Mikor a térképen Augsburgra böktem, zenei szempontból az utazás négy célját tudtam felsorolni. A legfontosabbnak tekintettem, hogy a kiváló magyar karmester, az Augsburgi Színház főzeneigazgatója Héja Domonkos a világhírű dirigens és zeneszerző Doráti Antal Zongoraversenyét tűzte műsorra. Ezzel összefüggött a másik ok, szerettem volna a magyar művésszel interjút készíteni. A harmadik szándék egy modern opera, A világ utolsó éjszakája megtekintése volt, erről egy külön cikkben számolok be. A negyedik indok már a városhoz kötődik, itt született Leopold Mozart, a kiváló zeneszerző és zenepedagógus a nagy Mozart édesapja, akinek szülőháza a zenekedvelők zarándokhelye.
Az említett koncertnek a Park Kongresszusi Központ adott otthont. Érdekes volt tüzetesen végignézni a közönségen, a jegyet váltók javarésze az ötven feletti, német polgári rétegből került ki. Úgy tűnik, az ifjabb generációk megnyerése a klasszikus zenének még nagy feladatot ró a színház vezetésére.
Nagyon hasznosnak tartottam viszont a koncert előtti szakmai beszélgetést, amiből a közönség számos információval lett gazdagabb. Az első, bemelegítő szám Brahms Variációk Robert Schumann témájára (op. 23) című mű zenekari feldolgozása – Wolfgang Renz munkája volt. Az Augsburgi Filharmonikusok oboása egyben a zenei feldolgozások specialistája, és átiratainak a száma nagyon gazdag, napjainkra elérte a félezret.
A zenész jó érzékkel nyúlt az alapműhez, németként ismerte a két nagymester zenei nyelvét. Talán egy megjegyzést tennék: a fúvósok néha igencsak elnyomták a vonósokat.
Az igazi meglepetés Doráti Antal Zongoraversenye volt.
Még a Hungarotonnál találkozhattam személyesen a híres magyar karmesterrel, 1986-ban Liszt Krisztus oratóriumát vette fel lemezre parádés szereposztással.
Doráti nagyon sokat tett a magyar zene ügyéért. Kodály Zoltán és Bartók Béla tanítványaként végzett Budapesten, tehetségét Bartók korán felismerte,
s A csodálatos mandarin négykezes előadásánál őt választotta például partneréül, s talán ez a momentum is közrejátszott abban, hogy Dorátia magyar zenei művek előadását mindig szem előtt tartsa.
1956 után – a magyar zenészekből alakult – Philharmonia Hungarica zenekar karmestereként és tiszteletbeli elnökeként számos kiváló hanglemezfelvétellel is egyengette az együttes rögös útját. Zongoraversenye számos hatást tükröz, itt említhetem Rachmaninovot, Sztravinszkijt, de Bartók életműve volt rá legnagyobb hatással. Ez semmit sem von le az értékéből, egy kiváló versenymű előadásának lehettem tanúja. A mű „újrafelfedezése” a virtuóz zongorista, Oliver Triendl érdeme, a művész a rendelkezésre álló partitúra értelmezésében is aktívan vett részt. A közönség ünneplését a pianista Liszt Ferenc Csárdás obstiné zongora-gordonka átiratával és egy Kodály művel köszönte meg.
Végezetül Brahms III. szimfóniája csendült fel. A műnek is van magyar vonatkozása, hiszen 1883-ban Bécsben Richter János mutatta be. Kiváló darab, a szimfónia 3. tétele a zeneköltő egyik, ha nem a legismertebb dallama, filmzenékben bukkan fel, Frank Sinatra és Carlos Santana népszerűsítette a színpadon. A tétel előadása némi veszélyt rejt magában, mikor a zenekar, a karmester együtt zokog a közönséggel. Ezúttal realisztikusabb, tökéletes előadásnak lehettünk tanúi, mindhárom művet Héja kiváló ízléssel, nagy odaadással interpretálta. Ismét meggyőzött, hogy – ámbár az utóbbi időben sokszor fellépett itthon, legutóbb januárban, az Újévi nyitány koncerten –, de a magyar zenei élet fősodrában is nagyobb szerep illetné meg.
Csermák Zoltán/Felvidék.ma
