Dunaszerdahelyen október 23-án immár második alkalommal került sor civil kezdeményezésre lampionos felvonulásra. A sikert mutatja, hogy idén még többen jöttek el, mint tavaly.
A résztvevők a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központ előtti téren gyülekeztek és innen indultak a diktatúrák áldozatainak emlékművéhez. A szél és a hűvös idő sem szegte kedvét a főleg gyermekes családoknak, hogy ezen estén leróják tiszteletüket a 62 évvel ezelőtti forradalomban elesett áldozatok emléke előtt.
Látva a gyermekeket, akik még nem érthetik a történelem vészterhes időszakainak történéseit, abban bízhatunk, hogy az elvetett mag idővel beérik és a mostanihoz hasonlóan a jövő generációi sem feledkeznek meg nemzeti értékeinkről.
(Fotó: Hideghéthy/Felvidék.ma)
- Gyülekezés a VMK előtt
- Népzenével hangolódtak a felvonulók
- Az indulásra várva
- Elindult a felvonulás
- Jókedvűen mentünk az úton
- Lassan megérkeznek az emlékműhöz
- A gyerekek izgatottan vettek részt
- Családi program volt a felvonulás
- A szülők a kisebbeket is elhozták
- A Diktatúrák áldozatainak emlékművénél emelték fel a lampionokat
- A magasba emelt lampionok egy-egy hős szívét jelképezték
- Kicsik és nagyok emlékeztek 56 hőseire