A Szövetség a Közös Célokért társulás szervezésében megvalósuló „Az orvos műhelyében” című rendezvénysorozat soron következő, komáromi állomásán a járásban aktuálisan is egészségügyi kihívásnak tekinthető sárgaság járványról esett szó. Viola Miklós orvos a járvány terjedéséről beszélt, illetve gyakorlati tanácsokat adott a megelőzés és a védekezés kapcsán.
Viola Miklóst Zink Vass Nóra mutatta be a közönségnek, akiről elmondta, Nyitra megye egészségügyi bizottságának elnökeként és a Magyar Szövetség országos elnökségi tagjaként, tehát szakmai tapasztalata és közéleti tevékenysége révén jól ismeri az ország és a térség egészségügyi helyzetét. A rendezvénynek otthont adó Duna Menti Múzeum igazgatója, Paterka Pál szintén köszöntötte a jelenlévőket, hozzátéve, intézményük örömmel adott otthont a rendezvénynek.
Viola Miklós előadása elején megemlékezett két komáromi orvosprofesszorról – Bastrnák Ferencről és Viola Pálról -, akik magyarságtudatukkal és szakmai tudásukkal meghatározó példaképei voltak egyetemi, majd gyakorló orvosi évei alatt egészen a mai napig.
A Komáromi járásban egyre inkább terjedő A-típusú májgyulladás veszélyeiről beszélt, illetve válaszolt a felmerülő kérdésekre. Az orvos kiemelte, a kezdeti szakaszban a hepatitis-A influenzaszerű tüneteket produkál: hőemelkedés, fáradtság, étvágytalanság, hányinger, hányás, hasi fájdalom – sorolta. A betegség előrehaladtával jelentkezhet a szemfehérje besárgulása, sötét vizelet és világos széklet. A hasmenéses állapot lehet könnyebb lefolyású, de fennáll a kiszáradás lehetősége, tehát a beteg kórházi ellátásra szorulhat.
A fertőzés szennyezett víz vagy étel fogyasztásával, de közvetlen érintkezés útján is terjedhet. A legnagyobb kockázatnak azok vannak kitéve, akik nem tartják be az alapvető higiéniai előírásokat. A lappangási idő hosszú, kettőtől hat hétig is terjedhet, és a korai tünetek gyakran megtévesztőek.
Viola Miklós hangsúlyozta a megelőzés fontosságát. Mint mondta, a higiéniai megelőző intézkedések között az alapos kézmosás, a tiszta ivóvíz fogyasztása, a fertőtlenítőszerek használata, valamint a nyers vagy nem kellően hőkezelt ételek fogyasztásának elkerülése szerepel, főként a veszélyeztetett területeken.
Kiemelte, a leghatékonyabb védelem a hepatitis-A ellen az oltás. Két adag vakcina, féléves különbséggel beadva, akár évtizedekig tartó védettséget biztosít, ami elsősorban a veszélyeztetett csoportoknak ajánlott: utazóknak, egészségügyi dolgozóknak, májbetegségben szenvedőknek, illetve azoknak, akik rossz higiéniai körülmények között élnek.
A közönség részéről érkező kérdések kapcsán az orvos elmondta, az a felnőtt, aki gyermekkorában kapott sárgaság elleni oltást, vagy átesett már az A-típusú májgyulladáson, egy biokémiai vizsgálattal meg tud győződni arról, termel-e még ellenanyagot a szervezete, tehát szükséges-e beoltani újabb sárgaság elleni vakcinával.
Felvidék.ma




