek a mindig bizonytalan magyarokon.
Úgyhogy lépett is Šimečka: közölte, hogy a PS soha nem javasolta a Beneš-dekrétumok eltörlését, nem is fogja, és a szlovák történelmet soha nem kérdőjelezi meg.
Minden ezzel ellentétes állítást „színtiszta hazugságnak és demagógiának” nevezett. A fentiek fényében ez teljesen érthető: szlovák politikusként nem is mondhat mást, hiszen egy esetleges eltörlés másnapján már nem lenne egyetlen zsebkendőnyi föld sem a drágalátos Szlovákiája alatt.
A PS-ben most pezsgőt bonthatnak: egyetlen félmondattal sikerült úgy felrázni a magyar közéletet, mint másnak egy kampány alatt sem. Mi meg itt maradtunk, a jól ismert szerepünkben: felháborodva, megosztva, felhasználva. A történet tanulsága egyszerű: aki a Beneš-dekrétumokkal játszik a szlovák oldalon, az nem békét akar, pláne nem a javunkat, hanem kattintást (és, ha annyi eszük lett volna, hogy várjanak a kampányidőszakig: voksokat).
szd/Felvidék.ma
