A Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége (MKISZ) budapesti székházában november 13-án este szervezte meg a 38. országos kerámiatárlatát. A csoportos kiállításon egyedüli felvidéki alkotóként Kutak Adrienn keramikusművész mutatkozott be. Az eseményen adták át az idei Gádor-díjat. A rangos magyarországi szakmai elismerés a Felvidékre került.
A november 13-ai megnyitón Simonffy Márta, az MKISZ elnöke köszöntötte a résztvevőket.
Babos Pálma keramikusművész a kiállítással kapcsolatban kifejtette: minden év őszén országos kiállításon mutathatják be a művészek a legújabb alkotásaikat.
„Elsősorban egymásnak és magunknak mutatjuk be a műveket”
– fogalmazott a megnyitón.
Hozzátette: az országos kiállításnak nincs kötött témája, nincs előzsűrizés, vagy rangsorolás. Egy kis keramikusközösség mutatja be, hogy most mivel foglalkozik, min gondolkodik és merre tart – jegyezte meg a művész.
Jelezte, a kiállított munkák mind egyedi alkotások. A tárlat érzékenyen reagál a jelen kor tendenciáira, ettől válik igazán maivá, kortárs művészetté – hangzott el a csütörtöki eseményen.
A szervezet Andrássy úti székházának két kiállítótermében több tucatnyi magyar keramikusművész alkotása látható.
Az anyaországi kiállítók mellett egyedüli külhoni művészként az Ipolyságon élő és alkotó Kutak Adrienn alkotása került be az országos őszi tárlatra.
Az Alaszka aranya című alkotás az egyik legújabb kombinált technikájú műve az ipolysági keramikusnak.
A szövetség őszi tárlatához immár közel három és fél évtizede hozzátartozik a Gádor-díj átadása. A rangos szakmai díjat 1991-ben adták át első alkalommal.
Mint Babos Pálma a díjjal kapcsolatban elmondta: ez a díj a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége keramikus szakosztálya tagjainak titkos szavazása alapján kerül odaítélésre. A szakmai szempontok mentén nagy presztízzsel bíró díjat idén Kutak Adrienn érdemelte ki.
A díjat Kondor Edit, az MKISZ kerámia szakosztályának vezetője, a Gádor-díj 2024-es gazdája adta át Kutak Adriennek. A díjjal járó oklevél mellett Kondor Edit egyik alkotását kapta meg az idei díjazott.
Ugyanakkor, a hagyományokat követve, a következő év őszi tárlatán kamarakiállításon mutathatja be munkáit.
Kutak Adrienn már huzamosabb ideje tagja a magyarországi szakmai szervezetnek. Számos alkalommal állított ki a csoportos tárlatokon. A szakmai találkozók, együttműködés mellett baráti kapcsolatok is kötik az egyes anyaországi keramikusművészekhez. A szövetség egyedüli felvidéki tagjaként általa első alkalommal került külhonba a Gádor-díj.
A kitüntetést Gádor István 1863–1943) magyar keramikusról, érdemes és kiváló képzőművészről nevezték el. Mint Laczkó Ibolya a Wikipédián is hivatkozott cikkében írja: „A modern hazai kerámia megteremtője. Pályája korai szakaszában groteszk formálású állatszobrokat készített., majd összefoglaló, egyszerűsített formákból építette fel kompozícióit. Munkásságát pályakezdésétől fogva szobrászi érdeklődés jellemezte. Műveiben feldolgozta a hazai fazekasság motívumvilágát és formakincsét, majd a 40-es évek közepétől bontakozott ki organikus stíluskorszaka. Pályája kései szakaszában a nonfiguratív kifejezésmód felé fordult, elvont nyelvezetű faliképeket is tervezett.”
Az MKISZ 38. országos kerámiatárlata december 7-ig tekinthető meg a budapesti Andrássy út 6. szám alatti székház kiállítótermeiben.
Pásztor Péter/Felvidék.ma









